Szentírás-magyarázat

Az Ige testté lett

Karácsony ünnepe - Jn 1,1-18; 16,13-20

Tartalma szerint János evangéliumának előszavát Krisztus-himnusznak, Logosz-himnusznak nevezhetnénk, mivel szerzője himnikus sorokban szól Krisztusról, Isten testté lett Igéjéről (a Logoszról), aki Isten kinyilatkoztatójaként és Megváltóként jött a világba. Az Ige (újabb fordításokban a Szó) koncentrikus köreiben jutunk el a hatnapos teremtéstörténet első szavát felidéző indítástól ("kezdetben") a testté lett Igéig. Az üdvösségtörténet azonban nem pusztán a "szólt... és lett" eseménysorozatával veszi kezdetét, hanem - bizonyos tágabb értelemben - egy idő előtti állapottal, az abszolút kezdettel. Ez ível karácsony éjszakáig, amikor a Szó - aki által minden lett és nélküle semmi sem lett (vö. 1,3) - egy közülünk való, hús-vér emberben megtestesült, és megtestesülése révén ma is hatékonyan érint bennünket, hiszen "mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva" (1,16).

A prológus három szövegegységének mindegyike valamilyen feszültségről ír. Az első harmadban (l-8.) az isteni eredetű Logosz és az emberi származású Keresztelő János ellentétéről esik szó. Jézus nagyobb, mint Keresztelő János. Az Ige (a Szó) kezdetben Istennél volt, János viszont csak tanúként jött. Ugyanez a különbség ismerhető fel szövegegységünk kulcsszaván, a "világosság" kifejezésen is: a Logosz maga a világosság, míg János csak tanúságot tesz a világosságról. A második részt (9-15.) Jézus és a világ ellentéte motiválja. A Logosz megjelenése a világban - mint az isteni élet és fény forrása - ellenállásba ütközik. A Logosz tevékenysége: folytonos jövetel. A világ ugyanakkor önmagával meghasonlott módon saját léte alapját és beteljesítőjét kitagadja. "Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be" (1,11).

A harmadik részben (14-18.) Jézus és Mózes ellentéte jut kifejezésre: Jézus az utóbbinál is nagyobb. És nem csak "dicsőségben". Mózes arcának dicsőségét múló dicsőségnek nevezi Szent Pál, míg a Jézus arcán látható dicsőséget "maradandónak" (vö. 2Kor 3,7). Az "atyák" Istene az égő csipkebokorban úgy mutatkozott be Mózesnek, hogy "Én vagyok, aki vagyok" (Kiv 5,14). Csakhogy Isten ebben a maga-megnevezésben elsősorban nem önmaga benső létéről vall, hanem arról, hogy emberekért való Isten. Mert a "vagyok" körülírás olyasfélét jelent, mint "jelen vagyok", "veletek vagyok", "értetek vagyok". A Mózest megszólító Ige (Szó) azután végigkíséri a választott népet a történelmi kezdetektől egészen Jézusig. Az égő csipkebokor ettől kezdve "élő csipkebokor": Jézus Krisztus, akiből Isten nemcsak szól, hanem akiben mint "sorstársunkban" (vö. Fil 2,6) maradéktalanul jelen van, és általa velünk és értünk van.

Karácsonykor, a megtestesülés ünnepén hálatelt szívvel mondunk köszönetet, hogy az Atya a Fiú által életre hívott minket, és ugyancsak a Fiú által - szeretetével és irgalmával - meghívott és szüntelen meghív az életre.

Sulyok Elemér

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu