|
Kereszténység – kultúra – párbeszéd Kárpát-medencei médiatalálkozó Szent Márton hegyénA jubileumi Szentévet ünnepelték azok a Kárpátaljáról, Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről, Horvátországból és Magyarországról érkezett katolikus magyar médiaszakemberek és érdeklődők, akik részt vettek a Hírvivő Alapítvány Jubileumi Médiatalálkozóján, Pannonhalmán. A négynapos konferencia Kereszténység – kultúra – párbeszéd címmel dolgozta fel a kisebbségek a médiában határon innen és túl témáját. A résztvevők olyan határon túli, többségükben katolikus vagy protestáns médiaszakemberek, szerkesztők voltak, akik a határon túli magyarság körében vallási, egyházi témákkal foglalkoznak a regionális televízióknál, rádióknál, a magyar nyelvű sajtónál. Rajtuk kívül jelen voltak a keresztény–katolikus média gondjai iránt érdeklődők, határon túli magyar katolikus lelkipásztorok, tanárok, illetve a médiaszakmát most tanuló fiatalok. De eljöttek a magyarországi kisebbségek képviselői is, köztük horvátok, lengyelek, szlovákok, ruszinok, örmények, németek. Ők gondjaik ismertetése közben is elismeréssel szóltak Magyarország kisebbségeket védő politikájáról, törvénykezéséről. A Hírvivő-programot támogatta a Magyar Rádió, a Duna Televízió és az MTA Kisebbségkutató Műhelye. A négy és fél napos találkozót Várszegi Asztrik püspök, bencés főapát nyitotta meg. A vendégek között köszönthettük Tamás József gyulafehérvári segédpüspököt, Marton József egyháztörténész professzort, a Babes-Bolyai Egyetem teológiai karának dékánját. Várszegi Asztrik a megnyitó szentmise homíliájában háromlépést” ajánlott a médiában dolgozók, vagy azzal kapcsolatban lévők figyelmébe: az első a megtérés Krisztushoz, ezt követi Krisztus szívünkbe fogadása, majd küldetésének elfogadása és teljesítése, amelyben a médiában dolgozóknak különösen fontos feladatuk van. Az előadók sorában szerepelt többek közt Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman, Várszegi Asztrik, Sulyok Elemér, Juhász Judit, a Magyar Rádió alelnöke, valamint Tomka Miklós vallásszociológus. A tartalmas előadásokat megbeszélések, elemzések követték. A jó hangulatú, immár negyedik médiatalálkozón Kárpátaljáról református, Magyarországról evangélikus testvéreink is megjelentek. Számukra külön örömet jelentett, hogy meghívták őket e konferenciára, s a szerzetesek életébe való bepillantás, a közös imádságok élménye, a jövendő keresztény egység reményében. A nyitott, ökumenikus lelkület, a személyes kapcsolatok elmélyítésének lehetősége, a közös, esti beszélgetések mind a keresztény testvéri összefogást erősítették. Csak remélhetjük, hogy a Hírvivő Alapítvány kurátorai, a program hazai, és határon túli résztvevőinek szorgalmas munkája lehetővé teszi a regionális programok folytatását és jövőre az ötödik találkozó megrendezését Szent Márton hegyén. Fontosak ezek a találkozások a Kárpát-medencei keresztény média fejlődése érdekében, de fontosak a krisztusi hitben történő megerősödés érdekében is. Soós Károly
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|