Hely a szálláson...

Karácsony előtti látogatás egy budapesti csecsemőotthonban

Minden fényes külsőség és minden családias hangulat ellenére a karácsony elsősorban azokról és azoknak szól, akik elhagyottak. Akik a sötét éjszakában házak és lelkek kapuján zörgetnek, de nem nyernek bebocsátást. A születés ünnepe az árvaság ünnepe is. Azé a védtelen betlehemi csecsemőé, aki ma is befogadásra vár. Ugyanúgy, mint a gondoskodásra alkalmatlan szülők kisgyermekei, vagy azok az újszülöttek, akiket a kórházban hagy az édesanyjuk.

Szerencsére vannak olyan helyek, ahol ezek a csöppségek átmenetileg biztonságot, törődést kapnak. És vannak olyan személyek, akik sorsuk további alakulását szívükön viselik. A közelmúltban azonban több támadás is érte a sajtóban a magyarországi csecsemőotthonokat. Ezekről a vádakról és a csecsemőotthonok működéséről beszélgettünk Dr. Majoros Mária gyermekorvossal, a budapesti Gárdonyi Géza utcai csecsemőotthon vezetőjével.

Dr. Majoros Mária, a csecsemőotthon vezetője

- Az esetek többségében személyes indokok, évekre visszanyúló sérelmek állnak a vádaskodások hátterében. Vádlóink elsőként egyszerűen a létjogosultságunkat kérdőjelezik meg, illetve valamilyen szégyellni való rosszként állítják be otthonainkat. Ki tagadná, hogy állami intézmények gondoskodása helyett a lehető legrövidebb időn belül meghitt családba kell juttatni a kis jövevényeket? Támadóink arra is hivatkoznak, hogy szerte a világon nincsenek már csecsemőotthonok. Ez annyiban igaz, hogy a nagyon fejlett országokban már valóban bezárták az ilyen jellegű intézményeket, csakhogy ott már kiépítettek egy jól működő nevelőszülői hálózatot. Így az elhagyott csecsemő vagy kisgyermek rögtön nevelőcsaládba kerülhet.

Az önök támadói szerint bármilyen rendszer szerint működjék is az az intézmény, a kisgyerek óhatatlanul károsodni fog. Miben különbözik egy magyar és egy másik európai csecsemőotthon?

- A válaszom erre az, hogy Magyarországra a világ öszszes tájáról érkeznek egészségügyben dolgozók, hogy tanulmányozzák csecsemőgondozási gyakorlatunkat. Sajnos a vádaskodók vagy nem is tudják vagy elfelejtik, hogy nálunk ennek nagyon komoly szakmai háttere és múltja van. Pikler Emmi gyerekgyógyász 1946-ban a háború után árván maradt gyerekek számára otthont hozott létre. A gyermeklélektan alapos ismeretében alakította ki az otthon rendjét, ahol a gyerekek kis létszámú csoportokban éltek. Nálunk nyolcfős csoportok vannak. Harminckét gyermekünk van, négy csoportban. Gondozóik állandóak. Mindig ugyanaz a három-négy ember látja el őket. Óvónő is foglalkozik velük. És intézményünknek pszichológusa is van.

Az a vád is megfogalmazódott, hogy a gondozónőknek érzelmileg függetleníteniük kell magukat a gyermekektől.

- Ez nevetséges. Gyermekszeretet nélkül nem lehet végezni ezt a munkát. Sőt, minden gondozónőnek vannak olyan kiemelt gyerekei, akikre különösen odafigyel. Persze tudnia kell, hogy ő nem veheti át soha az anya szerepét. Nem szabad olyat "ígérnie", amit nem tud egész életén keresztül biztosítani a gyermek számára. Ráadásul, ha a gyermeket örökbe fogadják, nagyon nehézzé válik az elszakadás minkét fél számára.

Hogyan kerülnek be egyáltalán a "hálózatba" ezek a kisbabák? Mit lehet tudni a szüleikről?

- Többnyire nem árva gyerekek. Szüleik élnek, de többszörös hátránnyal küzdő emberek, akik gyerekkorukban maguk is súlyos lelki sérüléseket szenvedtek, később nem tudtak beilleszkedni a társadalomba. A gyermeket az anya vagy már a születése után a kórházban hagyja, vagy egy darabig nevelgeti, de nem tud gondoskodni róla, elsősorban nem anyagi okok miatt. Ilyenkor a gyermekvédelem emeli ki a kicsit. Soha nem egy ok vezet oda, hogy egy gyerek intézetbe kerül. A társadalom igazságtalanul ítéli el ezeket a szülőket, mert a legtöbb esetben nem tehetnek a helyzetükről.

Miként lehetne segíteni rajtuk és gyermekeiken?

- Mivel a probléma elsősorban nem anyagi eredetű, nem is ilyen természetű a megoldás. Komoly preszocializációs program kellene. A gyerekek az utóbbi időben egyre komolyabb sérülésekkel kerülnek ide: egy másfél éves csecsemő például szexuális zaklatás miatt... Öt hónapos csecsemő bordatöréssel és már gyógyult törésekkel. Olyan is megesett, hogy az ötéves gyerek maga szólt a szomszédoknak, hogy két napja nem látta az anyját, és a húgáról sincs, aki gondoskodjon. Miféle pénz tudna segíteni ezen az anyán? Egyébként, ahol csak a szegénység a baj, onnan nem emeljük ki a gyereket. Vagy ha mégis szükséges, csak rövid időre. Viszszakerülnek a családba, mert az anyagi természetű problémákat könnyebb orvosolni.

Mennyi idősek itt a gyerekek?

- Van, aki újszülöttként kerül hozzánk, és elvileg mindegyikük iskoláskoráig lehet itt. De ez nagyon ritka. Főként akkor maradnak bent sokáig, ha esélyt látunk rá, hogy visszakerülhetnek vér szerinti családjukhoz. Ennek a folyamatnak a hosszúsága azonban a szülőtől függ. Ilyenkor nem jó, ha közben nevelőcsaládhoz kerül a gyermek. Nem tudjuk, mikor bukkan fel újra a szülő, hogy visszavegye magához. Nincs értelme, és káros is félévente kiszakítani és újabb helyre helyezni őt, ha nem biztos az ottmaradása. Emellett a vér szerinti szülők jogaira is tekintettel kell lennünk.

Ezek szerint az a vád sem igaz, hogy a fejkvóta miatt tartják "bent" a gyermekeket minél hosszabb ideig?

- Ez talán a legfájdalmasabb rágalom. A mi célunk az, hogy minden gyerek családba kerüljön. Hatéves korukra általában elrendeződik a sorsuk. Sikerélmény, amikor már felnőttként visszatérnek hozzánk látogatóba. Menyasszonyukkal, vőlegényükkel érkeznek. Megmutatják választottjuknak, hol töltötték első gyermekéveiket, bemutatnak minket.

Kudarc?

- Szerencsére nagyon ritkán, de előfordul. Amikor tudomásunkra jut, hogy a családból visszakerül a "rendszerbe" a gyerek. De közben tudjuk, minden gyerek sorsa más. És néhányukért nagyon meg kell küzdenünk.

Hogyan ünneplik a karácsonyt?

- Minden csoportnak külön karácsonya van, és mindenkit megajándékozunk. A nagyobbacskák, ha sikerül kitudakolnunk tőlük, van-e külön kívánságuk, már személyre szólót kapnak. Szenteste a nagyok felveszik az ünneplőruhájukat. Gyertyát gyújtunk, csillagszórót. Ők bontogatják az ajándékokat. Mi pedig velük örülünk.

Koncz Veronika

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu