Pedagógus-karácsony

Ötven évvel ezelőtt

1955. december 23-án a Váci Járási Tanács VB Oktatási Osztályától egy hétoldalas, stencilezett körlevél érkezett a járás valamennyi általános iskolájához, így Sződre is. A leirat tárgya "Mese kiküldése a téli szüneti foglalkozásokhoz". Oroszból fordított mesék, illetve történetek álltak benne, kellő ideológiai hátteret szolgáltatva a pedagógusoknak, hogy diákjaik a - mainál hosszabb - karácsonyi szünetben se maradjanak el a hivatalos tananyagtól.

A pedagógusok egyébként a karácsonyt megelőző hetekben sem unatkozhattak, mert a szokásos feladataik mellett két komoly jelentést is meg kellett írniuk. Lehet, hogy Sződön el akarták szabotálni a központ utasítását - esetleg csak lusták voltak -, mert a jelentések sehogy sem akartak megszületni. Jött is a felszólítás, az arra rendszeresített, unalomig ismert rózsaszínű levelezőlapon, hogy a "vasgyűjtés!!!" és a "hittanbeíratás!!!" (így, három felkiáltójellel) tárgyában a korábban postázott megkeresésre haladéktalanul küldjék meg a jelentést.

Íme a jelentés a vasgyűjtésről: "Jelentem, hogy iskolánk tanulói ez ideig 6 mázsa vasat gyűjtöttek. A vasat a Földműves Szövetkezet még nem vette át. Felhívást intéztünk a váchartyáni Földműves Szövetkezeti Központhoz, kijött a vállalattól egy elvtárs, ígéretet tett, hogy úgy a vas-, mint a papírhulladékot elszállítják, azonban a mai napig nem intézkedtek. Tanulók létszáma: 353. Gyűjtött vas súlya: 600 kg. Egy tanulóra eső átlag: 1,75 kg Sződ, 1955. dece. 15-én."

És persze a hittanosokról is elkészült a lista - osztályonként külön-külön. Ez a tanuló nevén kívül származását, szülei foglalkozását és munkahelyét, no meg lakcímét is tartalmazta. (A falunak igen hosszú főutcája lehetett, s a jelek szerint Dózsa György nevét viselte, hiszen a tanulók több mint felénél a lakcímnél csupán a D. Gy. monogram és a házszám szerepelt.) Bár a tantestületi értekezletek jegyzőkönyvei szerint a pedagógusok éberen figyelték mind a klerikális reakciót ("A hittanórákat ellenőrizzük. Illegálisan hittanra járó diák nincs. Igazgató kartárs kéri a tantestület tagjait, hogy jobban ellenőrizzék a pap óráit, és annak naplójában jelezzék a látogatás napját, hogy ellenőrizni lehessen."), mind magát a klérust ("Ellenőrzik, de nem jegyzetelnek. Kivéve NN-t [az egyetlen képesítés nélküli nevelőt - Sz. Á.], akinek jó meglátásai voltak. Templombajárás talán csökkent."), a jelentés szerint még mindig magas volt a hittanra járók száma (az I. a-ban például huszonöt, az I. b-ben harminc, de a felső tagozatban is jóval tíz fölött osztályonként). Úgyhogy ott fönn, a központban joggal láthatták szükségesnek a karácsonynak a szocialista embertípus kialakításában hasznosítható tartalmát a Szovjetunióból származó nevelő célzatú történetekkel megvilágítani, s azokat - mint a szocialista pedagógiai irodalom gyöngyszemeit - leirat formájában közkinccsé tenni.

A Karácsonyfa az erdőben című első mese szerzője olyan híresség, mint A. Vancsurov, a kujbisevi úttörőpalota természetjáró körének vezetője. A második írás arról szól, hogy a fiatal technikusok - ha ügyesek - forgó és beszélő karácsonyfát is tudnak készíteni, nem kell más hozzá, mint a technikai vívmányok (villanymotor, lemezjátszó, diavetítő stb.) leleményes alkalmazása. A csúcs a harmadik írás, mely már nem is mese, hanem igaz történet - a Kreml karácsonyfaünnepéről.

Íme. Ünneplőbe öltözött úttörők vonulnak a Kreml felé, s "a Szpaszkij kapunál őrséget álló katonák elmosolyodtak, amikor a gyermekhadat megpillantották". Ez alkalomra "a vén Kreml valósággal megfiatalodott, még a szokottnál is szebb lett. (...) Íme, így köszönti hazánk az új évet, az élet és a kommunizmusért folyó harc új esztendejét. (...) És már mennek is felfelé a vörös bársonyszőnyegekkel borított széles márványlépcsőn. Szövőmunkások, olvasztárok, gépészek, mérnökök gyermekei." Egyikük édesanyja például "felsőrészkészítő a Krasznij Bogatir gyárban". Az ünnepi hangulat fokozódik: "Bohócok, zenészek, medvék és csizmás kandúrok fogadják a gyermekeket. (...) A Vlagyimir-teremben karikával játszanak ... (...) A komoly, szigorú előcsarnokban pedig (ahol nemrégiben zajlott le a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának az ülésszaka) kisfiúk táncolnak tüzes orosz táncot a harmonika hangjai mellett." Közben "a gyerekek egy kicsit kinyitották az egyik ajtót, megpillantották Lenin fehér szobrát, örvendezve elmosolyodtak, és suttogták egymásnak: Lenin! Mindez még a fenyőfa kivilágítása előtt volt." Majd mikor körbeállták a fenyőfát, felhangzott a vers: ťEbben a fenséges teremben, / az orosz dicsőségnek ebben a termében, / a Szovjethaza szívében, / a Kreml rubinjai alatt / a fenyőfaünnep, a gyermekek ünnepe / megkezdődik, boldogan.Ť Az ünnepi hangulat már-már a csúcsra hág: "Felszökkennek a szövetséges köztársaságok zászlai, s felpiroslanak a BÉKE feliratú zászlócskák." Végül megérkezik a télapó is, s megkérdezi: "Ki az az óriás, aki fényt gyújt a föld alatt és csillagokat tűz az égre? - A nép! - feleli Hófehérke. És vele együtt kétezer csengő gyerekhang kiáltja: A nép! A nép!"

***

Aki jelen karácsonyi-újévi dupla számunkat csak szilveszter táján olvassa, talán azt hiszi, hogy a fenti szöveget - más szerkesztőségek gyakorlatának megfelelően - mi is könnyed szilveszteri tréfának szántuk, hogy egyszer úgy igazából mi is jól kinevessük magunkat. Pedig nem az, hanem ötven évvel ezelőtt a felnövekvő nemzedékért felelős országvezetők által a karácsonyi ünnepkörre szánt komoly pedagógiai célú írás. Aki nem hiszi, utánanézhet: Pest Megyei Levéltár, XXVI. 151-es fond - A Sződi Állami Általános Iskola iratai, 2. számú doboz (1955).

Szende Ákos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu