Jézuska karácsonyi ajándéka háború idején

Négyméteres hófalak között, januárban haladt az ifjú pár a templom felé, ahol örök hűséget esküdtek egymásnak. A rokonok közül az apai nagypapa hiányzott a menetből, ő első világháborús hősi halottként nyugodott a temetőben. Társai hazahozták felesége és hat gyermeke közelébe, meghalni. Ennyit kaptak belőle, a sírját, ahol unokái leborulhattak. Számukra legalább ez megadatott.

Az esküvő után tizenhárom hónappal, februárban, az albérleti szobában világra jött a pár első gyermeke, egy kék szemű, szőke, göndör angyalhajú kisfiú. Aznap disznóölés volt, s mire megfőtt a hurka, a bábaasszony örömmel vitte be a meleg vízzel telt lavórt az erdészéktől bérelt szobába.

Emberfeletti munka árán sikerült egy bádogtetős, földpadlós házat venni, így a család feje fölött lett saját fedél. Már várták második gyermeküket.

Az elsőszülött alig volt pár hónapos, az édesapját elvitték katonának. Az édesanyával otthon maradtak, helyt kellett állni férfiként. Egyszer látogatóba is elmentek az alakulathoz a szomorú hírrel, hogy a kereskedést folytató édesanya egy kukoricával teli zsákot segített az eladó vállára, és akkor a készülő kistestvérből angyalka lett.

Különösen tehetséges volt az első gyermek, kilenc hónaposan járt és beszélt. Imádkozni is tudott, minden reggel és este édesapáért.

Eljött a karácsony. Az erdész egy plafonig érő fenyőfát hozott. Az édesanya maga készítette a díszeket, diót festett, sztaniolba kockacukrot és fadarabokat is csomagolt, meggyújtotta a viaszgyertyákat, amelyeket eredetileg a nagypapa sírjára szántak, de maradt néhány szál.

A gyermek felébredt délutáni álmából. A szoba földpadlóját - néhány, nagymama szőtte rongyszőnyeg borította - a sarokban csodálatos fa állt. A kisfiú ránézett a fára, fel az ég felé. Gyönyörű szemében, mint a "nappali kék égen ezernyi csillag", ragyogott a gyertyák fénye. Ünnepi ruhácskáját az édesanyja, a legszebb elbontott lánykori kosztümjéből készítette.

A pici fiú nem a fa felé indult, hanem a gyékény lábtörlőért, amit a fa mellé cipelt, letérdelt rá, az "imazsámolyra", összetette kezecskéjét, majd hátrafordult, és csengő hangján hívó szóval kérte: "Édesanyám, imádkozzunk!"

Édesapa néhány hét múlva visszatért. Őt is a "Jézuska hozta": 1907. december 26-án született. Katonatársait, akik 1908. január 1-je után születtek, kivitték a frontra. A Don-kanyarból a faluba senki nem tért vissza. Nincs sírhantjuk, a lelkekben és szívekben él emlékük. Az édesanyák - a szeretett családfő viszszatérésében reménykedve - özvegyen nevelték egyetlen gyermeküket. Ha az édesanya is meghalt, a nagyszülők magukhoz vették a kis árvát - ahogyan az egyik szomszédban hat gyermek mellé édes hetediknek.

A kisfiú osztálytársainak nem voltak testvérei, de évek múlva világra jöttem a húgának én.

Kulcsár Erzsébet

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu