"Menekültek" karácsonya

Nem hagyományos "menekültek" voltak, hadi veszedelmektől oltalmat keresők, kibombázottak, elnyomatás elől bujdosók. Noha ők is a történelem áldozatainak mondhatták magukat: diákok, kisebbek és nagyobbak, akiknek a szülőhelyét és az iskoláját az 1940-es bécsi döntés elvágta egymástól. Már előbb is távolra kényszerültek szüleiktől. Trianon után előbb a dél-erdélyi magyar iskolákat ritkította meg a román főhatalom. Egymás után fojtották meg a magyar tanintézeteket, a szórványvidékek magyar fiataljai csak az észak-erdélyi felekezeti iskolákban tanulhattak tovább anyanyelvükön. Majd a bécsi döntés után a továbbra is Romániánál maradt dél-erdélyi vidékek - négyszázezernyi magyarral - lassan teljesen anyanyelvű intézmények nélkül maradtak. Beteljesedett a végzet 1943 őszén, amikor a brassói és az aradi katolikus főgimnáziumokat és a nagyenyedi református Bethlen Kollégiumot is bezárták.

Nemzetközi botránykő lett a dél-erdélyi magyar iskolák sorsa. Az ismert demokrata közíró, Szentimrei Jenő éles hangon tiltakozott: "Jól teszi az Erdélyi Párt, ha a kormány és az országgyűlés előtt szót emel a bezárt dél-erdélyi iskolákért. Jöjjön napfényre a teljes igazság, ne csak Antonescu félszájjal világbadobott vádjai, és hozza meg a felmentést az odalenn nélkülözhetetlen magyar felekezeti gimnáziumok számára." (Ne hagyjátok az iskolát! - Székely Nép, 1943. október 31.)

Ennek a viharnak az árnyékában több száz magyar élt és próbált tanulni, miként ez a diákok dolga. A székelyföldi meg a kolozsvári, nagyváradi középiskolák fogadták be ezeket a "menekült" diákokat, bentlakásaikban helyet szorítottak számukra, elengedték a tandíjukat, és alkalomadtán még ajándékokkal is kedveskedtek nekik. Próbálták számukra pótolni az otthon melegét. Mostoha diáksors, ha hétvégén nem mehettek haza egynapos látogatásra a falujukba, városukba, mint székely társaik. Őket sem látogathatták a szüleik. Levelet is nagy késéssel kaptak, ha kaptak egyáltalán. A diáknyelv nevezte el őket "menekülteknek", ami nem kirekesztés volt, hanem éppenséggel befogadás, jelzésére annak, hogy mások, mint a nagy többség, jobban kell figyelni rájuk, több szeretetet igényelnek, még diáktréfákkal sem szabad megsérteni őket. Tanárok, diákok körében "mentelmi jogot" élveztek.

Csak vakációkra mehettek haza a szülői otthonba, karácsonykor, húsvétkor és a tanév végén, nyári szünetre. Hátizsákot dobtak a vállukra, felültek a vonatra, vagy éppenséggel gyalog vágtak neki az útnak. Ideiglenes határátlépőjük volt, amit a román határőrök vagy elfogadtak, vagy nem. Előfordult, hogy a munkaszolgálatra alkalmas, fejlettebb fizikumú fiúkat visszafelé jövet feltartóztatták a határon, és azon nyomban behívó parancsot nyomtak a kezükbe. (Zsidók és magyarok számára Antonescu uralma alatt a fronton végzett munkaszolgálat volt a kötelező.) Így aztán a nagyobb dél-erdélyi diákok kezdték meggondolni, hogy érdemes-e kockáztatniuk. Különösen, miután 1943 kora őszén híre jött, hogy a bezárt középiskolák fiataljait azonnal behívták és vitték ki a frontra. Elővigyázatosságból, hogy ha valamiképpen mégis újra meg kell nyitni az iskolákat, ne legyenek diákok a közelben. Ekkor már a székelyföldi tanárok is azt ajánlották a "menekülteknek", maradjanak észak-erdélyi biztonságukban.

Biztonságuk megvolt, de otthonosság nem párosult hozzá. Olyan otthonosság, amely karácsony adventjén és az ünnepeken vesz körül, családi otthonokban, égő gyertyák mellett, amikor úgy érezzük, hogy láthatatlan vendég van jelen köztünk, Jézus urunk, aki ilyenkor személyesen is bekopog az ajtainkon.

- Szegény karácsonyunk lesz az idén? - kérdezte részvéttel a felügyelő tanár úr az egyik "menekülttől", érettségi előtt álló nagydiáktól. A tanárt vagy öt esztendő választotta el a nagydiáktól, ezt nem érezték soha, és a tanár nem éreztette volna semmilyen körülmények között.

- Az még nem biztos, tanár úr - felelte a diák egy kis titokzatossággal. Ő már a harmadik karácsonyt töltötte szüleitől távol. Tavaly szentestén egyedül maradt a bentlakásban. Kisétált a városba, kóricált az utcákon, céltalanul meg-megállt azoknál az ablakoknál, amelyeken gyertyafényes karácsonyfák néztek ki, és amikor a háziak belekezdtek a Mennyből az angyalba, halkan velük dúdolta ő is.

Az idén nem marad magára, vagy harminc társa tölti a bentlakásban a karácsonyt. Már a vakáció előtt a "menekültek" hol egyik, hol másik szobában gyűlte össze, tanácskoztak. Osztályok szerint voltak elosztva az internátusi szobákban, hogy ebben is a szokásos rendbe illeszkedjenek, kicsi közösségeik egyenjogú tagjaiként. Most előre engedélyt kértek, hogy az emeleti sarokszobába költözhessenek a vakáció idejére.

Két nagydiák szürkületkor kiment a szomszédos erdőbe. Jókora fenyőcsemetét vágtak ki, dús lombú fát, embermagasságút. Az épület padlásán rejtegették a nagy nap délutánjáig. Akkor lehozták a birtokukba vett sarokszobába, "felöltöztették" csillogó színekbe - egyik városi barátjuktól kapták a kellékeket - gyertyák kerültek, zsebpénzükből vásárolt csillagszórók. Mikor az est homálya ráborult a világra, a városi házakkal egy időben a bentlakásban is kigyúltak a földi csillagok. Ajándékot is találtak a fa alatt, két csomagot, egyikben mákos, a másikban diós kalács, frissen sütve. Ki hozta? Sejtették, hogy a felügyelő tanár úr süttette a szakácsnővel. Majd másnap megköszönik neki, most nem törik meg a varázslatot, az ajándék titkát. Énekszó csendült, karácsonyi énekek, mindegyik szülőtáj fiai bemutatták otthoni dallamaikat, szokásaikat. Különböztek is ezek, főleg mégis hasonlítottak. Milyen gazdag, sokszínű az öröm, a hit, a bizakodás és a szeretet!

A felügyelő tanár a folyosón sétált. Előbb be akart menni a karácsonyozók közé, de az énekszó visszatartotta. Hátha megzavarja őket? Maguk között mélyebben átélik az ünnep csodáját. Karácsony akkor teljesedik be, ha minden lélekben megszületik a betlehemi gyermek.

- De jó is, Istenem, hogy bajban, vészben mindenkor erősebb a karácsony földi nyomorúságunknál - gondolta a tanár úr, s érezte, hogy gyermekkorának karácsonyait éli át maga is.

Beke György

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu