Uj Ember

2000. augusztus
20-27.
LVI. évf. 34-35. (2717-18.)

Megjelent az Új Ember Magazin augusztusi száma

AJÁNLÓ
 
HÍREK

„Nagyon szépet álmodtunk...” Megkezdődött a szinódus utáni munka
A napokban megjelent a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye június 20-24. között lezajlott szinódusának dokumentumgyűjteménye. Bábel Balázs érsek elrendelte a benne foglalt határozatok érvényesítését a mindennapi egyházközségi életben. A szinódus elképzeléseinek megvalósítását egy folyamatosan működő bizottság ellenőrzi majd. Farkas László érseki helynök beszélt az Új Ember olvasóinak az egyházmegyei szinódus történetéről, munkájáról.

A gondviselés nyitja meg az utakat
Beszélgetés Paskai László bíboros-prímással

A világegyház kétezer esztendejéért, a magyar kereszténység ezer évéért és a magyar szabadság visszanyerésének tizedik évfordulójáért adunk hálát államalapító királyunk ünnepén, a Szent István-bazilikában. E jeles esemény alkalmából összegzésre kértük Magyarország prímását, Paskai László esztergom-budapesti érseket, aki tizenhárom éve áll egyházmegyéje élén, és 1988 óta tagja a bíborosi kollégiumnak, a világegyház központi vezetőségének.

Menjetek, tanítsatok..., kereszteljetek meg... minden népet (Mt 28,19)
A misszió feladata az örömhír — — evangélium — hirdetése:úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta...“ (Jn 3,16) Vagyis, magának Jézus Krisztusnak megismertetése, Aki minden ember megváltására jött a világba.
Egy doboz antibiotikum
Gyalázat, de irtózom a kórház gondolatától is. Gyalázat, mert a feleségem orvos, az volt — legendás — apósom, sógornőm, barátaim közül jó néhány. Okom nincs rá, hiszen amikor a gyógyító intézménybe kényszerültem, szeretettel és gondoskodva jártak-keltek körülöttem, meg is gyógyítottak, onnan is begyűjtöttem igaz barátot. A kórház mégis megriaszt. Csodálom azokat, akik lelkesen benntartatják magukat, s olyan biztonsággal mozognak a folyosókon, mint egy szanatórium lakói. Rosszul leszek az éter szagától, s lelki szemem előtt újra meg újra feltűnik apám, amint ágyával együtt száll a levegőben. Másvalakinek kellett a hely, őt kirakták a szobából.
Idővel kevés magyar papra lesz szükség Nyugaton
Beszélgetés Miklósházy Attila püspökkel
Miklósházy Attila Diósgyőrben született, középosztálybeli családból. A miskolci katolikus gimnázium hetedikes diákjaként 1948. március 15-én, a foradalom századik évfordulóján beszédet mondott a város ifjúsága előtt. Elvitték a rendőrök, majd néhány hét múlva kizárták Felső-Magyarország összes középiskolájából. Már korábban is gondolt rá, ez csak az utolsó lökést adta az érlelődő elhatározásnak: 1949-ben belépett a jezsuita rendbe.
Lapszél

.
Örökkévaló vagy teremtett?

Az asztrofizikusok szerint a világegyetem az ősrobbanással (Big Bang) keletkezett. Óiási mennyiségű anyagtalan energia sűrűsödött össze és felrobbant. Az anyagtalan energia létére bizonyítékul szolgálnak a tudósok által felfedezett, tömeg nélküli elemi részecskék. A robbanáskor több millió Celsius fokos hőmérséklet keletkezett, és ez a folyamat elindította a többi elemi részecske keletkezését, melyeknek már volt tömege. Ezekből keletkeztek az atomok, molekulák és végül ezekből az anyag!

Az univerzum tehát anyagból áll, különböző tulajdonságokkal felruházva. Ezek a galaxisok, naprendszerek, vörös óriások, fehér törpék, fekete lyukak stb. Minőségük attól függ, hogy a rendelkezésre álló fúziós energiából mennyit használtak el? Az univerzum energiája lassan fogy. Madách szerint „Milljó évekig eljár tengelyén, míg egy kerékfogát újítni kell”.

Az atomokon belül intenzív mozgás van és ez a hőmérséklet függvénye. A kezdeti rendkívül magas hőmérsékleten kialakult anyag elemei a robbanás következtében távolodni kezdtek egymástól, és hűlni kezdtek.

 

 

Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök
Szent István – király Isten kegyelméből
Nemzeti ünnepünkön tisztelgünk Szent István előtt. Emlékezünk az államalapító királyra, akire ezer esztendő múltán is hálával és büszkén tekinthet a magyarság, hiszen nemzeti létünknek olyan alapjait rakta le, amelyek a századok viharait is kiállták. Tisztelgünk az ember előtt, aki a történelem egy pontján megértette és betöltötte hivatását, és emberségből, emberi helytállásból nemzedékeknek adott példát.

Jókedvvel az úton
Gyalogos zarándokok és a miniszterelnök találkozása

A mosolygósan meggyőződéses emberek nem gondolják azt, hogy ítélkezniük kellene mások felett, hanem a példájukkal kívánnak hozzájárulni a közösség életéhez, s ezt kedvesen, boldogan teszik. Bízom abban, hogy Magyarországon egyre több olyan ember lesz, aki ha nem is konkrétan Rómába zarándokol, de vállal feladatokat, vállal küldetést és ezt mosollyal az arcán, természetesen teljesíti. Orbán Viktor miniszterelnök szavai Alcsútdobozon augusztus 13-án a plébánia kertjében hangzottak el, amikor találkozott a Budavári Nagyboldogasszony plébánia Rómából gyalogosan érkező zarándokcsoportjával.
Tények és ábrándok
Tamási áron írja egymás mellé címünk két szavát egyik önéletrajzi művében, amikor a létezés folyamatát akarja jellemezni: az tényekből és ábrándokból áll. Leleplezően szép és közhelymentes megfogalmazása annak, amit mi, keresztények üdvtörténetnek nevezünk, annak t.i., hogy mindnyájan részei vagyunk egy folyamatnak, mely Isten kezdeményezésére megindult, majd Jézus Krisztusban kibontakozott, s az újszövetségi korszak embereinek döntései által halad a beteljesedés felé. azaz lefelé s fölfelé tekintve formálódik Isten örök terve a teremtmény, az ember elkötelezett állásfoglalásaiban.
Beszélgetés az elnökkel
 
Három templom
Fenntartás és érdek nélkül
Mádl Ferenc a gyökereiről, jogról, erkölcsről, a magyarok esélyeiről
Nagybörzsöny ékessége
Isaszeg földmozdító hite
A világ „közepin”
Kalocsa-Kecskemét
Élő múlt
„Nagyon szépet álmodtunk...”
Megkezdődött a szinódus utáni munka
Hittanya a pusztában
Udvarházból kolostor, kolostorból végvár
Zalavár — múltunk egyik rejtőhelye
Templomok
Misszió
„Égő” emlékezés
Jubileumi ankét
Régi templomok mai üzenete
Menjetek, tanítsatok..., kereszteljetek meg... minden népet (Mt 28,19)
Interjú
Lelkiség
A gondviselés nyitja meg az utakat
Beszélgetés Paskai László bíboros-prímással
Idővel kevés magyar papra lesz szükség Nyugaton
Beszélgetés Miklósházy Attila püspökkel
A közoktatás kovásza…
Tanévkezdésre – Keresztény pedagógia Magyarországon - Beszélgetés Farkas István piaristával
A sziklára építő tanítvány
Elmélkedés a Szent István-napi evangéliumról
Mit tudunk róla és örökségéről
Pieta
A két hét liturgiája
Lélek és élet
Érvek vélemények
Egy doboz antibiotikum
Kemény beszéd?
Elmélkedés az augusztus 27-i evangéliumról
Séta az esztergomi Várhegyen
Horváth István régész-igazgatóval
Az is, hogy Jézus pártus hercegnek született? (1.)
„Minden lehetséges”?
Örökkévaló vagy teremtett?
Jegyzetlap
Fórum
Múlt és jelen
Mit tehetünk mi, katolikusok?
Lelki ismeret
Egy szál vadrózsa
Levél a frontról
Magyar metszetek
Léleképítés a Pilisben
A katolikus sajtó tavaszi találkozójának emlékei
A Korona lilioma
„Vedd el e nép múltját...“
„Örvendezz, királyi város…
Honismereti Akadémia Székesfehérváron
Épülő kapcsolatok
Ifjúság
Példa nélküli pillanat
Szent István és Hierotheosz keleti kanonizációja
Kereszténység – kultúra – párbeszéd
Kárpát-medencei médiatalálkozó Szent Márton hegyén
Ökumenikus magyar összefogásért
Irodalmi és zenei szalon a Vojnovich-Huszár villában
Menyegző, örök szövetség
„Akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzőre.” (Mt 25,10)
A szeretet nem ismer sem időben, sem térben távolságot
Az örökkévalóság képmása
Mindennapi kenyerünk
Névnap
Névnap
A lantzene legyen mindenkié!
Kónya István lantművész koncertjei
Hivatás és család?
Mozaik

Világok világa
„Mailáth“-találkozó
A Szent József-templom ünnepe Csongrádon
Őfelsége kapitánya
Rejtvény
.

.
 
Az augusztus 20-i ünnepségre érkező magasrangú külföldi vendégek
Angelo Sodano bíboros, vatikáni államtitkár,
I. Bartolomaiosz, onstantinápolyi pátriárka...
Újra pápai legátus Magyarországon
A Szent István-napi ünnepség a magyar katolikus millennium legkiemelkedőbb eseménye, amelyet a Szentatya személyes küldöttének jelenléte is hangsúlyozni kíván.
A konstantinápolyi pátriárka programja
Eljön államalapító szent királyunkat ünnepelni őszentsége Bartolomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárka is...
A Szociális Testvérek Társasága
Magyar Kerülete Berkecz Franciskát választotta elöljárónak. Tanácstagok: Sztrilich Ágnes helyettes, Tari Irén, Lothringer Éva és Tóth Teréz.
Megismételt vádak
Nyugat-Ukrajnában a Rómával egységben lévő görög katolikusok üldözik az ortodox keresztényeket és a katolikusok áttéríteni igyekeznek...
Ukrán ortodox szakadás
Ukrajnában az ortodox keresztények egy része el akar szakadni a moszkvai patriarchátus kötelékéből...
Német hajléktalanok
Németországban tavaly jelentősen csökkent a saját lakásnélküliek száma.
Új oratórium született
A bretagne-i Saint-Malo székesegyházában június végén volt az ősbemutatója az 1965-ös születésű Thierry Escaich francia zeneszerző...
Buddhista templom
Moszkvában Moszkva első buddhista temploma épül és várhatóan év végére lesz kész.
Johannes Dyba érsek halála
Johannes Dyba fuldai érsek 70 éves korában szívrohamban elhunyt.
 
 
Világegyház
 
 
Jeruzsálem helyzetéről
Madeleine Albright amerikai külügyminiszter a Vatikánban hosszú megbeszélést folytatott Jean-Louis Tauran érsekkel, a vatikánikülügyminiszterrel“ augusztus elején.
Szlovák konkordátum
Az évek óta készülő dokumentum ősznél előbb nem lesz aláírásra kész.
König bíboros 95 éves
Franz König bíboros, volt bécsi érsek augusztus 3-án töltötte be 95. életévét.
A Szentatya jövőre Örményországba látogat
Mesrob Krikorian bécsi örmény érsek szerint Örményországba várják a pápát 2001 szeptemberében.
Életmentő olasz pap
A Corriere della Sera“ jelentése szerint az Adriai tengerparton, 50 km-re Ravennától északra egy fuldokló asszony...
A természet Isten kinyilatkoztatója
A Szentatya Aosta-völgyben töltött hegyi nyaralása után szerdai általános kihallgatáson mintegy húszezer ember előtt...
IX. Piusz védelmében
Még tisztázatlan bíboros-gyilkosság
A párbeszéd új szakasza
Történészek XII. Piuszról
Új bevezetés a miseliturgiába
 
 
NAPI HÍREK
 
 

Magyar Kurir

 
 
Kíváncsi az Új Ember honlapján eddig megjelent írásainkra?
Tekintse meg archívumunkat!
írja meg észrevételeit.
 

KAPCSOLATOK


Látogasson meg más kereszteny web oldalakat is!
.
Ige Naptár Egyházi naptár a napi szentmise olvasmányaival.
E-mail ben is.
Igenaptár-lista


Magyar Katolikus
Püspöki Kar


Katolikus Ifjúsági Mozgalom

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum
Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu