Utcabál és ostyatörés

Távoli karácsonyok Argentínától Fehéroroszországig

Advent és karácsony minden keresztény számára ugyanazt jelenti, mégis ahány nép, annyiféle karácsony. Ahogy az ünnep misztériuma közel került az emberekhez, úgy alakították a jelképeket saját hagyományaikhoz és a távolról jött szokásokat otthonossá a maguk számára.

Argentína

Zarándoklat Betlehembe

A közösség hajnalig a szabadban ünnepli a karácsonyt

Egész Dél-Amerikában nagyon várják Jézus születésnapját. Az egyház liturgikus időszakával megegyezően a karácsonyra való készülés a nagy várakozás. Ahogy húsvét előtt a bűnbánati időszakot, ezt a várakozást is mélyen átélik a dél-amerikai emberek.

Argentínában ez az időszak egyben az ősz vége, ekkor változik a klíma, és változik a nép hangulata is - mondja az onnan érkezett verbita szerzetes pap, Joaquín Quintana.

Az előkészületek kezdete tulajdonképpen a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe, december 8-a, ekkor kezdik el a gyerekek díszíteni a karácsonyfát. A reggeli és az esti imát a folyamatosan díszített fa köré gyűlve együtt mondják el. A fa formája a köztudatban a betlehemi istállót szimbolizálja. Mária figurája - akár kép, akár szobrocska formájában - már ott van az adventi időszakban a fa alatt. Végül, mire a család hazatér az éjféli miséről, már ott van a Kisjézus is a fa alatt. Az ország más területein, például északon a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén felállított karácsonyfa arra emlékeztet, hogy a család most indul Betlehem felé, és az adventet úgy élik meg, mint egy zarándokutat.

A családok vagy az egész közösség az éjféli mise után sokszor hajnalig együtt marad - ez tulajdonképpen a szentmise folytatása, az agapé. Az ünnepi vacsorát legtöbbször kint a szabadban költik el, hiszen hőség van. Beszélgetnek, zenélnek, táncolnak. Egy-egy kisebb faluban az is előfordul, hogy utcabált hirdetnek meg.

Adventi szállások

Mexikó

Egy hagyományos mexikói betlehem

Az első misszionáriusok 1522-ben érkeztek Nueva Espańába, Új-Spanyolországba - kezdi beszámolóját Zabos Róbert, Mexikóban tanuló verbita szerzetes. - Kevesebb mint tíz év alatt az indián lakosság megértette Krisztus üzenetét, és saját szimbólum-rendszerébe helyezte azt.

1531. december 12-én egy indián fiúnak megjelent egy Szűz, aki összekulcsolta a kezét, barna volt a bőre, és övet viselt.

Nekünk, keresztényeknek az összetett kéz az Isten felé fordulást, az imát jelképezi; az ősi azték vallásban a lelki egyensúlyt jelentette. A barna bőrszínből talán a szolidaritásra következtethetünk; az indiánok számára egyértelmű volt, hogy "minden ember anyja" jelent meg, aki annyira azonosult velük, hogy még bőrszínében sem különbözik tőlük. Az is világos volt számukra, hogy az övet viselő nő életet fog adni egy gyermeknek, hogy ő a Megváltó édesanyja.

A kérdés, hogy a Guadalupei Szűz képében vajon Szűz Mária vagy Tenontzin földanya jelent-e meg, csak számunkra, európaiak számára létezik, akik nem ismerjük jól ennek a kultúrának a nyelvét. Egy mexikói indián előtt teljesen világos, hogy ugyanarról a személyről van szó: Mária, aki elhozta számunkra az Üdvözítőt, ugyanaz a személy, mint aki jóságosan tekint a föld minden teremtményére Guadalupe völgyéből - majdnem ötszáz éve.

December 5-től kezdve tízmillió mexikói kel zarándokútra a Guadalupei Szűzhöz - ekkor kezdődik meg a karácsonyra való készülődés. Tarisznyával a vállukon egyesek több száz kilométert gyalogolnak, hogy december 12-én éjfélkor a Mańanitast, a híres ünnepi köszöntőéneket énekelhessék minden ember Anyjának Tepeyac hegyének lábánál, Guadalupe völgyében.

Mexikóban hatvankét különböző indián törzset tartanak számon. Mindegyik saját szimbólumaival és hagyományaival várja, hogy Krisztus ismét eljöjjön hozzájuk. A náhuatl törzs Veracruz hegyei között él, Orizaba városkától körülbelül kétórányira, egy magas vulkán oldalában. December 16-ig már mindenki visszaérkezik a zarándoklatból, így megkezdődhet a karácsonyi készülődés. Minden este az egész falu - körülbelül harmincöt család - összegyűlik a templomban, amelynek ajtaja kelet felé néz, így a nyugvó nap a szentély felől még besüt a templomba. Az egész falu csendben ül, és várakozik. "Amikor a napkorong vérvörösre festi a templom falait", a közösség vezetője feláll, köszönt mindenkit, és megkéri a kórust, hogy énekeljék el a Józsefet és Máriát váró éneket. Ezzel is arra biztatják őket, hogy ne fáradjanak el a szállás keresésében, ők mindannyian elkísérik a szent párt, amíg meg nem találják azt. Innen ezeknek a napoknak a neve: posadas, vagyis szállások. A közösség egyik tekintélyének felesége megkezdi a rózsafüzért, és mindenki útra kel, hogy közösen szállást keressenek a Szent Család számára. A körmenet élén két fiatal viszi Mária és József szobrát. Mindennap más-más ház látja vendégül a zarándokokat. Amikor megérkeznek ahhoz a házhoz, mely aznap befogadja a szálláskeresőket, az egész közösséget vendégül látják. József és Mária pedig a vendéglátóknál marad másnapig. December 24-én aztán a szobrok bekerülnek a felállított betlehembe, a templomból kihozott Kisjézus-szobor mellé.

Karácsonyi köszöntések

Indonézia

Indonéz fiatalok a sárga kókuszpálma- levélből font karácsonyi torony mellett

Flores szigetén - ahonnan a Magyarországon élő P. Marsel Ghie származik -, a kereszténység csak százéves, és a karácsony szigorúan a templomhoz kötődik. A szentmise nem éjfélkor, hanem este van, előtte rövid betlehemi játékot adnak elő, esetleg zenélnek. A lakóházakat nem díszítik fel, a templomban állítanak csak betlehemet. Az emberek vallásosak, de idegenek még számukra a karácsonyi szokások, így nem viszik haza az otthonaikba. Viszont a közösség, esetleg az egész település összegyűlik karácsony előtt, mivel sportversenyeket szoktak szervezni, amelyeknek mindig karácsony napján van a döntője.

Indonézia keleti részén viszont, ahol régebbi a kereszténység, a karácsony az egyik legnagyobb ünnep - emeli ki Elias Ohoiledwarin. Kai-szigeten advent harmadik hetében a templomban a közösség apraja-nagyja segít a festésben, takarításban, díszítésben, betlehemkészítésben. A dekoráció hagyományos anyagokból van: kókuszpálmalevélből fonnak kis tornyokat és füzéreket, kapukat, de gyümölcsökkel is díszítenek. Otthon is a ház minden tagja készül a karácsonyra, kifestik, feldíszítik a házat. Karácsonyfát is állítanak, ami bármilyen fa lehet. Kimennek az erdőbe, és ha megtetszik egy fa, kivágják, hazaviszik.

Szenteste a mise este nyolc óra felé kezdődik, ami nagy ünnep. Hagyományos zenével, énekkel és a gyerekek betlehemi játékával indul a mise, majd a közösség tánccal vonul be a templomba.

Szenteste mindenki új ruhát kap, abban mennek a templomba másnap reggel. A mise után a templom előtt sokáig beszélgetnek az emberek, köszöntik egymást. A karácsonyi ebéd, amely tradicionálisan roston sült hal, a család ünnepe, olyankor a távol, más szigeteken élő rokonok is hazajönnek a szülői házba. Délután a férfiak és a gyerekek elindulnak, és verssel, énekkel köszöntik a többi ház lakóját. Csoportokban járják végig a házakat, kisgyerekek, fiatalok, idősek. A nők otthon maradnak, ők fogadják a házhoz érkező vendégeket. Nemcsak ismerősök jönnek vendégségbe ilyenkor, hanem idegenek és más vallásúak, például muzulmánok is. A vendégek süteményt, egy pohár innivalót kapnak, és pénzt. Az így összegyűjtött pénzből rendezik aztán az újévi mulatságot.

Jézus és az apostolok a vacsoraasztalnál

Lengyelország

A megtörésre váró fehér ostyák

Azt gondolnánk, Európában mindenki közel ugyanúgy ünnepli Jézus születésnapját. Ám Lengyelországban különleges, egyedülálló szentestéhez kötődő szokások élnek.

Az ünneplés akkor kezdődik, amikor 24-én besötétedik és az első csillag feljön az égre - mondja a Lengyelországból jött P. Burbela Grzegorz. A vacsoraasztalra mindig egygyel több terítéket tesznek fel, jelképezve, hogy várják Jézust. Ha olyan vendég jön a házhoz, akit nem vártak, ő ül erre a helyre.

A közös imádság és az evangélium felolvasása után következik a másik híres lengyel szokás, az ostya megtörése. Ez az ősi szertartás egyidős a lengyel államisággal, bár eleinte színes süteményeket használtak, és csak később váltotta fel azokat a fehér, vékony ostya. Az asztalon mindenki számára van egy ostya, amelyet megtör és ad belőle egy darabkát a családtagoknak. Az ostyatörés hagyományosan a kiengesztelődés pillanata, ekkor kell megbocsátást kérni. A karácsonyi levelekbe téve is szoktak ilyen ostyadarabokat küldeni távol élő rokonoknak, ismerősöknek.

Szenteste az asztalon tizenkétféle étel van, ami a tizenkét apostolra utal. Ez a szokás már sajnos kiveszőben van. Ezek az ételek mindig húsmentesek. Az éjféli mise előtt nem lehet húst enni, így szenteste halkocsonya, céklaleves, mákos tészta vagy barátfüle kerül az asztalra.

Az ajándékokat csak az esti ima és a vacsora után bontják fel. Mindig ez az utolsó esemény szenteste, ezzel is erősítve a várakozás élményét.

Új hagyományokat teremtve

Fehéroroszország

Közösségben ünnepelve Fehéroroszországban

Belorusszia a keleti szláv (orosz), a nyugati szláv és a balti kultúra találkozásánál fekszik, és ez megmutatkozik a szokásokban is. Baranovicsi - ahol Lányi Béla több évig volt misszióban - a lengyel határtól körülbelül kétszáz kilométerre található. Az emberek nagy része más területről érkezett a városba, lakosságcsere következtében, és azokat a lengyel hagyományokat, amelyek ott voltak eredetileg, nem nagyon ismerték. Érdekes, hogy a római katolikus és az ortodox vallási hagyományok, valamint a kommunista világnézet maradványai egyaránt jelen vannak a szokásokban. Három különböző időpontja van itt a karácsonynak: a katolikus ünnepet december 25-én, a kommunista fenyőünnepet január 1-jén, az ortodox karácsonyt január 6-án tartják. A családok ezeket vegyesen ünnepelik, sok család mindhármat. A kommunista időkben a karácsony nem volt megengedett, de az emberek valahogy sejtették a másikról, hogy ő most ünnepel, tudták egymás származását. A kommunizmus idején dolgozni kellett karácsonykor is, de az emberek megosztották egymás között: decemberben az ortodoxok kicsit többet dolgoztak, január elején pedig a katolikusok. Az, hogy nem lehetett megünnepelni a karácsonyt, azt is eredményezte, hogy Fehéroroszországban nincsen olyan sok reklám karácsony előtt, nincsenek nagy ünnepi kiárusítások, csak egészen kicsit élénkül meg a boltokban a forgalom. Ez nagyon üdítő karácsony előtt. Másrészt a nehéz időszak valahogy összehozta az embereket, és most az egyházi közösségeken és a családokon belül is erős az összetartozás.

Talán 1997-ben vagy ‘98-ban történt először, hogy már december 23-án fölállította a városi tanács a nagy fenyőfát a város középpontjában, és ez nagy gesztus volt, azt jelentette, hogy már a katolikus karácsony is begyökeresedett a város hagyományába.

Fehéroroszországban nincsenek karácsonyhoz kötődő néphagyományok, mert azokat a kommunista diktatúra kiirtotta az emberek tudatából, emlékezetéből. A katolikus családok megpróbálják a lengyeleket utánozni. A tizenkét fogás, az üres hely az asztalnál, az ostyatörés mind ilyen átvett hagyomány. A dalok is, amelyeket énekelnek lengyel dalok, de persze egész másképpen szólnak, mint Lengyelországban, mert ott ezek egy élő, állandóan ápolt nemzeti kulturális kincs részei. De ez egyben a sajátosságát is adja itt a karácsonynak. Ez a nép megpróbálja megtalálni magát egy másik népen keresztül. Most tartanak afelé, hogy megint legyenek vallási ideálok. Hogy melyik lesz ezek közül belorusz hagyománnyá, az a jövő kérdése.

A verbita missziósok beszámolói alapján összeállította:
Kácser Anikó

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu