 |
 |
 |
 |
2004.12.26
|
Megszületett!
Örvendezzünk! |
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||
|
|
|
Én lehetek a jászla... Klarissza nővérek - Szécsény Az Ige megtestesülésének misztériumát minden keresztény ember, minden keresztény család és közösség megünnepli. Ezt az ünneplést azonban kinek-kinek önmagában kell elkezdenie. Hiszen hogyan is tudna örvendezni másokkal az, aki szívében boldogtalan? De tudok-e örülni annak, hogy Isten közénk jön, annak, hogy Isten ezen a karácsonyon ismét a földre érkezik, mégpedig úgy, hogy ma én lehetek a jászla... Jászol lehetek, ahol azután szemlélheti őt a világ minden népe, mint egykor Betlehemben. Ezek nagyon valós dolgok egy szemlélődő közösségben is. Hiszen mindannyiunk küldetése, hogy Krisztust megmutassuk az embereknek, pontosabban, hogy Krisztus mindnyájunkban megmutatkozhassék.
A monostor csendjében megnyílunk Isten titkának befogadására, hordozására. S innen-onnan emberek érkeznek, hogy remeteségeink visszavonultságában ők is találkozzanak Istennel... most, karácsonykor is. Az ünnep zsolozsmáit együtt imádkozhatják velünk "remetéink". S így együtt ízleljük a misztérium édességét, együtt éljük át: "Istenünk, szereteted a mi nagy kincsünk..." (Zsolt 35). Együtt imádkozunk, együtt ünneplünk. A közösségünkön belüli ünneplésnek is megvan a maga fokozatossága. Mivel a közös ünneplésnek feltétele a szívben megélt egyéni, személyes ünneplés, ezért a karácsonyra készülődés bensőséges és egyszerű, hogy ne találjuk másban gyönyörűségünket és örömünket, mint egyedül az Úr szent beszédeiben és műveiben (vö. Szent Ferenc intelmei, 20.) A készületeknek természetesen van konkrét külső oldaluk. Betlehemet készítünk a monostor egy-két helyiségébe: kiváltképp a kápolnába és a bejárathoz, ahol a hozzánk érkezők számára - akár jótevőink, akár a velünk imádkozók - foghatóan is megpróbáljuk kifejezni annak örömét, hogy Isten közénk érkezik. Díszesebbé tesszük a refektóriumot és a közösségi termet is, hiszen ezek azok a helyek, ahol a közösség leginkább együtt van. Mindezt azonban úgy végezzük, hogy ne váljék a lelki, a belső készülődés rovására, amely nélkül minden más teljesen hiábavaló lenne. Hiszen nem kirakat szeretnénk lenni, hanem olyan hely, ahol Isten valóban velünk lehet. A "velünk" nemcsak saját magunkat jelenti, hanem minden embert. Istennek adottságunk által ugyanis teret adunk neki minden ember szívéhez: azokéhoz, akik még nem ismerik őt, de azokéhoz is, akik nem tudják vagy nem akarják őt felismerni. A közösségi ünneplés bensőséges. Közös ünnepi étkezéseink, összejöveteleink olyan alkalmak, amikor megoszthatjuk egymással azt a kincset, melyet Isten kinek-kinek a szívébe helyezett. A közösségi együttlét mindig liturgia, tehát Istenre irányuló, őt dicsőítő, neki hálát adó alkalom, még akkor is, ha végtelenül egyszerű és hétköznapi dolgokról is szó van benne. Hiszen éppen a végtelenül egyszerű és hétköznapi dolgokban kell tudnunk Istent dicsőíteni, vagyis még oda is beengednünk őt. Ez nem más, mint válasz arra, hogy ő maga is végtelenül egyszerű módon jön hozzánk karácsony titkában. Karácsonykor nem emlékezünk, hanem éljük a jelen pillanat misztériumát: az Úr jön! S mivel ő az ajándékozó és ő maga az ajándék is, ezért közösségünkben sem történik ajándékozás. Nem készítünk semmit egymás számára, inkább fogadjuk az Ajándékot, kinek továbbajándékozói igyekszünk lenni szemlélődő életünkben - egymás és az emberiség felé. Ferenc-Mária nővér
|
|
|
|
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||
