Karácsonyi meglepetés

Nem sokkal az ünnep előtt lehetett, hogy hosszas előkészületek után romladozó otthonában felkerestem édesapámék barátját, Ágoston Juliánt, akivel nap nap után együtt vonatoztam Kelenföldről és vissza. Bián tanított, mindig jókedvű volt, pedig az élet alaposan megpróbálta.

Karácsony körül mindig eszembe jut a mosolygós szerzetes, amint izgatottan lobogtatta kezében új versét. Por Bernát névvel jegyezte őket, egy tanárnak akkoriban nem feltétlenül vált előnyére, ha az Új Ember vagy a Vigilia közölte művét.

Néhány hete, karácsonyi előzetesként, csomagot hozott a postás. A borítékból sokszorosított kötet hullt ki: Ágoston Julián összegyűjtött kiadatlan versei. Oláh Gyula évek óta gyűjtötte őket, felvette a kapcsolatot Julián tanítványaival - legendás tanár volt, kiváló költők, tudósok indítója - egri újságokat dolgozott föl, s munkája eredménye elképesztő és szívszorító. Mert abból is következtethetünk egy korszak természetére, amit eltemetett, amit nem engedett a hallgatókhoz, olvasókhoz jutni.

Ágoston Julián, a költő remekül indult. Fekete remeteségem című kötete a harmadik nemzedék egyenrangú tagjának mutatta, innen kerültek ki barátai is, akik élete nagyon nehéz periódusai idején kisegítették. Egyszer karácsony másnapján látogatott hozzánk, s boldogan távozott apám ingeivel. Haláláig hordta egyiket-másikat. Karácsony ünnepe amúgy is fontos volt számára. Egészen fiatalon, 1932-ben, még egyetemistaként az aradi Vasárnapban jelent meg modern környezetbe és érzésvilágba transzportált karácsonyi költeménye Fölötte csend: titok-burok... címmel:

A házban csend: titok-burok...

A gyermek alszik, kék szemén

az Édes csókja illatoz...

Az Éjjel halkan lépve jár

s puhán szunnyadó gyerek

szívére álmokat szitál...

És semmi zaj... és semmi nesz...

a hófehér párnák között

az álom szent jövőt színez

Az Édes szűz imát susog:

gyermek arca felragyog...

Fölötte csend: titok-burok...

Egyike volt azoknak, akik Kassák útját követve az avantgárddal is kísérleteztek, de hamar megérezte, hogy mondanivalójához jobban illenek a hagyományos formák. Szívós kitartással tökéletesítette magát, jól tudta, hogy a következetesen megvalósított keresztény életforma megpróbáltatásokkal jár:

A csúcsok zord, kietlen, vad világa vár...

Hervadjon, ami hervatag!

De hogyha végigszánt csókjával a tavasz,

egy szent rügy: - szíved felfakad!

Korai költészetében gyakran tűntek fel olyan jelzők, kifejezések, amelyek azt mutatták, hogy a misztikusok sem hagyták érintetlenül. Az élet hétköznapjainak ihletésétől elszakadva, vágyait elfeledve indult egy másik világ felé, amelyben a tetteket és a gondolatokat nem emberi mértékkel mérik:

jövő, jelen, múlt: titkos élet

már minden vágyam semmivé lett,

nincs már más hátra: menjünk szépen,

búcsúzzunk csöndben, békességben...

A ciszterci tanárt sokkal jobban, behatóbban ismerte nálam például Kalász Márton, akit ő indított el a költői pályán. Én egy kopott bőrkabátos, mindig vidám embert figyelhettem napról napra, kinek legfőbb jellemvonása a sugárzó szeretet volt. Akik együtt utaztunk vele, teljes egyetértésben hívtuk karácsonyi embernek, aki valahányszor csak felbukkant közöttünk, mindig megvilágította álmos társaságunkat. Szeretetért ostromolta az eget, s talán nem is vette észre, hogy közben bőkezűen árasztotta ezt maga körül:

Epedve várjuk lelkedet,

létet indító Szeretet

pünkösdi lángot vess nekünk,

világosságra éhezünk!

A karácsonyi ünnep hangulatát, tartalmát antológiák sora idézi. Ágoston Julián verse, a Pásztorok az éjszakában egyikben sem olvasható. Hamvas, bűbájos költemény. József Attila hangját idézi, megérdemli, hogy közös ajándékként idézze föl e kivételes ember emlékezetét:

Gyere pajtás, induljunk már,

Csillagunk is fenn ragyog,

Vén, számadó öreg bojtár,

A kezünkben somfabot,

s szívünkben egy-életünk

minden búja, bánata,

elmeséljük, mivé lettünk,

mi a pásztor panasza.

Kicsi a nyáj, sok az ember,

szűköcske a fizetés,

a sok kis száj enni szeret,

de a kenyerünk kevés.

Abból hoztunk kóstolónak,

Kicsi Jézus, teneked,

tejecskét a szoptatónak,

ajándékunk meg ne vesd!

Kis barikád hova kössük?

No, hát itt a jászol-láb,

furulyánkkal hadd köszöntsük

ezt a kicsi kápolnát!

Furulyaszó, bamba barmok,

Kőbörtön és éjszaka,

mégis századokon hangzott

ez éj minden szava,

angyalok ajkáról áradt,

a világra szerteszét:

"Dicsőség a Magasságnak,

s itt a földön békesség!"

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu