(ezerötszáz gyors)

Világok világa

Én vagyok a világ közepe. Ez – ha kimondatlanul is – valamikor csecsemőkoromban fogalmazódott meg bennem először. Édesanyám kényeztetett és leste minden kívánságomat, apám hazatérve mindig újra megcsodált, a bátyám meg kicsit nehezen viselte, hogy körülöttem forog a világ. De hát a világnak az a dolga, hogy a közepe körül forogjon. Röviden szólva egészen normális gyerekkorom volt. Úgy kezdődött az életem, hogy én voltam a világ közepe, aztán úgy folytatódott, hogy napról napra világosabban láttam: ez mégsem egészen igaz. Jó sorsomban és nehéz időszakaimban egyaránt be kellett látnom, hogy nem én vagyok a világ közepe.

Most meg azt kell belátnom, hogy tévedtem.

Itt fekszem a csillagos augusztusi ég alatt, arrafelé nézek, amerre a fenyők csúcsa mutat, látom a fölöttem forduló égboltot, a körülöttem susogva nyújtózó mátrai fenyőket, hallgatom az ezer apró neszből összeszőtt csendet, és nem tudom nem érezni, hogy én vagyok a világ közepe.

Hamis képzet volna?

Ha azt hinném, értékközpontja vagyok a világnak, nyilvánvalóan hamis tudatban élnék. Az viszont tény: érzékelő központja vagyok. Rengeteg másik mellett. Már abban a pillanatban, amikor kimondom a szót, hogy világ. Mert ez az én világom: csak arról beszélek, és csak arra gondolok hallatán, amit én érzékelek belőle. Több mint hatmilliárd világközepe, egymásba kapcsolódó, mégsem azonos világ, bonyolult bolygórendszerek csak töredékesen leírható mozgásrendje... Odabent a házban négy másik világ négy másik közepe, akikhez a legtöbb köze van az enyémnek, a szomszéd kertben távolabbi, mégsem egészen idegen világok. Ennek a sok világnak a világa volna a világ? Van ebben valami lenyűgöző és fölemelő. És ebben a felemelő pillanatban megértem Istent, aki a teremtésen végignézve látta, hogy az jó.

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu