"DOLGAIM ELŐL REJTEGETLEK..."

Az Isten-kereső József Attila (1.)

József Attilát (1905-1937) évtizedekig csakis mint ateista proletárköltőt állították elénk; s bár az irodalomtudomány számtalan szempontból vizsgálta életét s műveit, Istenhez fűződő kapcsolatának beható tanulmányozása még várat magára.

E hiánypótlás szellemében - ám a teljesség igénye nélkül - 2005-ben, a költő születésének századik évfordulója előtt tisztelegve az Új Ember sorozatot indít. Minden hónapban megismerkedhetünk József Attila egy-egy Isten-kereső versével - melyeket magyar költők felkérésünkre született elemzései, vallomásai bontanak ki. A költő és mai pályatársai kórusából remélhetőleg új, izgalmas hangzatok születnek majd. (Zs.G.)

József Attila

Karácsony

Legalább húsz fok hideg van,

Szelek és emberek énekelnek,

A lombok meghaltak, de született egy ember,

Meleg magvető hitünkről

Komolyan gondolkodnak a földek,

Az uccák biztos szerelemmel

Siető szíveket vezetnek,

Csak a szomorú szeretet latolgatja,

Hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,

Fa nélkül is befűl az emberektől;

De hová teszik majd a muskátlikat?

Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég,

S az újszülött rügyező ágakkal

Lángot rak a fázó homlokok mögé.

József Attila a keltezés tanúsága szerint 1923 decemberében írta e sorokat, vélhetőleg karácsony napjaiban, vagy legalábbis késő advent idején. Tizennyolc éves volt. Versét egyfelől könnyűszerrel besorolhatnánk az ifjú költő zsengéi közé - másfelől figyelembe kell vennünk, hogy Összes Verseinek idősorrend alapján szerkesztett kötetéből (Századvég Kiadó, 1992) kiderül: a Karácsony megírásakor már százötvennél is több költemény volt a tarsolyában. Ez alapos tanulmányoknak számíthat a költővé éréshez, a mesterségbeli tudás elsajátításához-csiszolgatásához, különösen Attila esetében (magam is költőféleként hadd szólítsam ilyen bizalmasan). E mostani versének finoman megválasztott jelzőit, plasztikus képalkotását tekintve igazolódni érezhetjük ezt, kész költővé avatva őt - annak ellenére, hogy itt-ott megérezzük a sorok fölött lebegő túlfokozottságot, kamaszos pátoszt.

Legalább húsz fok hideg van, ezzel a tárgyszerű közléssel indul a vers. Visszalapozva egyet Összes Versei kötetében, felfedezhetjük, hogy e sor hosszasan foglalkoztatta a költőt. Szintén 1923 decemberében, "két verssel korábban" született cím nélküli versének kezdősora is ez: Legalább 20 fok hideg van. E költőileg kevésbé sikerült, központozás nélküli, terjedelmesebb mű a téli fagy leírására szorítkozik, a karácsonyról még nem esik szó. Mégis bízvást tekinthetjük a Karácsony című vers előtanulmányának, hiszen a kezdő soron kívül három teljes sort is átemelt az utóbbiba: Jó most ahol nem vágtak ablakot / Fa nélkül is befűl az emberektől / De hová teszik majd a muskátlikat. Hanem érdemes kicsit részletesebben is áttekintenünk, miként változott József Attila látószöge (hangulata?) a két vers megírása közötti néhány nap során. Karácsonykor azt írja: Szelek és emberek énekelnek, illetve Meleg magvető hitünkről/ Komolyan gondolkodnak a földek. Az előtanulmányban viszont az áll: Nekem csak meleg kellene / Hideg van és beszélek a szélnek. Karácsonykor Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég - a korábbi versben Az ég olyan mint a megfagyott vér. Karácsonykor az újszülött rügyező ágakkal / Lángot rak a fázó homlokok mögé - advent idején viszont a fagy bőrebbig borotválja / A vak koldus meg a gyerek arcát, s Aki fázik melegedni akar / Minket nem éget halálra a láng / Csak a hideg sorvaszthat össze.

Egy váratlan felfedezés - karácsonyi ajándékként - elém tárja a XX. század lélektanának egy apró részletét. József Attila 1923 karácsonyán azt írja: Az uccák biztos szerelemmel / Siető szíveket vezetnek. Tizenöt esztendővel később, 1938-ban, alig tizenhárom hónappal Attila halála után Márai Sándor így fogalmaz egy hírlapi cikkében: Megint karácsony délutánja van, a sötétedő utcára már csak azok sietnek, akiknek nincsen otthonuk. Attila biztos szerelemmel szíveket vezető utcái az első világháború és Trianon után kerültek versbe. (De hát nincsenek-e sokkal fontosabb örömei-bánatai egy tizennyolc éves fiúnak, mint Trianon ürügyén a nemzet sorsáról tépelődni?) Márai otthontalanok járta, sötét utcái pedig a második világháború előestéjén, az első bécsi döntés (1938. november 2.), vagyis Felvidék egy részének visszacsatolása után, a revíziós politika kockázatai közepette köszönnek ránk. (De hát mi fontosabb öröme-bánata lehetne egy harmincnyolc éves közéleti férfiembernek, mint a nemzet és a kultúra sorsáról töprengeni?)

Még két momentum, amelyet fontosnak érzek József Attila e verséből. Tartalmi szempontból a mű összefoglalása a harmadik sor: A lombok meghaltak, de született egy ember. A záró sor szerint pedig az újszülött Jézus Lángot rak a fázó homlokok mögé. Számomra ez azt példázza, hogy Attila mindenekelőtt intellektuálisan ragadta meg Isten létét s általában a hitet. Tanítások című, 1923 őszén írt ciklusának záró darabjában így eszmélkedik: Tudjuk, hogy a Teljes Akarat voltál, / Tudjuk, azért akartál bennünket és mindent, / Hogy az idő kifogytával / És a dolgok elmultával / A Teljes Értelemmé tökéletesedj. A szentháromságos Isten titkai az ő számára elsősorban szellemi erőpróbának, életfeladatnak minősültek, és csak kevésbé érzelmi kérdésnek. Ebből adódhat, hogy Istent szólongató költészete oly intellektuális. Egyszóval tipikus férfi és tipikus férfiköltő, tehetjük hozzá némi kajánsággal.

Ez az egyik momentum. A másik pedig az, hogy versében József Attila kis kezdőbetűvel írja az "ember" szót: született egy ember. Nem az Emberfia született, nem az Ecce Homo! felkiáltással bemutatott Fiú, hanem egy újszülött, kis ú-val. Mégis mindannyiunk szívében meg-megmoccan az ünnepelt Újszülött. S tegyük hozzá: ha minden esztendő decemberében megszületne bennünk egy ember, csak így, kis e-vel, de egy valódi, igaz ember - már akkor is felemelően áldott karácsonyunk lenne.

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu