Salkaházi Sára

Szent karácsony éjjel...

Azon az éjszakán történt, mikor a Kisjézus megszületett. Csúnya, sötét, szegényes, nedves istállóban született a Kisjézus, s az istállóban minden olyan hideg és rideg volt körülötte, hogy még a barmok sem érezték jól magukat benne.

Azután apró, pici angyalkák, akik még nem értettek semmiféle hangszerhez, még énekelni sem tudtak, ezek a pici angyalkák gyémánt- és rubincsengőkkel csengettek, s a csengők csilingelése lágy volt és betöltötte az egész földet és eget. (...)

S történt, hogy két pici angyal, szintén lerepült a földre, de nekik már nem jutott sem hangszer, sem csengő, ők üres kézzel jöttek, és énekelni sem tudtak. De amint megpillantották az édes pici Jézust, olyan meleg lett a szívük, hogy a szemükből két könnycsepp hullt alá nagy boldogságukban, s ezek a könnycseppek rácsöppentek a Kisjézus pólyácskájára, s úgy ragyogtak azon, úgy világítottak, mint az opálcsillagok.

Ez a két pici angyalka - az egyiket úgy hívták, hogy Csillagszem, a másikat, Rózsásajk - mikor vissza kellett volna repülniük a mennyországba, nem repültek vissza csapatjukkal, hanem észrevétlenül és nagy kíváncsian kilopakodtak a barlang elé. Szerették volna látni, hogy milyen ez a föld, ahova a Kisjézus eljött.

S amint kikukucskáltak a barlang szája előtt, nagyon elszomorodtak.

- Jaj, de csúnya ez a föld - mondta Csillagszem.

- Milyen sötét - felelte Rózsásajk.

- Nincs egy szál virág sem sehol - folytatta Csillagszem.

- És a fákon nincs egyetlen levél sem - toldotta meg Rózsásajk.

Már nagyon késő volt, mire felértek a mennybe, s bizony a kis és a nagy ágyak már mind meg voltak vetve. Az angyalok elénekelték gyönyörű esti imájukat, s aztán siettek lefeküdni. Már mind feküdtek s szenderegtek ágyaikban, csak Csillagszem és Rózsásajk nem tudtak aludni. Csak forgolódtak, forgolódtak ágyukon. (...)

- Csillagszem, te sem alszol? - kérdezte egy sírós, remegő hang.

És Csillagszem rögtön megismerte Rózsásajk hangját.

- Nem - felelte pityeregve Csillagszem, s azzal máris mászott ki ágyacskájából és odaült Rózsásajk ágya szélére.

- Te is arra gondolsz... - kérdezte Csillagszem.

- Arra - hüppögött Rózsásajk.

- Úgy fáj a szívem... - kezdte a beszédet Csillagszem. - Milyen szép itt minden. Csak úgy ragyog... Milyen jó nekünk...

- Bezzeg szegény Jézuskának... - folytatta Rózsásajk - Milyen más mindene... Minek is fog örülni a földön?...

Úgy belejöttek a szomorúságba, a szomorú beszédbe, hogy észre sem vették. De észrevették ám a többiek! (...)

Volt egy hirtelen haragú kis angyal, úgy hívták, hogy Viharocska, hát ez bizony egy kicsit - de nem nagyon - megmérgesedett, és odakiáltott nekik:

- Legyetek már csendben, mert nem tudok aludni!

- Hagyj nekünk békét, mert mi nagyon szomorúak vagyunk - felelte a két kis angyal, és csak suttogták egymásnak nagy bánatukat tovább.

Viharocska sem volt rest. Felállott ágyában, megfogta párnáját és hozzájuk hajította. Kezükben ottmaradt az elszakadt párnahuzat két darabja s a sok-sok ezer pihe hulldogált, hulldogált szerteszét...

Bizony, hogy megijedtek erre mind a hárman.

Rémülten látták, hogy a sok-sok ezer pihe nem marad a mennyország padlóján a felhőkön, hanem azokon is túlesik... szálldogál... hulldogál lefelé ...

Leguggoltak most mindhárman a felhő szélére, és sírásra görbült szájjal nézték a hulldogáló pelyheket:

- Jajajaj, mi lesz ebből!

- Ha megtudja Uriel arkangyal...

- Mit csináljunk? Mit csináljunk?

Viharocska hamar határozott:

- Szálljunk a pelyhek után, szedjük össze egyenkint, azután majd összevarrjuk a párnát!

A szót tett követte. (...) S amint leértek, mit vettek észre?! Azt, hogy a párna összes pihécskéi mind a betlehemi barlangistálló környékére estek. Ott fehéredtek a földön, ott díszítették gyönyörű pihéikkel a fák ágait...

- Ne szedjük őket össze! - kiáltott fel Csillagszem - nézd, nézd Rózsásajk, milyen szép minden, ahova a pihék estek.

Versengve szaladtak párnájukért, szaggatták, tépdesték és boldogan szórogatták, rázogatták lefelé a pihéket.

Felébredtek a nagy zajra a többi angyalok is.

- Mi az? Mit csináltok? - kérdezték csodálkozva.

- Szépítjük a csúnya földet, hogy a Kisjézus örüljön! - kiáltották hárman is, s néhány szóval elmondták a történteket.

Nosza, erre kiugrottak a többi angyalok, s mind kezdték szaggatni párnájukat, dunyhájukat.

- Kemény lesz a fejetek alja, mert másik párnát az idén már nem kaptok - óvta őket Uriel arkangyal.

- Nem baj! Csak szép legyen a föld! - visszhangozták kórusban az angyalok.

Uriel arkangyal mosolygott és megsimogatta aranyos puha angyalkezével Csillagszem kicsit kócos pihés haját:

- Hát csak rázogassátok, szakítsátok, de azt megmondom előre: ez a dísz nem fog sokáig tartani. Minden évben újra el kell szakítani párnáitokat, dunyháitokat, ha szépíteni akarjátok a földet!

(1937)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu