Erdélyi magyar keresztyénség,
Európa kapujában

2004 áprilisának utolsó vasárnapján a Gondviselés különös kegyelme folytán Budapesten, a Kálvin téri gyülekezetben szolgálhattam. Az igét Dániel könyvéből választottam, abból a részből, amikor Dánielt igazgatótársai úgy akarják elveszejteni, hogy Istene helyett a perzsa király imádására hoznak törvényt. De Dániel rendíthetetlen: amikor megtudja a király döntését, bemegy a szobájába, melynek ablakai nyitva vannak Jeruzsálem felé, és naponta háromszor imádkozik az ő Istenéhez, amiképpen azelőtt cselekedett. Ott fenn, a szószéken ötlött az eszembe, hogy az a vasárnap Magyarország számára történelmi pillanat, az utolsó "keleti vasárnap" az unió tövében: új idők következnek. Mi a mi felelősségünk? Új ablakokat nyitni új királyok, új értékek imádata előtt?

Nem, ablakunk már nyitva van: Jézus örök irányt szabott. Feladataink nem változtak, csak az új kihívások köteleznek új eszközök keresésére és hűségesebb szolgálatra. Tartani hát tovább az irányt, és mindent ugyanúgy cselekedni, amint azelőtt tettük.

*

Isten gyermekei a történelem folyamán gyakran álltak nagy változások kapujában. Parancsot kaptak, hogy indulni kell, otthonokat, hazákat hagytak maguk mögött, máskor meg kapukon léptek át, foglaltak várost, megígért földet, vagy épp rabszíjra fűzve vitték őket. De a történelmi csapásokban is mindig jött a kegyelem, a túlélés csodája.

Európa kapujában az erdélyi magyar keresztyénségnek ismét új helyzettel, új kihívásokkal kell szembenéznie. Románia népe lényegében még csak sejti, mi következik ezután. Ez az unió sem egészen rólunk szól, hanem valami másról is, és mint azelőtt, ugyanúgy szeretnénk ügyeskedni, a balkáni túlélés eszközeivel taktikázni.

Mindig éreztük, tudtuk, hogy mi, erdélyi magyar keresztyének, szomszédainkhoz képest egy kicsit mások vagyunk. Nálunk még él a hagyományos erdélyi falu, a közösségi forma, a templomba járó keresztyén család, a védett és őrzött értékrend. De azért is, mert a magyar nyelvterületek "legvallásosabb" országaként olyan értékeket őriztünk évszázadokon át, amelyekben az egyházra, a hitvalló és hitőrző családra sajátos feladatok nehezedtek.

Belépünk hát a nagy versenybe: Európa teremtés előtti állapotban lát, szeretne egyarcúvá gyúrni. Új távlatok nyílnak, más összefüggések, átalakulnak életterünk méretei, gyülekezetünk, egyházunk, híveink tömege is új, világmozgású méreteket ölt. Kinyílt a világ, visszük, tékozoljuk a magunkét, hozzuk magunkkal az újat és a sok szemetet is. Folyik Erdély teljes lelki, szellemi, tárgyi és nyelvi kiürítése is. Már nem az egyház csendes, alázatos szószéki, oltári szava - az internetes világháló, a tévé sodró démona lett a nagyhatalom.

De meddig őrizhetők meg a transzszilván értékek? Mi kell Európának belőlünk az unióban, kell-e valami egyáltalán? A kinyitott kapukon át egyszerre özönlik ki népünk, és ugyanazzal a kapunyitással zuhog befelé a sok új és ismeretlen hatás. Ami ma még van, az holnap nem lesz. Fel kell készülnünk hát arra, hogy rövid időn belül átalakul a hagyományos értékrend és népegyházi vallásosság is a Kárpát-medencében. Szembe kell nézni a vallási zűrzavarral, a nagy eszmei és téveszmei beáramlásokkal, kihívásokkal is, és nehéz lesz megvédeni értékeinket. Keresztyénségünkkel már nem vagyunk az egyedüli lelki remény- és boldogság-kínálat Európa zavaros eszmevilágában.

Átmenthetők-e a specifikumok, vagy le kell mondanunk róluk? Ha eddig nem tettük meg, most meg kell fogalmaznunk erdélyi magyar és keresztyén önmagunkat. Egyházainknak sajnos nincs korszerű modernizációs modellje. Egy új tudomány, keresztyén Európa-tudomány is születik, mely Krisztus magyaroknak szóló válaszát keresi a teljes életforma-átalakuláshoz. A nagy kihívásokra a legmagasabb hitvalló és szakmai színvonalon álló "profi egyház"-zal kell válaszolni. Jobban oda kell fordulnunk az önmagukat és a mást, itthon és az egész világon egyaránt kereső magyar fiatalok felé. Nyitnunk kell mindenütt, ahol hasznos, fontos, de el kell zárkóznunk mindenütt, ahol kötelező. A provinciát fel kell cserélni a nyitott modernséggel, de az önvédelmi tervezéssel is.

Eljött a nagy szétszóródással az összegyülekezés, a nagy begyűjtés, az értékmentés ideje. "Levédett" értékeink között bizonyára ott vannak a sajátos erdélyi magyar lelki és keresztyén hungarikumok, melyeket nekünk kell vinnünk magunkkal és hozzáadnunk Európához. A gulyás, a pálinka, a tokaji, a kürtőskalács mellett lesz-e hungarikum a hit, remény, szeretet? A lélek gyümölcsei: szelídség, jóság, türelem, állhatatosság, mértékletesség? És az erdélyi biblikusság, az ősi magyar templomosság? Mert bizonyára lesz nép, amely a babiloniak, a médek s perzsák pénzét, törvényeit, lesz, aki a hazugságot, a csalást, az ügyeskedést hozza be a nagy közösbe. Kik leszünk, kik maradunk a nagy változások után? Meg tudjuk-e vetni lábunkat a bizonyosságban, szilárdan, erősen "megállni a hitben"?

Ki kell dolgoznunk a magyar keresztyén összetartozás és összefogás tervét. Az unióban is szétszóródva és kisebbségben leszünk, de az a fontos, hogy magyarokként és keresztyénekként együtt leszünk. Az egyház feladata lesz a külső kihívásokra hitvallással, majd a misszióval és diakóniával válaszolni. A nagy globalizációs kihívásokra kis magyar és keresztyén globalizálással, és ebben az egyháznak nagy szerepe lesz.

Az erdélyi magyar egyházaknak Európában is meg kell tanulniuk, hogy mindenkor és mindenben egyháznak kell maradniuk. Az egyház elvész, egylet lesz, ha alapvető küldetését felcseréli a közszolgálattal. Szelídnek és alázatosnak lenni, mint a galambok, de okosnak is, mint a kígyók. Mindig akkor tévedtünk a történelem folyamán, amikor a világ és a hatalmak előtt akartunk tetszelegni, a szolgálat kiszolgálássá, az alázat hajbókolássá lett, és a közösségépítési feladatokat nem hivatásunk részeként belülről, hanem kívülről akartuk ellátni.

Nekünk, Erdélyben bizonyára lesznek sajátos terheink is: továbbra is gyakran kell Nikodémus-magyar keresztyéneknek lennünk. A kisebbségi nappalaink gyakran maradnak a hataloméi, nyelvünk, az utca beszéde, a jelek világa körülöttünk egy idegen nyelvé és kultúráé. Marad az éjjeli ima-gyötrődésünk. És ha nem tehetünk mást a kisebbségi sorsban, a babiloni időkben, marad a nyitott ablak, a csendes éjszakai ima-építkezése annak, amit lerombolnak a nappalok.

*

Hogyan maradhatunk hát megváltozva és megújulva is önmagunk? Összetart és védelmez minket az, "aki tegnap és ma és mindörökké" és mindenütt ugyanaz: a karácsonyi Gyermek!

Vetési László református lelkész

Kolozsvár

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu