Üzenetek a határon túlról

Az ünnephez tartozik, hogy a távolabb élők üzennek egymásnak. Az anyaországtól nyolcvanöt éve elszakított, más államokhoz csatolt területek magyarjai között - minden sanda politikai szándék, önzés vagy közönyös nemtörődömség ellenére, amelyek mindegyikére volt példa az utóbbi évtizedekben - nem szakadtak meg a testvéri kapcsolatok. Az év hétköznapjain, még inkább ünnepekkor kérjük és várjuk, adjanak hírt magukról. Hogy lélekben együtt ünnepeljünk.

Számvetés, számaratás

Erdély

Ha évekkel korábban Ceausescu és Drakula számított román "márkának" a nagyvilágban, az idén elárasztott falvairól lett híres az ország. Lerombolt házak sokasága, egyik napról a másikra földönfutóvá lett emberek ezrei, ólban megfulladt háziállatok - ilyen és ehhez hasonló képek járták be az elmúlt esztendőben a világsajtót. Mert jó néhány település van Romániában, azon belül is Erdélyben, ahol az emberek saját bőrükön tapasztalhatták meg azt a katasztrófát, amit eddig csak a Noé történetéből ismertek. Nem csoda tehát, hogy ha számvetést kell készíteni az év erdélyi eseményeiről, először az árvíz jut az ember eszébe. És ha Székelyudvarhely környékén maga Traian Basescu államfő csodálkozott el, amikor az ott lakók tettrekészségével szembesült, a Bánságban már korántsem volt ilyen egyszerű a helyzet. Óteleken, Jánosföldén és Torontálkeresztesen még ma is sátrakban vagy kényszerszálláson laknak azok, akiknek a tavasszal egyetlen óra alatt mindenüket elvitte a víz. Komoly, időtállónak tervezett téglaházak roppantak össze a több millió köbméternyi víz hullámai alatt, bútorokat, szőnyegeket, háztartási gépeket temetve maguk alá. Romániát hét árhullám sújtotta az idén, közülük három - a bánsági, a székelyföldi és a gyimesekbeli - elsősorban magyarokat érintett. A lerombolt házak építése télvíz idején is tart, talán szükségtelen ecsetelni, milyen hatásfokkal.

Nem volt tehát könnyű dolga a kereken egy évvel ezelőtt hivatalba lépett új román kormánynak. A törékeny parlamenti többség konszolidálását erőszakoló kísérletek, mint amilyen az előrehozott választások kérdése is volt, rendre kudarcba fulladtak, igazából senki nem merte elszánni magát a döntő lépésre. Annyi történt csupán, hogy a választói bizalom alaposan megcsappant a liberális-demokrata koalícióban. Az észak-erdélyi autópálya ügye, amit az építtető céggel aláírt szerződés szavatolt egy évvel ezelőtt, mára - hiába van kormányon az RMDSZ - egyre távolabb kerülő álom csupán. A kormány még a kismamáktól is megpróbálta megvonni a két éven keresztül juttatott, bruttó átlagfizetésnyi szociális támogatást, s csak a közfelháborodás nyomására hátráltak vissza a minisztériumi illetékesek a javaslattól.

Időközben bevezették az új lejt, a régi bankókat július óta folyamatosan vonják ki a forgalomból, az eddigi többmilliós fizetések tízezredrészükre, néhány száz lejre estek viszsza. Sőt bevezették az 500 lejes bankót is, amely ötmillió régi lejt ér - ha ehhez hozzáképzeljük, hogy Romániában sok kisnyugdíjasnak alig visz 300 új lejt a postás, kézenfekvő a következtetés: a lakosság egy részének még csak esélye sincs arra, hogy a legnagyobb címletű bankjegyet valaha is a kezébe fogja.

Az ősz aztán madárinfluenzával és tanári sztrájkokkal érkezett - ha utóbbit többhetes kényszervakációval és némi béremeléssel sikerült megszüntetni, előbbi ma is pánikot kelt egy-egy település környezetében. Bár a madárinfluenzás esetek közül is csak az első néhány volt szenzáció, akkor, amikor a CNN különtudósítót küldött a Duna-deltába. A román mezőgazdasági minisztériumnak lassacskán akkora tapasztalata lesz a madárinfluenza kezelésében - a falu elszigetelése, szárnyasok elpusztítása, emberek beoltása -, hogy maholnap a tajvani állategészségügyi szakemberek is ide jönnek tanulni.

És persze volt a kisebbségügyi törvény körüli hercehurca, amely minket, magyarokat kicsit másképpen is érint. Az RMDSZ által kidolgozott, de kormányjavaslatként előterjesztett szöveg ellen maguk a kormánypárti - tehát elvileg szövetséges - honatyák is szóra emelkedtek, ki a parlamentben, ki a sajtóban vagy a saját választókörzetében. Igaz, sokan vannak Erdélyben magyarok, akik szerint nem a kisebbségügyi törvény, hanem az autonómia jelentene igazi megoldást a problémákra. De hát az a jelek szerint még sokkal, de sokkal messzebb van, mint akár Makó attól a bizonyos közel-keleti nagyvárostól.

A most következő év legnagyobb kérdése számunkra az uniós csatlakozásra való felkészülés. Még egy év, és - ha minden igaz - belépünk az Európai Unióba, ebbe a kicsit titokzatos, félelmekkel és reményekkel egyaránt övezett birodalomba. Hogy lesz-e annyira boldog az év, amennyire kívánják majd barátaink a szilveszteri koccintáskor, nem tudom. Annyi bizonyos csupán, hogy a nekünk kiosztott házi feladatokat sem Brüsszel, sem Budapest nem oldja meg helyettünk.

Lukács János, Kolozsvár

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu