A világ „közepin”

Áll egy szent hajlék urunk, István király tiszteletére. Hajnalban ha arra jársz, „ott teszi az Úrjézus az ő szentmiséjét”.

Hol a világ közepe – mint arra mondják: közepi? Nógrád megyében, közvetlenül a Mátra bércei alatt. E hajlékra veti pillantatát az Ágasvár, s az Óvár földsáncos, még valamelyest kőfalas orma is arra fordulva fürdeti fejét a fénysugárzásban. A hajlék helye: Maconka, jó kedélyű, vendégszerető palócokkal, akik jó ideig hevesieknek számítottak. Aztán összeírtak, meg egybe három falut, községet, hogy belőlük város legyen: Kisterenyét, Nagybátonyt, Maconkát középen hagyva. Így lett az autóval meg vonattal járónak Bátonyterenye, vagyis: kényszerházasság. Volt belőle gubanc, de hagyjuk a helyi politikát…

A kápolnácska-templom az igazi örökség már a XIV. századtól, amikor az Ómagyar Mária-siralom kelt. Persze a török erre is járt, mint a szomszédos Verebélyben, ahonnan talán fehér barátokat zavart el egészen Rómán túlra, a Braccianói-tó melletti templomig. Mert ott éltek pálosok, még a kegyképüket is magukkal vitték, ami ritkaság. Csak a kövek, meg a hajdani borostyán-út mondhatna valamit a török-hozta árvaságról (e tájon is), aztán a veréb a verebélyi sírkövön, ha ugyan nem holló. A Hunyadiak meg nagyon kedvelték ezt a madarat…

E sorok írója gyerekként még barokk szentélyt láthatott Maconkán, lefestett falakat, jó vastag vakolatot belül, amíg 29 esztendeje a faluszülött Orosz László, a lírai színvilágú festőművész el nem határozta: ő bizony kifesti a templomot. Egy-két ütés a falra, s a visszafeleselő kongó hang arra figyelmeztette: spaknijával túrjon bele a vakolatba. Előlépett mindjárt a köpenyes Mária (későbbi „párja” a Cserhát kezdeténél, Mátraszőllősön borítja palástját a „jó palócokra”) meg Péter, Pál apostol. A román-lőrés ablak felett a középkor jól ismert, sírból kilépő Krisztusa, mint Egyházasgergén a szentségház (pasztofórium) fölött és: Pesten is az Erzsébet-híd lábánál a templomban, ahol Liszt muzsikált. Meg még sok helyén az országnak. No a festés abbamaradt, a művész becsülettel lemondott a gázsiról és visszaadta az úrhajlékot az időnek. A képeket a XV. század elejének. Nem sokkal korábban dolgozott Aquila János mester a freskóin Velemérben. Maconkán valószínűleg olasz vándorfestő, amint a közeli Tar „titokzatos” Szent Mihály templomában. Színek, jelképek, egész és töredékes alakok. Az ablak alatt a koncentrikus kör a Szentháromság szimbóluma. Egy régi pap hangja térhetne vissza, aki latinul és magyarul emeli égig az imádság szavát, de csak az autók dübörgése hallatszik amely együtt a föld alatti robbantgatásokkal a bányában már évekkel ezelőtt megárkolta a falakat. A gyógyításuk most fejeződik be. Akkor énekelheti – de már odaátról a hasznosi asszony: „Tenger közepin (dombnak tetejin) van egy aranytemplom.” Mind arany az, ami nekünk a „nagyidőből” megmaradt.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu