"Az Úristen átállította a váltókat..."

Búcsú Pregun Istvántól

Búcsúznunk kell Pregun Istvántól, aki pápai prelátus, a hajdúdorogi egyházmegye főhelynöke, a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola rektora volt, s december 13-án, hatvannégy évesen visszatért Teremtőjéhez az Örök Hazába.

Amikor júniusban váratlanul kórházba került, s meglátogattuk, a címben szereplő mondatot idézte valakitől, s hozzátette: úgy érzi, a Teremtő az ő élete váltóját is átállította, ezután másként, más tempóban, más értékeléssel kell néznie az élet dolgait. Sokan egyáltalán nem gondolták akkor, hogy ez valóban így van, olyan hirtelen történt minden. Néhány héttel korábban még a tanári kar számára szervezte a szatmári kirándulást, s nagyon igyekezett, hogy ez a különleges közösségi program is jól sikerüljön. Mintha megérzett volna valamit. Aztán vele együtt lázasan készültünk a tanévzáróra, melyen a diplomák átadásának örömteli eseménye mellett mindenki várta, hogy bejelentik főiskolánknak a Pápai Keleti Intézethez történő aggregációját, ami meg is történt, de Pista bátyánk nem lehetett velünk, közvetlenül előtte került kórházba. Azért is fájlaltuk ezt, mert mindig szívén viselte a szeminárium, a papnevelés és a hittudományi főiskola ügyét.

Fontos kötelességének tartotta az egyházmegye püspökeivel való együttmunkálkodást, de a kispapok és a főiskola jövője mindig a legelső helyen szerepelt nála. Betegségének megjelenése mélyen elgondolkodtatta, de egyáltalán nem törte meg. Dogmatikatanárként szeretett szembenézni a dolgokkal, világosan és egyértelműen nyilatkozni róluk, s ez most a betegség és a halál kapcsán is megnyilvánult. Mivel az őszinteséget kedvelte, ezt várta el másoktól, állapota kapcsán is, s mivel bizonyára meg is kapta, hamar ki tudta mondani, hogy reménykedik, élni és dolgozni akar, míg lehet, s mindent elrendezni, mielőtt esetleg az Úr szólítja. Példamutatóan viselte a gyógyulás reményében elfogadott kezeléseket, s nagyságát láthattuk, amikor megfogalmazta: "Kész vagyok, nincs bennem lázadás..."

A megbékélés előmozdítása, a béketeremtés egyébként is olyan tulajdonsága volt, melyhez talán külön érzéket is kapott az Úrtól, s amely sokaknak fog hiányozni, hisz igen széles körű kapcsolatokat alakított ki maga körül. Az igazság érdekében olykor - ha szükségesnek látta - tudott keményen szólni, de ugyanígy gyakorolt önkritikát is, amennyiben meggyőződött mások gondolatainak helyesebb voltáról. Nagyon szeretett tanítani. Külön élményt jelentettek számára a budapesti levelezős órák, s hallgatói - visszajelzéseikből biztosan tudhatjuk - szerették előadásait. Felesége, gyermekei és unokái bátor lélekkel álltak mellette mindvégig. Nagy erőt merített biztatásaikból, imádságaikból és a hívek fohászaiból. Sokaknak elmondta kisunokája aggódó kérését: "Nagyapa, légyszi´ ne halj meg!" S ahogy másik unokája mondta halála után: "Ne szomorkodj, nagymama, nagyapa jó helyen van."

Ismerőseiként e gondolathoz kapcsolódva a feltámadás és az örök élet reményében búcsúzzunk tőle, kívánva a János-evangélium szavainak teljesülését: "...akkor majd örül szívetek, és örömötöket nem veheti el tőletek senki" (Jn 16,22). Nyugodj békében!

Soltész János

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu