"Mennyből az angyal..."

Egy nagy író külföldi karácsonyai

Márai Sándor sokszor gondolt 1944 karácsonyára. A leányfalusi házban élték át "villany nélkül, fűtés nélkül, minden nélkül". Éjszakánként a Duna túlsó partjáról ágyúlövések és bombák robbanásai riogatták őket. "Köztes" állapotban várakoztak, a németek elvonulóban, az oroszok érkezőben. "Akkor azt hittem - jegyezte föl később -, félelmetesebb már nem lehet emberi helyzet." Ám a lelke legmélyén érezte, "lehet másképp is, érdemes túlélni".

Túlélte. Ám ezen a karácsonyestén "Verses könyve" lezárásaként papírra vetette a kötet végítéletet idéző Utóhangját:

Aki ma csókol, holnap eltemet,

Akit ma ölelnek, holnap halott,

Reggel elad, ki este ringatott.

A világ végén ülök. Babilon

Partjain, már a halált hallgatom.

Az ég, a föld, a víz mind zengenek,

Gyászoljon jól, ki világot temet,

Sirasson jól, aki mindent sirat,

Amit ma toll ír, mind sírfelirat.

A család hát túlélte a világháborút, s úgy látszott, Márai íróként is túléli. Hatvan éve, 1946-ban Olaszországban töltötte az ünnepeket. Szenteste éjszakáján vonaton utazott éppen Róma felé, s miközben azért fanyalgott, mert a kristályvíz nem volt elég hideg, arra gondolt, hogy számára véget ért a háború.

A háború igen, de írói szabadságát egyre inkább korlátozták. 1948-ban távozott, s többé nem is tért vissza. Európából az Egyesült Államokba költözött, az Újvilág befogadta, vigyázó szemét azonban Magyarországra vetette. Így élte meg az 1956-os forradalmat, amelynek hírére azonnal Európába repült, alighanem abban a reményben, hogy a szabadságharc győzelme után talán hazatérhet. Elkésett. A menekülőktől és a híradásokból a megtorlásról hallhatott, az osztrák és német templomokban hívők seregét láthatta, amint Magyarországért imádkoztak, s szívében keserű haraggal figyelte a nyugati világ lelkifurdalásos állapotát, amelyet a magyar forradalom cserbenhagyása okozott.

Utazás közben nem írt naplójába, de írt egy kivételesen szép Imát, és költészetének kiemelkedő remekében siratta el a "csodát", a vérbe fojtott, de a világ egén fénylő forradalmat.

Mennyből az angyal

menj sietve

Az üszkös, fagyos Budapestre.

Oda, ahol az orosz tankok

Között hallgatnak a harangok.

Ahol nem csillog a karácsony,

Nincsen arany dió a fákon,

Nincsen más, csak fagy, didergés, éhség.

Mondd el neki, úgy, hogy megértsék.

Szólj hangosan az éjszakából:

Angyal, vigyél hírt a csodáról.

-----------

Angyal, vidd meg a hírt az égből,

Mindig új élet lesz a vérből.

Találkoztak ők már néhányszor

- a gyermek, a szamár, a pásztor -

Az alomban, a jászol mellett,

Ha az Élet elevent ellett,

A Csodát most is ők vigyázzák,

Leheletükkel állnak strázsát.

Mert Csillag ég, hasad a hajnal,

Mondd meg nekik -

mennyből az angyal.

És még egyetlen megszenvedett karácsonyáról. Húsz éve, 1986-ban kórházban töltötte, felesége, Lola halálos ágyánál. Utolsó néhány évének (1984 és 1989 között) leírása életművének talán legköltőibb és legfájdalmasabb darabja, a magyar irodalom remeke.

Ült a pergamenfehérségű, a világból kifelé induló beteg ágya mellett, s azon merengett, hogy hatvankét év óta ez az első karácsony, amelyet nem együtt töltenek, azaz nem úgy töltöttek együtt. "Nem lát, nem ismer meg, fogom a kezét, egy órán át ülök az ágy mellett."

Valahol énekszó hallatszik, angyalok és pásztorok köszöntik a megszületett Gyermeket. Emitt, ahol két kéz kapaszkodik öszsze, s formáz egy mélyen emberi Piétát, a halál készülődik. "Nincs hatalmasabb, mint a szeretet." Nincs szebb mozdulat a kezek egymásba fonódásánál.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu