Kodolányi János: Julianus barát

Kodolányi János összes műveinek kiadásával hatalmas vállalkozásba kezdett a Szent István Társulat. Nyilvánvaló, hogy a hosszú évekig hallgatásra kényszerített író műveinek szövege visszatérte után is megcsonkított formában jelenhetett meg, életműve egy részének helyreállítása tehát elmélyült filológiai tevékenységet kíván. Régebbi alkotásainak tekintélyes hányada viszont alig-alig hozzáférhető, ezekkel azonban kevesebb a gondja a sorozat gondozójának. A nemrégiben megjelent Boldog Margit amolyan piacfelmérés lehetett, a szép kiállítású életműsorozat első darabjainak a Julianus barátot tekinthetjük.

Ez az először 1938-ban megjelent regény abba a sorba tartozik, amelynek darabjai az író pályafordulásáról árulkodtak, s beleilleszkedtek az akkoriban kordivatnak mondható történelmi regények hosszú sorába. Kodolányi magyarázatát is adta, miért nem folytatta társadalombíráló elbeszéléseinek írását: "menekülök - mondta. Ha a mai társadalomról írnék könyvet, egyetlen sora sem jelenhetne meg." Igaz, ezt 1942-ben vetette papírra, de a középkor felidézésével azért korához is szólt, a Vas fiai, a Boldog Margit és a Julianus barát időszerű mondanivalót is rejtett, hiszen felvillan bennük a nagy történelmi megpróbáltatás, a tatárjárás, s mintha arra figyelmeztetnének, hogy az újabb, fenyegető veszedelmeket bizonyos értékek szívós őrzésével, áldozatos gyarapításával túl lehet élni, ez lehet a világ "süllyedésének" orvosszere. Erre az írói törekvésére már Schöpflin Aladár is ráérzett: a Vas fiairól írta ugyan, de mindhárom regényre ráillett jellemzése: a kor élete és társadalma bontakozik ki bennük: "A tudományos anyag nem oldódik teljesen költészetbe, a régi nyelv használatának nyelvészi pedantériája kissé akadálya az olvasásnak, de megvan a történelmi atmoszférája. A tatárjárásról többen is írtak regényt, Kodolányinak sikerült legjobban megoldani a nehéz feladatot."

Elég gyakran jellemzik úgy az író e korszakát, hogy magyar mitológiát akart teremteni. Ennél azonban sokkal komolyabb volt a vállalkozás: Kodolányi pontosan tudta, hogy a múltnak mindig van üzenete a jelen számára. Az ő történelmi regényeinek voltaképp két síkja van: az egyik a minél hitelesebben megjelenített múlt, a nemzeti történelem válságos korszaka, a másik a jelen, amely analógiák által sejlik föl az olvasó tudatában. Ebben Kodolányinak az a meggyőződése fejeződött ki, amelyet Csűrös Miklós idézett az író publicisztikájáról képet adó kitűnő tanulmányában: "Ma az az író, akiben erkölcsi erő és elszántság van, vagy az is van, s nemcsak művészi formakészség, műveltség és fantázia". Persze lehet vitatni a megfogalmazás sarkosságát: a műveltség, a fantázia vagy a formakészség birtoklása nem zárja ki az erkölcsi erő és elszántság jelenlétét, kétségtelen azonban, hogy ez az önvallomásként is értelmezhető kijelentés egy sajátos elkötelezett irodalomfelfogás jelzése, amelyben az is benne rejlik, hogy bizonyos történelmi kihívások idején az írónak vállalnia és teljesítenie kell olyan feladatokat is, amelyek elsődlegesen nem irodalmiak, inkább társadalmiaknak mondhatjuk őket. S ez az erkölcsi komolyság, felelősségtudat akkor is kiolvasható Kodolányi történelmi regényeiből, ha valóban felmerül az olvasóban az író nyelvhasználatával kapcsolatos kétely.

1948 körül megkezdődött - folytatódott - a magyar irodalom megtizedelése. Kodolányi is az áldozatok közé került. Birkás Endre - ő is felfedezésre váró, kitűnő író - telefonált apámnak a Központi Antikváriumból, hogy egy forintért vihetők Kodolányi regényei és novelláskötetei. Ekkor olvastam el a Julianus barátot, s most, évtizedek múltán, a fölfedezés örömével olvastam újra. Úgy hiszem, hasonló örömöt szerez majd minden olvasójának.

(Szent István Társulat)

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu