Hűség a hithez, hűség a magyarsághoz

Felvidék

Hűség, hit, magyarság - olyan fogalmak ezek, amelyek gyakran előbuknak az emberből, ha írásának témája egy-egy szűkebb vagy tágabb közösség élete, mindennapjai. Ha olyan családokról, egyénekről tudósít, akik megőrizték az elődeiktől kapott értékeket, emberi tartásukat, s a következő nemzedék számára is van mondanivalójuk. Ha olyan közösségről beszél, amelynek tevékenysége a jövőbe mutat, derűlátásra biztatva a csüggedőket, üzenve a fásultaknak: igenis van remény! Érdemes az értéket választani, érdemes kitartani, érdemes tenni valamit a közjóért.

Az utóbbi hetekben különféle fórumokon s a médiában is visszatértek a határon túli magyarok kettős állampolgárságára vonatkozó, egy évvel ezelőtti népszavazás témájához. Úgy látom - a határon túlról, Szlovákiából -, hogy a szavazás eredménye nem okozott az itt élőknek olyan sokkot, mint az anyaország határain belül némelyeknek, vagy az Európai Unión kívül rekedt országok magyar kisebbségének. S bár a nézetek, vélemények nálunk is igencsak eltérőek e kérdésben (is), mégis azt kell mondanom, hogy az életünk továbbra is ugyanolyan mederben folyik, mint 2004 decembere előtt.

Bárhogy alakul is a politikai helyzet, határon innen és határon túl, annak, aki tudatosan éli meg hitét és magyarságát, a feladat, a küldetés ugyanaz marad: hűség a hithez, hűség a magyarsághoz. Aki nem akar a többséghez hasonulni, aki bátor kiállással vállalja elkötelezettségét, az tudatosítja: ha azt szeretné, hogy néhány évtized, évszázad múlva is legyenek még e tájon olyanok, akik őseik nyelvét beszélik, akik a krisztusi hitet vallják, akkor azért neki is tennie kell. Lehet, hogy túl elvontnak, magasztosnak tűnik e megfogalmazás, pedig nem valamiféle eget rengető nagy dolgokról van szó, csupán anynyiról, hogy a szülő gyermekét - a lakóhelyétől esetleg távolabb eső - magyar iskolába íratja, s anyanyelvén beszél és imádkozik vele. Persze, a gyakorlatban ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. Hiszen - bár vallásszabadság van, és a magyarság politikai képviselői már néhány éve jelen vannak az ország vezetésében - a nagy átlag igen könnyen befolyásolható. Sokan nem akarnak kitűnni, különbözni a többségtől, sokan úgy vélik, gyermekük számára akkor adják meg az érvényesülés lehetőségét, ha az idegen nyelveket tanul az idegen nyelvű - vagyis többségi - iskolában. És akkor a nagyszülő büszkén dicsekszik, milyen jól beszéli a szlovák nyelvet az unoka... Aki a jobbik esetben még hajlandó nagymamájával magyarul beszélni. De előfordul az is, hogy meg sem tanítják magyarul, s egy magyar szentmise után arra kéri nagyszülőjét: azt az "olasz" éneket énekelje el neki...

Bizonyára nem kell hangsúlyoznunk a család és a nagyobb közösségek megtartó erejét. A plébániák hívő közösségei, az imacsoportok, a keresztény ifjúsági csoportok, a lelkiségi mozgalmak, az iskolák, az énekkarok, a kulturális szervezetek - mind egy-egy lehetőség az identitásukhoz ragaszkodóknak. Ezek a szervezetek teret adnak azoknak, akik szeretnének összefogni valamilyen jó ügy érdekében, akik fontosnak tartják anyanyelvük, kultúrájuk, hitük megélését, megőrzését, ápolását, továbbadását. Akik számára természetesnek tűnik, hogy ebben az oly sok szennyet is felszínre hozó korban, az állandót, a biztosat, a felemelőt keressék. Akik a saját családjuk iránt érzett felelősségen kívül az itt élő hívő magyarságért is tenni szeretnének - néha talán csak egy-egy apró, de nélkülözhetetlen részt hozzátéve az egészhez. Bizonyítva hűségüket a hithez, hűségüket a magyarsághoz.

Bertha Éva, Pozsony

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu