A mendei triptichon

Felsős gimnazista korom "egyszemélyes egyeteme", Décsei Géza több mint másfél évtizeden át volt a pesterzsébeti plébániatemplom plébánosa. A reneszánsz uomo universale, az egyetemes ember típusát fölidéző, népszerű pap műtárgyakat gyűjtött, műtörténész is volt, festett is. Az atyát 1918-ban szentelték pappá. Először Monoron volt hitoktató, majd Lajosmizsén, utána Nagykátán káplánkodott. Életének utolsó hét esztendejét is ezen a tájon töltötte: a fővárostól délkeletre, harminc kilométernyire fekvő Mendén volt plébános 1960. december 14-ig, negyvenöt évvel ezelőtti váratlan halála napjáig.

Neki köszönheti szülővárosom, Pesterzsébet a plébániatemplom húsz freskóját, Nagy Sándor festőművész páratlan szépségű szecessziós alkotását. Décsei Géza figyelt föl, a freskók születésének második szakaszában, egy Gaál Imre nevű nemrég érettségizett ifjú emberre, s látta meg benne a jövendő festőt. A művészpalánta 1941-ben már ott segédkezett az öreg Szent Péterhez hasonlító mester oldalán. Gaál Imrét huszonhárom évesen, 1945-ben vették föl a főiskolára, Bernáth Aurél növendéke lett. Egy év múlva, a pesterzsébeti Kossuth Lajos Gimnáziumban rendezett kiállításon már nagy sikerrel szerepelt. 1953-ban az Ernst Múzeum kiállításán vett részt. Décsei Géza segítségével jutott freskó- és üvegablak-megrendeléshez.

Az atya kérte föl, hogy készítsen a mendei templom tervezett falfestményeihez vázlatokat. Minthogy a község templomának védőszentje Loyolai Szent Ignác, érthető, hogy az atya, mint Mende új plébánosa a jezsuita rend megalapítójának alakját szerette volna látni a szentély falán.

Gaál Imre 1955-ben fogott a munkához, és egy év múlva be is fejezte a hármasképet. A középső festmény Inigo López de Loyola, a későbbi Szent Ignác életének azt a döntő pillanatát örökíti meg, amikor a spanyolországi Montserratban 1522-ben, harmincegy évesen "letette lovagi ruháját, s fegyverét, fogadalmi ajándékul, a Szűzanyánál hagyta". Utána indult, 1523-ban zarándokként a Szentföldre - hajóra szállását örökítette meg Gaál Imre a triptichon bal oldali képén. A jobb oldali már Rómában, jellegzetes fák alatt, háttérben a Szent Péter-bazilika kupolájával mutatja Ignácot - gyerekek, tanítványok között.

Lázár Judit műtörténész szép kiállítású könyvben, gazdag illusztrációs anyaggal ír Gaál Imre alig ismert művészetéről. A kötetet 1997-ben adta ki a pesterzsébeti Stádium. A szerző finoman szól a mendei triptichonról s Gaál Imréről, "aki az összefogott, reneszánsz kompozíciót kiválóan ötvözte saját huszadik századi modern felfogásával".

A pesterzsébeti Gaál Imre művészetében tekint vissza a tizenötödik századi Piero della Francescára, Paolo Uccellóra, Antonio Mantegnára. És egyúttal saját századának Ferenczy Károlyára, Gulácsy Lajosára, vagy az angol Henry Moore-ra...

Mindezekről örömmel beszélgethettem Pál Mihály szobrászművésszel. Ő a Mendéhez közeli Gyömrőn született, ma is ott él. A Képzőművészeti Főiskola utolsóéves növendékeként 1960. december 14-én este a féltízes személyvonattal indult haza, Gyömrőre. A vonat zsúfolva volt, neki csak a folyosón jutott hely, éppen a mellett a fülke mellett, amelynek legközelebbi helyén Décsei Géza ült, és egy képzőművészeti albumot lapozott. A jövendő szobrász, a fülke üvegén át, szinte belenézhetett a könyvbe.

Egyszer csak riadt mozgás, kiáltozás támadt: "Orvost! Van itt orvos?" Mire előkerül egy orvos, már késő: a fülkében az atya halt meg, hirtelen: a szíve ölte meg. Még tízpercnyi út volt Mendéig. Ketten, községbeli hívei, az elhunyt pap mellé ültek, s támogatva tartották. (Olyan lehetett a jelenet, amilyent mindannyian láttunk az Emberek a havason című Szőts István-filmben.) A mendei állomástól karjukban vitték a plébániára.

Különös párhuzam: 1964. május 14-én - tizennegyedikén, mint az atya - Gaál Imre az utcán összeesett és meghalt; a szíve ölte meg, negyvenkét éves volt. Pesterzsébeti kiállítóterme a Kossuth Lajos utcában 1989 óta a Gaál Imre Galéria nevet viseli...

Nem sokkal Décsei Géza halála után akadtak Mendén olyan erők, amelyek el szerették volna távolítani a Szent Ignác-triptichont. Le akarták veretni, de legalábbis lemeszeltették volna. Íme, Magyarhon, az 1960-as évek elején! Ma már minden mendei büszke lehet rá, hogy a merényletre nem került sor.

A hármaskép alsó részeit kikezdte a nedvesség. Ezt már elhárították. És készülnek a teljes triptichon restaurálására. Mindenki tudja: ritka szép műalkotásról van szó. S ha eddig nemigen tették, ezután meg akarják mutatni Budapestnek, az országnak, Európának: mit lehet látni Mendén, a Loyolai Szent Ignác-templomban...

Szöveg és kép:

Dalos László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu