|
Lelki ismeret Mit tehetünk mi, katolikusok?
Prohászka Ottokár műveit olvasgatom: 1893-as írásában a katolikusok teendőiről szól Magyarországon. Több mint száz év telt el azóta, de akár ma is írhatta volna, szinte ugyanazok a súlyos problémák fojtogatják a keresztény társadalmat, melynek értékrendje szöges ellentétben áll a közgondolkodást meghatározó s uraló szociálliberális világszemlélettel. Prohászka azt mondja:Csak ami az egyesületekben, a társadalomban él, az bír hatalommal és nyomatékkal: ami nem mozgat népet, társadalmat, az pára vagy oly hideg sugár, mint amilyen a januári éjszakák csillagainak sugara: nem melegít, nem éltet. Nem kell tehát sokat politizálni: az emberiség nem a politikában él, s a magyar ember úgyis tömérdek sok politikát termel, melyből semmi haszna; hanem ezeknek a gyakorlati érdekeknek keresztény szellemű megóvására egyesüljön; vagyis alakítsunk mindenütt katolikus köröket, katolikus iparegyleteket, katolikus parasztegyleteket, s ezáltal szervezzük a keresztény nagy pártot, mely nem fog hónapszámba beszédeket tartani oly rettenetes bajok- és sérelmekről, melyekről elbeszélgetni ebéd után, csibuk mellett az emésztésnek jót tesz, de különben semmi haszna; hanem felfogja a nép égető érdekeit s azokat a körülmények szerint megoldani iparkodik. Praktikus kereszténységet kérünk a nép szellemi s anyagi érdekeinek előmozdítására, s azért a keresztény szellemű egyletet ajánljuk minden téren s minden rétegben.” Praktikus kereszténység! Erre csak 1989 után tudtunk törekedni, az egyház azonban csak fokozatosan, hívei segítségével tudott és tud változtatni fél évszázados megaláztatásán és elszigeteltségén. Csak az önkéntesen szerveződő közösségek mozgalma segíthet a fogyatkozó és öregedő papságnak, hogy a katolicizmus ne csupán templomokba húzódó vallás legyen, hanem a társadalom mindennapjait meghatározó erkölcsi, szellemi erő. Ha a szabad vallásgyakorlás elmúlt tíz évének történetét áttekintjük, hatalmas változásokról számolhatunk be: a keresztény közélet intézményei és fórumai szaporodtak és erősödtek, annak ellenére, hogy az ellenőrizhetetlenül ránk zúduló globális tömegkultúra és divat nyíltan és kifejezetten keresztényellenes. Most (némiképp hazabeszélvén) példának csak egyet említenék, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet, amely hatéves fennállása óta sok katolikus világnézetű diplomást készített fel a nagy feladatra, hogy kovászai legyenek a magyar keresztény társadalom újjászervezésének. Amikor 1994-ben Piliscsabán körülnéztem, aligha hihettem, hogy az istállószerű, lepusztult laktanya-maradványok helyén Magyarország legszebb egyetemi komplexuma egyszer tényleg felépülhet. Maróth Miklós, aki mindezt véghez vitte, már leköszönt két cikluson át betöltött dékánságáról. De ő – és sokan mások – példát mutattak arra, miként lehet katolikus embernek az egyházat és a nemzetet szolgálnia. Ki-ki a maga helyén, ereje és tehetsége szerint. Ahogyan Prohászka írta:Tehát nekünk kell tenni, s ne várjunk senkitől mástól semmit. Ne várjunk tétlenül az államtól semmit: az állam csak gépezet, a társadalom az szervezet. Az államba erőt, gazdagságot, életet csak a társadalom önthet.” Szentmihályi Szabó Péter
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|