Betlehemi angyalfüzér

Tizenhárom éves koromban ámultam-bámultam, amikor megláttam életem első nápolyi betlehemét. Alig találtam meg a Szent Családot, olyan kavalkád fogadott: népes utcák, házak, amelyekbe izgalmas betekintés nyílt a tágas kapukon és ablakokon át, köznapi jelenetek: mosás, főzés, piac, játék, kézműves munkák. Éppolyan pezsgő élet, eltúlzott forgatag, mint napjainkban a karácsonyi előkészületeket jellemző zsibvásár. Általában egy angyali tánckar az, ami mégis a Kisjézusra irányítja az ember figyelmét ezekben a betlehemóriásokban, egy mennyei lajtorját képező, az Isten emberré ereszkedését kifejező angyalfüzér.

Nápolyban a mi Szent Mártonunk tiszteletére szentelt templom és kolostor ad otthont annak a városi múzeumnak, ami a betlehemek kialakulását, és - különböző korokból - néhány meseszép példányát mutatja be. A vadregényes helyre épült egykori kolostor, a város közepén emelkedő domb oldalában, közvetlenül egy csillag alakú erőd alatt található, mintha ezzel is a karácsonyi ünnepkör egyik fontos jelképét idézné a betlehemek szülőhazája, Itália.

A jászolállítás szokásának történelmi alapja a szentföldi iszlám hódítás, ami elől Theodosius pápa a római Nagy Szűz Mária-bazilikába menekítette a Kisjézus jászlának talán éppen Szent József által faragott deszkáit. A jelenleg ezüst-kristály tartóba foglalt becses ereklyék mellett ez a templom őrzi a világ legrégibb betlehemfiguráit a XIII. századból, Arnolfo di Cambio életnagyságú, de csak töredékesen fennmaradt szobrait. Assisi Szent Ferenc legendás betlehemezése terjesztette el a jászolállítás szép szokását, ami a XV. századra vált általánossá Európában. Eleinte csak a templomok büszkélkedhettek karácsonyi szent jászlakkal, a XVII. századtól azonban már magánházakban is tért hódított a betlehemállítás hagyománya. Kezdetben csak a Szent Családot és néhány állatfigurát jelenítettek meg ezek a betlehemek, aztán fokozatosan bővült az ábrázoltak köre a három királlyal, a pásztorokkal és végül a helybéliek hódoló figuráival. A legnagyobb és legművészibb betlehemek a nápolyiak voltak. Ide valószínűleg Toscanából került a szokás a XIV. század folyamán, készítésük fénykorát pedig a XVII-XVIII. századra tehetjük.

A nápolyi betlehemek szemünk elé varázsolják a korabeli élet minden színterét, figurái éppen ezért már nem életnagyságúak, csak 35-40 centiméteresek. A kisebb méret azonban nem akadályozta a művészi kialakítást: könynyen hajlítható drótvázra épített terrakotta fejek és fából faragott végtagok tartják a külön manufaktúrák által legyártott, tehát nem maradékokból kialakított parányi ruhákat és a neves művészek által készített apró kiegészítő tárgyakat: viaszvirágokat, zöldségeket, húsokat és más ételeket, hangszereket, játékokat és egyéb használati tárgyakat, ezüst ékszereket és különböző díszeket. A városi hátteret és a művészi tájat fából, parafából, kartonpapírból, mohából és faágakból készítették. Sok ilyen betlehemben csörgedezik a víz, forog a malomkerék, vagy ahogy nálunk is, a háttérben halk zene szól.

Minden csodálatom mellett azért a számomra legkedvesebb itáliai betlehem mégsem Nápolyból való. A római Szent Péter-bazilika közelében van egy templom, aminek betlehemét a XX. század elején készítették, valósághűen megidézve rajta a templom melletti utca akkori lakóit, házait, boltjait és járókelőit. A Szent Család tagjait nem kell sokáig keresni közöttük, hiszen ott vannak egy utcasarki fészerben, egy garázsban, számkivetve a melegséget sugárzó, kivilágított, emeleti lakásokból...

Olaszországban kevés a karácsonyfa Krisztus születésének ünnepén, de annál több helyen állítanak otthoni betlehemet, kicsit vagy nagyobbacskát. Mióta ezt tudom, a fa mellől, a fa alól nálunk sem maradhat el a szállást kereső Szent Család és a megtestesülés titkát idéző betlehemi angyalfüzér.

K.G.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu