A főszereplő Leporello volt

Don Giovanni a Művészetek Palotájában

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a december 11-i koncertszerű Don Giovannit az 1997-ben elhunyt magyar származású karmester, Solti György tiszteletére meghirdetett emlékév nyitányának szánták a szervezők. Győriványi Ráth György vezényletével, a Magyar Állami Operaház zenekara, az Angelica leánykar és Honvéd férfikar közreműködésével bemutatott "dramma gicoso" előadása a hírek szerint valójában (a tavalyi Varázsfuvolához hasonlóan) egy most elkészített CD élő "előbemutatója" volt. S ha ez így van, értékelni kell a kezdeményezést, és követendő e célkitűzés, még akkor is, ha a Don Giovanni az említett Varázsfuvolánál kevésbé "egységes", kevésbé kiegyensúlyozott színvonalon szólalt meg...

Örvendetes, hogy a sok szempontból ínséges időkben, amikor itthon csak elvétve, "véletlenül" készülnek operafelvételek, vannak, akik energiát nem kímélve, hosszú előkészítő munkával megszerveznek olyan fellépési lehetőségeket, amikor ifjú magyar művészek megmérettethetik magukat koncertpódiumon, lemezstúdióban - nemzetközi, sőt világhírű partnerek oldalán.

A szereposztás nyilvánosságra kerülésétől világos volt, hogy a Leporello eléneklésére felkért - a pályafutása csúcsán éppen csak átbillent, de még mindig intakt hangú, perfekt technikai tudással felvértezett, több mint három évtizedes színpadi tapasztalattal rendelkező - olasz basszussal, Ferruccio Furlanettóval "egyenlőtlen küzdelembe" bocsátkoznak a fiatalok. Furlanetto számtalan alkalommal alakította már a vezető dalszínházakban, fesztiválokon mind Don Giovannit, mind a sevillai nőcsábász szolgáját, Leporellót, így nem meglepő, hogy ezúttal is fölényes győzelmet aratott.

Szép megoldásokban nem volt hiány, sőt igazán emlékezetes és maradandó pillanatai is voltak az estének, de az - látva-hallva a megilletődött, s érezhetően izguló fiatalokat - mégis inkább végzősök vizsgahangversenyére emlékeztetett. A címszereplő Horváth Ádám világos, baritonális basszusa (?) könnyűnek és sérülékenynek mutatkozott, Fodor Beatrix Donna Annája fel-felfénylett, de végig ragyogni nem tudott, Meláth Andrea mezzójával pedig a szokottnál erőszakosabb, furcsább Donna Elvirát közvetített. Az orosz Danil Shtoda nagy levegőkkel, szép frázisokat énekelt Don Ottavióként, csak éppen tompán, egysíkúan és szenvtelenül. Keszei Bori (Zerlina) és Hábetler András (Masetto) lazán, játékosan, a koncerttermi statikusságot feledve léptek a dobogóra. Polgár Lászlót látható fáradtsága erőfeszítésre késztette, de Kormányzójának így is megvolt a súlya és méltósága. Győriványi temperamentumos vezénylésével mindvégig képes volt fenntartani a figyelmet. Legmeggyőzőbb a drámai részletekben, a sodró lendületű együttesekben és a nagy finálékban volt. Valószínűsíthető, hogy a stúdióban, a koncertterminél nyugodtabb körülmények között született felvétel - amennyiben tényleg napvilágot lát - világosabb, kontúrosabb képet ad majd a közreműködő művészek Mozart-értelmezéséről.

Pallós

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu