Fenntartás és érdek nélkül

– Hatan voltunk testvérek, s a család minden tagjának dolgoznia kellett – bizony nehéz körülmények között –, hogy megoldjuk a gondokat, hogy minden nap egy kicsivel jobb legyen, mint az előző. A föld, nem túl nagy, de nehezen művelhető volt. Én is, testvéreimmel együtt, részt vettem a szüleim munkájában, nekem is osztoznom kellett a „legkisebb termelő egység”-ért viselt felelősségben. Így volt ez egészen addig, míg be nem következett a téeszesítés Magyarországon. Ez 1959-ben történt, huszonnyolc éves voltam akkor. Az addigi nyarakon viszont, apámmal és bátyámmal együtt, learattam az életem kenyerét…

S ha most kellene kaszát fogni a kezébe?

– Most is tudok természetesen kaszálni, ha nem is olyan hatékonyan. Olyan ez, mint az úszás vagy a biciklizés, nem lehet elfelejteni. Legfeljebb a rutin és az állóképesség csökken.

Milyen emberek vették körül, milyen volt az a bakonyi falu, Bánd?

– Munkáról beszéltem eddig, a gyökereim gazdasági összefüggéseiről, mindez azonban etikai erővel is párosult, amely egyrészt ösztönzője, másrészt eredménye volt a falum mélyen vallásos és puritán gondolkodásának, életstílusának. A szüleim és nagyszüleim rendkívül szorgalmas és dolgos emberek voltak, de ilyen volt az egész falu. Becsület, rend, tisztesség, jóság – ezt várták el a szülők a gyerekektől, ezt tanították a helyi iskolában, amely az akkori időkben szokásos módon katolikus iskola volt. Mondhatom, hogy ez az értékrend általános volt, még akkor is, ha olykor előfordult, hogy ellopták a tököt valakinek a földjéről.

Katolikus falu volt?

– Az volt, persze mindez csak később vált tudatossá bennem. Mint ahogyan az is, hogyan alakult ki bennünk az, amit ma jogkövető magatartásnak nevezhetek. Hangosan tanultuk a katekizmust, kívülről fújtuk a tízparancsolatot és a nyolc boldogságot, s ha félreléptünk időnként, bizony megszólalt a fülünkben. Emellett igen erősen hatott ránk szüleink életének példája.

Milyen volt a szülői ház?

– Szüleim – tulajdonképpen nem tudom, miért — indíttatást éreztek arra, hogy folyamatosan képezzék magukat. Apám három hangszeren is jól játszott, könyvek, Eötvös József, Kossuth Lajos, Széchenyi munkái megtalálhatóak voltak a házban, a Biblia a mestergerendán. Emlékszem — milyen érdekes, hogy ez most jut az eszembe —, mennyire megragadott engem Lincoln életrajza, csodálatos tettei. Mind a négy nagyszülőm „kitántorgott Amerikába” a század elején. Szegények voltak, az elődeik is azok, amikor lehetett, a fél falu kitántorgott. Egy részük aztán ottmaradt, más részük hazajött, így a mi nagyszüleink is. Az egyik nagyapám hazahozta Lincoln életrajzát, én meg, még kisgyerekként elkezdtem silabizálni az angol szöveget. Nagyapám aztán segített, és igen sok történetet mesélt. Szóval a műveltségem jó részét, és a továbbiakra való ösztönzést a szülői házból hozhattam. Apám eljárt a könyvtárba, előadásokra, ha Prohászka püspök beszélt valahol, ő gyalog is elment oda.

Így hát az Ön tanulása nem lehetett kérdés…

– Apám a gyerekeit tanulásra buzdította, hogy a nehéz sorból magasabb etikai, szellemi, gazdasági helyzetbe jussanak. Ez benne volt a vérében, a Gondviselés táplálta bele. Ebből a közegből nőttem én ki, és igazában éppen ezért nem volt nehéz rendes embernek lennem. Időnként el-elbukdácsolt az ember, de vissza-visszaterelték a rendes mederbe. Később sokat segített mindaz az ismeret, amelyet otthon szereztünk – tulajdonképpen a magyar közjogból, történelemből, politikából. Aztán megkaptuk a közvetlen leckét a Rákosi-korszakban, tapasztalhattuk, hogyan működik a diktatúra. Nem emlékszem, hogy bárki közülünk a legkisebb mértékben is azonosult volna azzal a rendszerrel.

Akkoriban már huszonéves volt, egyetemi hallgató. Nem volt furcsa, hogy abban a rendszerben éppen jogásznak készült?

– Apám nemcsak a tanulásra buzdított, hanem arra is, hogy olyan szakmát válaszszunk, amely nemcsak a saját boldogulásunkat szolgálja, hanem embertársainkat is valamiképpen jobb helyzetbe tudjuk hozni általa. Látva a érdeklődésemet, a könyvek iránti vonzódásomat, úgy terelgetett, hogy a majdani pályámon az emberekkel foglalkozzam. Ez lehetett volna a papi vagy a jogi pálya. Nem erőltette egyiket sem, s én végül a jogot választottam. Abban az időben, a maitól eltérően, a jognak nem volt nagy becsülete.

Pusztán magánügyekkel foglalkozva is építhetett volna szép jogászi karriert, mi indította mégis a köz ügyei felé?

– Nem akartam misszionárius lenni — politikai értelemben sem. Ez is a szülői, a falumbéli örökségem része, hogy olyan tevékenységgel szerettem volna eltölteni az életemet, amelyből meg is tudok élni, és az embereknek is jót teszek.

Szakterülete a nemzetközi magánjog lett. Mit jelent ez?

– Elsősorban a természetes személyek, tehát az emberek különböző, nemcsak Magyarországra kiterjedő kapcsolatait, jogviszonyait, mint például házasság külföldivel, külföldről származó örökség, külföldön tanuló gyerek, külföldi munkavállalás… Az emberek jog által szabályozott életviszonyainak nemzetközi vonzatait tárgyalja a nemzetközi magánjog. De nemcsak a természetes személyek, hanem a gazdálkodó szervezetek nemzetközi viszonylatainak is jelentős részét, cégügyeket, alapításokat, nagy szerződéseket, tőkeberuházásokat is ide sorolhatunk.

Ennek a területnek lett tudósa, tanára. Most, a Magyar Köztársaság elnökeként, megtartja-e egyetemi szobáját, marad-e továbbra is tudós tanár?

– Nem tudok nem az maradni. Több mint harminc éve kezdtem a tanítást, ez már életforma lett a számomra. Amikor a tudományosságnak egy bizonyos szintjére eljutottam, szeretettem volna egyetemi tanár lenni. Az egyetemi tanár ugyanis rendelkezik egy bizonyos függetlenséggel, még olyan körülmények között is, amilyenek akkoriban voltak. Tulajdonképpen belemenekültem egy tudományba, amely nem nagyon kötődött a kommunizmushoz, a pártállamtól viszonylag távol volt. Meg tudtam élni a magam szabadságát, nem politizáltam, bár részt vettem kisebb-nagyobb dolgokban…

Miben vett részt?

– Nem szeretek hőst csinálni magamból, de tény, hogy volt helytállásra lehetőség akkor is. Viszont politizálni — annak a rendszernek a javára – ez lehetetlen volt a számomra.

Jog és erkölcs. Lehet-e összefüggést találni közöttük, lehetséges-e a jog eszközeivel erkölcsösebbé tenni a magyar társadalmat?

– A jog – az erkölcs minimuma – magában foglalja azokat a követelményeket, amelyeket az állammá szervezett közösség nemcsak elvár, de ki is kényszeríthet. Enélkül az erkölcs, a normák önkéntes követése sajnos nem volna elegendő a társadalom működőképességének biztosításához. A ma ismert európai normarendszer antik kultúrákra alapulva a keresztény ideálok általánossá válásával alakult ki. Számos közismert, jogi okmánynak is nevezhető irat rögzíti ezeket, a tízparancsolattól kezdve, Szent István intelmein át, az állam alapvető törvényeiig, nemzetközi egyezményekig. Keresztény normarendszernek nevezem ezt, a követését pedig politikai kereszténységnek. Nem formális egyháztagságra vagy dogmatikai értelemben vett vallásosságra gondolok ebben a vonatkozásban, hanem az európai keresztény kultúra alapértékeinek elfogadására. Régebbi korokban erősebb volt a társadalmi gyakorlatban ez a morális értékrend, nemcsak a jog kényszerítő ereje, hanem a társadalom belső tartása folytán. Ma azonban szembe kell néznünk az emberiség morális elesettségével.

A Magyar Köztársaság elnöke tehet-e valamit azért, hogy az emberek erkölcsösebbek legyenek?

– Az erkölcsi értékek megjelenítésének nagyon sok lehetősége van. Mit tehet az elnök? Támogathat minden olyan ügyet, állami, társadalmi kezdeményezést, szociális, pedagógiai és más területeken, amelyek erősítik a társadalom erkölcsi tartását, különös tekintettel a felnövekvő nemzedékre. Segítheti az egyházak és az állam együttműködését, a társadalom önálló szerveződését. Mindezekben személyes szerepet is vállalhat.

Nem okoz nehézséget ezzel kapcsolatban, hogy deklaráltan plurális társadalomban élünk?

– Nem is csak deklaráltan, hanem valóságosan plurális a társadalmunk. Általános jelenség, hogy az a viszonylag egységes morális magatartás, amely még a múlt században és e század elején is jellemezte Európát, mára az emberek nagy része előtt nem áll követendő példaként. Ez a folyamat tulajdonképpen már a felvilágosodással elkezdődött. Sokan vallják ugyan ma is ezeket az értékeket, amelyek azonban az átlagos életstílusra már kevésbé vannak hatással.

Az elnök meddig követheti személyes értékrendjét, hol van az a határ, ahol alkalmazkodnia kell a társadalmi értékrend többféleségéhez?

– Az elnöknek joga és szabadsága, hogy megvallja saját politikai, morális credóját. Ezt meg is teszi, bár nem fog vele kérkedni, nem fogja állandóan hangoztatni, viszont a saját erkölcsi elvárásai szerint fog élni. Remélem, nem fog túl nagy botlásokat elkövetni.

Tudomásul veszem ugyanakkor, hogy olyan közösség élére kerültem, amelynek tagjai és kisebb közösségei egymástól erősen eltérően gondolkoznak és cselekszenek. Úgy vélem, a szeretetparancs jegyében azokra is ki kell terjedjen az államfői gondoskodás, akiknek erkölcsi értékrendje a saját skálámon kívül helyezkedik el.

Elnök Úr beiktatási beszédében szólt arról, hogy sok alapunk van a büszkeségre, de Radnótit idézve „A házfalakról csorgó vöröslő fájdalom“ is az Ön által említett nemzeti élmények közé került…

– Szeretnék minden magyart megerősíteni abban, hogy ezer év után a nemzeti és állami létünk elődeink és a magunk munkájának, erőfeszítéseinek, helytállásának az eredménye. Nincs okunk arra, hogy lehajtott fejjel járjunk. Másfelől nem szabad elfelejteni, hogy cipelünk nehéz terheket is. A Radnóti-vers is olyan időszakról szól, amikor a magyarság egy részének lelkiismeretlensége súlyos tragédiához vezetett. Volt erre példa a korábbi századokban, és volt azóta is.

Vannak nagy teljesítményeink a tudományban, kultúrában, erkölcsi helytállásban. Ám időnként nehezítették sorsunkat bűnök, melyekre néha nem árt gondolni, s azokra is, akik ennek áldozatai lettek.

Magunk is okoztunk magunknak bánatot, de talán még súlyosabb az a nehézség, amelyet a mindenkori nemzetközi jog által szentesített intézkedések következtében kell elviselnünk…

– Trianon szimbolizálja leginkább, hogy a jog eszközeivel, hatalmi pozíciókból micsoda szenvedést lehet okozni egy ország népének. Most az az esélyünk, hogy az európai integráció nagy rendszerébe be tudunk épülni. Ez megint jogi eszközök útján történik, de úgy vélem, a Szent István-i gondolat valósulhat meg általa. Azt remélem, hogy végre véglegesen szabad lesz a magyarság — nemcsak Magyarország hanem a magyar nemzet —, hogy megélje a maga kultúráját, nemzeti sajátosságait. Ehhez azonban az kell, hogy Magyarországon kívül azok az országok is tagjai legyenek az integrációnak, amelyekben a határon túli magyarság jelentős része él. Így juthatnak velünk azonos helyzetbe, s ezáltal valósulhat meg a nemzet egysége jogi, politikai, társadalmi szempontból.

Korábbi közszerepléseikor, és a beiktatási ünnepségen is látszott: sokan szeretik Önt. Elnök Úr hogyan viszonyul az emberekhez?

– Azt mondhatom, hogy gyerekkoromtól fogva tisztességes viszonyban vagyok az emberekkel. Mindig érdekelt a másik ember, szerettem a diákjaimat, igen izgalmas és érdekes volt számomra összefogni, szervezni az embereket a Polgári Együttműködés Egyesületben és más hasonló tevékenységeim során. Igyekeztem mindig valamivel többet tenni a szorosan vett kötelességemnél. Ön úgy látta, hogy szeretnek. Hát ez az én részemről ugyancsak fennáll. Fenntartás és érdek nélkül.

Szikora József
Fotó: Bókay László

Mádl Ferenc életrajza

1931. január 29-én született a Veszprém megyei Bánd községben. 1955-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. 1961-1963 között tanulmányokat folytatott a strasbourgi egyetem nemzetközi összehasonító jogi karán. 1973-ban egyetemi tanárrá nevezték ki. 1978-tól az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Civilisztikai Tudományok Intézetének igazgatója. 1985 óta az egyetem Nemzetközi Magánjogi Tanszékének vezetője. 1987-től az MTA levelező, majd 1993-tól rendes tagja. Vendégprofesszorként számos külföldi egyetemen tanított. Több könyv és tanulmány szerzője. 1990 májusától az Antall-kormány tárca nélküli minisztere. Közreműködött a kormány tudománypolitikai célkitűzéseinek meghatározásában, az ezzel összefüggő állami feladatok összehangolásában. 1991-től a bős-nagymarosi vízierőmű kormánymeghatalmazottja. 1993 februárjától 1994 júliusáig művelődési és közoktatási miniszterként tevékenykedett. 1995-ben az ellenzéki MDF, KDNP és FIDESZ közös államfőjelöltje volt. 1996-tól a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke. 1999-től a kormány tudományos tanácsadó testületének tagja. 1999. március 15-én tudományos munkásságáért iskolateremtő egyetemi oktatói, valamint tudományszervezői tevékenységéért Széchenyi-díjat kapott. Nős, egy gyermeke van.

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu