Az ünnep az egymásra találás alkalma és ajándéka

Beszélgetés Mádl Ferenc köztársasági elnökkel

Karácsony a szeretet ünnepe, ezzel mindenki egyetért, de ennek a szeretetnek természetfeletti mélységét - mely az emberi önzést is képes meghaladni - csak hittel tudjuk felismerni. Nem vagyunk-e sokszor így azokkal a magasztos elvekkel, mint a béke, a szabadság, az igazságosság? A hit szemével tekintve azokra, talán könnyebben elkerülhetjük a kiüresedés csapdáit.

- Karácsony emberi, történelmi és természetfeletti mélységét hit nélkül valóban nehéz a maga teljességében felismerni. Talán legjobb hagyni, hogy zuhanjon ránk a spirituális és mindennapi élmény, hogy karácsony Krisztus születése, a megváltás ígérete, hétköznapi és transzcendens reményünk, egyéni és közösségi életünk erkölcsi tartalma; társadalmi közösségi boldogulásunk programja; az élet jelen és jövő tízparancsa az evangéliumi Jó hírben megújult üzenettel. Ez a Jó hír bennünk, az emberek és nemzetek küzdelmének értelme akar lenni, hogy szép jussunk legyen itt a földi téreken, hogy erősödjék törékeny reményünk, hogy szebb legyen körülöttünk a föld, hogy itt az Ígéret szerint a megváltás esélyének váltóját túlélt esendőségünkkel beválthassuk; hogy házunkban a karácsonyfa alatt átérezzük valahogy: az életünk jól van, ahogy van, gonddal-bajjal és mégis sok örömmel, ha elfogadjuk, hogy őáltala jött a hír, és követjük a szót, hogy "Mennyből az angyal".

A karácsony mindez és még sok minden más.

Ünnep, amely keretbe foglalja az egész évet, erkölcsi erőforrása az összetartozásnak. A kölcsönös megbecsülés és az egymás iránti szeretet kifejeződése, ami a külsőségekben is megmutatkozik, hiszen szebb ruhát öltünk magunkra, feldíszítjük az otthonunkat. A belső öntisztulás és az öröm napjai ezek, és ebben megjelenik az a sajátos belső igénye az embernek, hogy együtt, közösségben élje meg igazán lelki igényeit. És megjelenik benne, hogy ez a közösség, a család a hitében is sokat erősödik. A mi családunkban, a mi közösségünkben ez a hit a keresztény hit, amely nélkülözhetetlen volt a megmaradáshoz; az otthon biztos hite, háttere, szeretete, áldozatos összetartozása, öszszetartása. Fontos, hogy a hitünkre támaszkodhassunk minden pillanatunkban. A hitre, amely szeretetteljes együttélésre nevel, s így erkölcseinkben, magunk és mások tiszteletében erősít meg. A hit a jó becsületes szolgálatára késztet.

Korunkat mégis inkább a törtetés, a haszonelvűség jellemzi...

- A törtető és haszonelvű önépítkezés nem a hitre épül, hanem az önzésre: hajlamos figyelmen kívül hagyni akár az alapvető erkölcsi és jogi megfontolásokat is. A hit évezredes értékrendje az a közös támpont, a mindennapi ellenérdekeltségeinken túlmutató közös cél, amelyet magunkénak vallva mégis mindig azonosak lehetünk, ami különbözőségeink ellenére is közösséggé formálhat bennünket.

Karácsony ünnepe sokak számára mégis - ha jó szándékkal is - a rohanást, a költekezést jelenti. Pedig ahhoz, hogy nyitott szívvel forduljunk egymás felé, először meg kell állnunk, "csendet" kell teremtenünk magunkban és magunk körül, el kell hagynunk a hétköznapi dolgokat, hiszen ezáltal válik ünneppé a nap...

- Igen, ez a szeretet. A karácsony a szeretet szavával szólít, és elsősorban az otthon, a család, a szűkebb és a tágabb közösség ünnepe. Ez a szeretet erőssé tesz. Erőssé az összetartozás és a közösségért vállalt felelősség által, ami aztán a hétköznapok kis ügyeiben nyilvánul meg igazán. Akkor, amikor nem nagy jelentőségű ügyekben kell helyt állnunk, hanem a körülöttünk élőkért kell cselekednünk. Legyen szó a családról, vagy akár a tágabb közösség kisebb-nagyobb, de mindannyiunkat érintő ügyeiről.

Hamvas Béla írta egykor: "Az ünnep az áldozat napja. A közösség kezdete, mikor az emberben felébred a tudat: nem vagyok egyedül, és minden ember sorsával elszámolni tartozom." Ezért van igen nagy szükségünk az igazi ünnepekre. Mind személyes, mind közösségi életünkben. A szerényen csöndes összejövetelre, amikor megajándékozzuk magunkat a lelkek egymásra találásának kegyelmével, az összetartozás boldog tudatával. Amikor az egymást szeretettel számon tartók asztalhoz telepednek, s felleltározzák életük vigaszt és reményt adó szépségeit. Amikor - ha nem is feltétlenül együtt, de mindenki magában feltétlenül - számot vet azzal, hogy hol tart szűkebb pátriája, s mi ebben az ő része, szerepe. Nem az anyagiakról szól ez a számvetés, hiszen az igazi ünnep sem a javakról szól, ahogy Ön is mondja, hanem a szeretet, a remény és a hit megerősítéséről.

Melyek azok az emlékezetes karácsonyok, amelyekre szívesen visszaemlékszik, és hogyan gondol vissza a hatvan, illetve a tizenöt évvel ezelőtti karácsonyra?

- Sok szép gyerekkori emlékem van, talán a legkedvesebb ezek közül abból az időszakból való, amikor Szentkirályszabadján éltünk rövid ideig. Tizenéves voltam akkor, és a legtöbb gyerekkori barátom onnan való. Volt ott egy nagy református közösség, és egy nagy katolikus közösség. Nagyon jóban voltunk egymással, nem volt semmi gond e közösségek között, hála Istennek, és mindenkivel egyformán barátkoztunk. Sokat játszottunk, sokat faragtunk fából. Ilyen volt a betlehemes is, amit karácsonyra készítettünk. A betlehemi figurákat, kis gyertyát, magát az istállót, benne a jászolt. Mindezeket magunk csináltuk; jártuk a falut, mindenhova bementünk, mindenhol szeretettel fogadtak, és mi vittük be a gyerekek közé a karácsonyfát. Azon a környéken az volt a szokás, hogy a szülők előkészítették, a gyerekek pedig izgatottan várták, hogy jön a Jézuska. Ott ültek már a padnál, nagy, lelkesedő szemekkel. Azt hitték, hogy mi vagyunk a Jézuska. Nagy szakállt ragasztottunk, kucsma volt a fejünkön, botokkal és mindenféle figyelmeztető szavakkal próbáltuk őket a további jó viselkedésre rávenni. Másnap pedig mentünk körbe összeszedni az obulusokat, ami ezért nekünk járt. Kaptunk tojást, szalonnát, kolbászt, még pénzt is, azt azután részben magunk közt, részben meg a szegényeknek osztottuk el. A nálunk szegényebbeknek.

Nem a hatvan évvel ezelőttire, inkább 1946 karácsonyára emlékeznék vissza, amikor családunk tizedik tagja is megszületett, s ennyien vettük körbe a fát. És ezért nem is a tizenöt, hanem a hat évvel ezelőtti ünnepre, amikor a két lányunokám mellett a legkisebb unokám, Miki is velünk volt már, alig kilenc hónaposan. Ekkor már heten állhattuk körbe a fát. Mindkét karácsony a legszebb emlékeim között van; az egyiket gyerekfejjel, a másikat nagyapaként élhettem meg.

Mint államelnöknek, mint magánembernek kik a példaképei? Robert Schuman például boldoggá avatás előtt áll.

- Nehéz arról beszélnem, hogy magánemberként kit tartok példaképemnek, mert nagyon közel áll hozzám. Ő az édesapám. Mindig olyan ember szerettem volna lenni, mint ő. Művelt, olvasott gazdaember volt, aki földműves létére filozófiai mélységű könyveket olvasott, és több hangszeren játszott. Általános ismereteit, irodalmi olvasmányait, de még politikai tájékozottságát tekintve is példát mutatott. Otthon nemcsak a Biblia volt fenn a mestergerendán, hanem a magyar köztörténet kiválóságainak írásai is: Széchenyit, vagy Kölcseytől a Parainesist például ott olvastam először. Mindig is nagyon fontosnak tartotta a szegényebbekkel való szolidaritást. Vallásosnak neveltek, hiszen apám is templomjáró ember volt. De mindennél fontosabb volt számára a család; hatan voltunk testvérek, és szüleink sok-sok áldozatának köszönhetően mindannyian egyetemet végeztünk. Szép gyerekkorom volt.

Közéleti emberként valóban Robert Schumanaz egyik példaképem, de nem azért, mert boldoggá avatják, és nem is ezért avatják boldoggá. De túl a tréfán: Strasbourgban, fiatal egyetemi hallgatóként, majd oktatóként szerettem bele a schumani gondolatba, a közös Európa eszméjébe. S ez a szerelem máig tart. Köszönöm a jó sorsomnak, hogy megélhettem ezt a pillanatot. Nem szükséges hosszan érvelni amellett, miért volt történelmi jelentőségű hazánk belépése az unióba. A közép- és kelet-európai államok felvételéről szóló döntés a második világháború után mesterségesen kettéosztott Európa újraegyesítése előtt nyitotta meg az utat. A megosztott Európa államainak fejlődése mind a szabadságjogok érvényesülésének, mind pedig a gazdaság fejlődésének a területén ellentétes irányú volt, és a kelet-európai rész leszakadását eredményezte. 1989-1990-től kezdve azonban lehetővé vált ezen országokban - az elsők között Magyarországon - a demokratikus politikai rendszer kialakítása és a piacgazdaság fokozatos meghonosítása. Az Európai Unió tagjaként új, történelmi jelentőségű fejezet nyílt a nemzet történelmében, s ennek alapja Robert Schuman álma a közös Európáról.

Karácsonykor talán jobban odafordulunk a szegényekhez, mint az év többi napján. Felesége, Dalma aszszony hazánk jószolgálati nagykövete. Milyen lelkülettel forduljunk szükséget szenvedő testvéreinkhez?

- Karácsonyi beszélgetésről lévén szó, nagy a csábítás, hogy emelkedett szavakkal beszéljünk erről a témáról is, de azt hiszem, ez nem lenne helyénvaló. Megrázónak tartom ugyanis a szegénység mértékét. Sajnos egyelőre hiányzik a közgondolkodásban annak általánosabb hatású felismerése, hogy ha az, aki megteheti, segít a rászorulókon, akkor ezzel végső soron az országon segít. Keményebben fogalmazok: akinek módja van adni, annak kötelessége is adni. Nem könyöradományokról beszélek, hanem arról, hogy az életnek vannak "nyertesei" és "vesztesei", és sokszor nem érdemeink alapján mondhatjuk magunkat sikeresnek. Bármikor fordulhat a kocka, ezt soha nem szabad elfeledni. Adni is úgy kell, hogy az ne legyen megalázó, és természetesen nem csak pénzről van szó, hanem tenni kell a több lehetőségért, a jobb esélyekért. Meg aztán el kell menni közéjük, a szegények, betegek, hajléktalanok közé is, jó szóval, adománnyal, közös ünnepléssel.

A határon túli körökben osztatlan, de idehaza is nagyon sokakban - jobb- és baloldali érzelműekben egyaránt - nagy tiszteletet váltott ki az Ön személye iránt az a határozott, következetes fellépés, amellyel a népszavazás kiírásakor, sőt, a sikertelen népszavazást követően is kiállt a "nemzetegyesítés" gondolata mellett. Miért tartja azt ennyire fontosnak?

- Erről a kérdésről már azelőtt beszéltem a nyilvánosság előtt, hogy a népszavazás ügye napirendre került volna. Az ezzel kapcsolatos véleményem tehát nem a politikai vitában született, hanem sokkal korábbi annál. A Magyar Állandó Értekezleten elhangzott vélemények, a határon túli magyar szervezetek egyhangú és határozott álláspontja csak megerősített ebben. Antall József miniszterelnök úr megválasztásakor azt mondta, hogy közjogi értelemben tízmillió, lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke szeretne lenni. Ez egy felelős államférfi példát mutató nyilatkozata volt, amely tökéletes összhangban áll a magyar Alkotmánynyal. Ez ugyanis kimondja: "A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását." A köztársaság elnökeként, magyar állampolgárként nemcsak jogom, nemcsak választási lehetőségem, de kötelességem is ennek szellemében tevékenykedni.

Papp Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu