Uj Ember

2000. augusztus
20-27.
LVI. évf. 34-35. (2717-18.)

Megjelent az Új Ember Magazin augusztusi száma

Főoldal
Beszélgetés az elnökkel
Fenntartás és érdek nélkül
Mádl Ferenc a gyökereiről, jogról, erkölcsről, a magyarok esélyeiről
Három templom
Nagybörzsöny ékessége
Isaszeg földmozdító hite
A világ „közepin”
Kalocsa-Kecskemét
„Nagyon szépet álmodtunk...”
Megkezdődött a szinódus utáni munka
Hittanya a pusztában
Élő múlt
Udvarházból kolostor, kolostorból végvár
Zalavár — múltunk egyik rejtőhelye
Templomok
„Égő” emlékezés
Jubileumi ankét
Régi templomok mai üzenete
Misszió
Menjetek, tanítsatok..., kereszteljetek meg... minden népet (Mt 28,19)
Interjú
A gondviselés nyitja meg az utakat
Beszélgetés Paskai László bíboros-prímással
Idővel kevés magyar papra lesz szükség Nyugaton
Beszélgetés Miklósházy Attila püspökkel
A közoktatás kovásza…
Tanévkezdésre – Keresztény pedagógia Magyarországon - Beszélgetés Farkas István piaristával
Lelkiség
A sziklára építő tanítvány
Elmélkedés a Szent István-napi evangéliumról
Mit tudunk róla és örökségéről
Pieta
A két hét liturgiája
Lélek és élet
Egy doboz antibiotikum
Kemény beszéd?
Elmélkedés az augusztus 27-i evangéliumról
Séta az esztergomi Várhegyen
Horváth István régész-igazgatóval
Érvek vélemények
Az is, hogy Jézus pártus hercegnek született? (1.)
„Minden lehetséges”?
Örökkévaló vagy teremtett?
Jegyzetlap
Fórum
Mit tehetünk mi, katolikusok?
Lelki ismeret
Egy szál vadrózsa
Levél a frontról
Magyar metszetek
Múlt és jelen
Léleképítés a Pilisben
A katolikus sajtó tavaszi találkozójának emlékei
A Korona lilioma
„Vedd el e nép múltját...“
„Örvendezz, királyi város…
Honismereti Akadémia Székesfehérváron
Épülő kapcsolatok
Példa nélküli pillanat
Szent István és Hierotheosz keleti kanonizációja
Kereszténység – kultúra – párbeszéd
Kárpát-medencei médiatalálkozó Szent Márton hegyén
Ökumenikus magyar összefogásért
Ifjúság
Irodalmi és zenei szalon a Vojnovich-Huszár villában
Menyegző, örök szövetség
„Akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzőre.” (Mt 25,10)
A szeretet nem ismer sem időben, sem térben távolságot
Az örökkévalóság képmása
Mindennapi kenyerünk
Névnap
A lantzene legyen mindenkié!
Kónya István lantművész koncertjei
Mozaik
Világok világa
„Mailáth“-találkozó
A Szent József-templom ünnepe Csongrádon
Őfelsége kapitánya
Rejtvény
.

 

Sediánszky János

Magyar metszetek

Ó, azok a hatvanas évek…

A Balaton partján még egysínű a vasút.

Átvágunk rajta, déli hőségben, útban a strand felé. Jobbra és balra kémlelünk, vigyázva: csönd és mozdulatlanság, megállt a levegő is.

Senki sem lát, semmi sem fenyeget, meztelen talppal a sínre lépek. Elindulok, kitárt karral, izzó fémszalagon lebegő kötéltáncos. Perzsel a Nap, verejtékcseppek hullanak a szempillámra. Prizmáikon megtörnek, darabokra hullanak a tárgyak, a gyermekkori káprázat újraéled: kamaszként, egy szál vasúti sín, bárhol gyalogolsz mellette, vagy egyensúlyozol a tetején, az égbe kilőtt ezüstnyíl. Kalandra csábít, soha nem volt tájak üzenetével hív és ingerel. Felnőttként egy vasútvonal mindig adott állomásnévvel zárul, s minél meszszebb utazol a világban, annál közelebb van a vége.

*

A víz szegélyén ülök: mint fénylő, meleg emberi szem domborodik, tele erővel, sejtelemmel.

A szárazföldön szellő se rebben, a hatalmas, áttetsző tábla mégis hullámokat vet a partra, suhogásuk olyan, mint régi teknőkben nagymosáskor a ruhacsapkodás. Részegen dülöngél tőlük egy lehorgonyzott, vászonszárnyaitól megfosztott, kimustrált víziteknő.

Megjelenik a Nap vörös golyója, s ahogy a Földdel még inkább feléje fordulunk, az üres árbocok, hajlongó nádak, festetlen fapallók sorban felragyognak. A túlparti, fénybe borult dombokig felszikrázik a tó háta, egyetlen villogó, elhajított pajzs. Aranyfonatú szandálban, illatárban érkeznek a szállodákba a felszolgáló- és konyhalányok, kék munkaköpenyes takarítóasszonyok locsolnak, mossák a teraszokat. Teherkocsikról ládákat raknak le a mindenes áruházhoz, öntözőkocsi permetezi az aszfaltot, kukáskocsi vonul háztól házig.

A Reisebüro Moll autóbusza éppen kiköt Tübingenből, egy megrakott Volvo indul vissza Svédországba. A szállók előtt áramvonalas kocsimárkák vetélkednek, karoszszériájukon korunk címerei: a háromágú Mercedes-villa, a BMW kék-fehér karikás négyszöge, a Peugeot csillogó oroszlánja. Sürgés-forgás, tányérsapkás portások, a vendégek izzadtan, vörösen, kurtán lobogó gatyaszárban.

Az idény megkezdődött.

*

Ájultan hever a siófoki strand. A járkálók árnyékai végigszállnak a csupasz, elalélt testeken, mintha helikopter repülné be őket.

Fejkendős, idős nénike tévedt be ide, mint egy félmeztelen, elkábított orfeumba.

Dudoros, kérges lábával áll a vízben, egy kidöntött nyárfa megszakadt gyökereinél. Ezüst levélkék libegnek körülötte, akár a sztaniolpapír, homok és kavicshordalék az ülőkéje.

Előrebámul, tenyerével ellenzőt formálva: a tavon, egy szarvasbogár alakú motoros vontatókötélen, vízisíző lány robog, feszesen hátradőlve, a szomszéd szállodából.

Az öreg egyet biceg, mintha közelebb lépne, köténye szegélyét feljebb húzza, meg ne nedvesedjék. A vékony lábszár árulkodóan világít: nem érte a Nap, nem mosta magasabban a Balaton soha, még ha mellette született és hal is meg. Vetkőzésre, fürdőzésre nem gondolt a nádfedeles házakban még senki, csak a lepattogzott lavórban áztatta meg esténként korán csomós, karcolásos lábát, a lesüllyedt bokákat, a föld a talpán, az örökös tapadástól, hamar a bőr új rétegének tetszett.

- Én biztosan fenn se maradnék – mereng el –, nem tanultam én úszni, csak gyomlálni, kapálni, sebtében tüzet rakni. Az meg ott siklik, erősen, szabadon, nyomában felhasad a víz, mint a forradás, most egy fiú is kerül mögéje, együtt kergetőznek. Aki ezt megteszi, nem félhet semmitől – csügged le a ráncos, összezsugorodott fej –, én meg mennyit rettegtem, kínlódtam életemben, amíg ez lettem, sötét leplekbe burkolt, kába öregasszony. Ülök naphosszat csak odahaza a sámlin, a leanderbokor mellett, reggel már bóbiskolva, már nem is nyitom-csukom a kaput, mint hajdanában, embernek, állatnak, szekereknek.

Nem, ő nem hajolhatott soha ilyen büszkén hátra, mindig csak előre, ahogy kívánta az ültetés, gallyszedés, mosás, olykor egy kézfogás, a sorsa minden szertartása. Bókol, mereven, egyre mélyebben, az ölébe, nem látja már a lányt, aki a starthelyhez visszatér, s az elmerülés után felkapaszkodik az ingó fadeszkákra. Lecsatolja a zömök, széles talpú síket, a szoros gumisapkát, s nevetve, zihálva rázza ki alóla hosszú, csapzott haját, amíg el nem tűnik a köréje fonódó férfivállak sűrűjében.

*

Keréknyom-ösvény vezet a házig: eklektikus villa, faragott, vadszőlős verandával, vén fenyő, gesztenye és hárs, örökzöld bokrok nyírt paragrafusai az udvarában. Fehér-piros kőkockák konganak a hosszú, frissen meszelt tornácon.

Már villany van, vízvezeték és fürdőszoba. De a sublótokon, asztalokon még gyertyatartók, két ezüstkarú is, késő empire bútorok a tág, hűvös szobákban.

Az ablakhoz lépek: a zsalugáter táguló réseiben évtizedeken surran át a Nap, mint a tolvajlámpás. Egy ingaóra villan, a szekrényeken befőtt, a falon a háziak amatőr vízfestményei, hosszúszoknyás, keménygalléros, megbarnult csoportképei.

Egy polcról ódon kötésű könyvet emelek le: német-magyar szótár 1818-ból. Százéves papírfoszlány hullik ki belőle: orvosdiák jegyzete, megsárgult tintaírással, a pajzsmirigyről.

A tudós Cholnokyak nyaralója volt ez, egy család múltja árad minden zugából, egy tájé, egy kultúráé.

Megállok a lekoptatott lépcsőfokokon: a messzi tóra látni, vékony, fehér templomtornyok, mint a libák nyakai, felelgetnek egymásnak: Alsóörs, Lovas, Paloznak, Csopak.

Egy kis emelkedőn az arácsi temető. Hirtelen domb az útkanyarban, mint egy hullámvetés. Néma, mozdulatlan hőségben járkálok benne, mandula- és akácágak alatt. Micsoda kimart, megbillent, félkörös sírkövek, amilyenekre egykor a tízparancsolatot írták! 1849-ben halt meg,e sír zárja e tizenhétéves leányzót”, azaz azerénydús hölgyet”, egy másiktekintetes, nemes vitézlő” Kenessey táblabíró urat, aki a francia forradalom évében született, s meghalt 1825-ben, a Zalán futása és az Akadémia alapításának esztendejében. Harminchat évesen… járt-kelt azokon az akvarelleken, amelyek a füredi múzeumban a vidéket mutatják, a XIX. század elején, a Kerek-templom még üres környékével, a csenevész első fasorokkal. Talán részt vett az insurrectióban Napóleon ellen, talán omlatag lelkű volt, álomszemű, fekete atillában, Horatius és Berzsenyi verseivel a hóna alatt… talán erőszakosan szeretett és botoztatott.

Tülkölés ráz fel, egy német turista kiált fel hozzám a volánja mellől. Fején gyöngypárta, az izzadtság vízcseppjei. Nehezen igazítom el, rossz irányba tévedt: hadonászva a Koloska csárdát keresi.

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu