Vasadi Péter

Jézus miséje

A nagypénteki szertartás délutáni sötétjébe belemetszettek ezek a mondatok: "Ma nem misézik senki a világon. Még a római pápa sem. Csak Jézus Krisztus." Milyen is lenne a világ, ha soha nem misézne benne senki? Ha még így is, hogy mindennap százezrek miséznek benne, hasonlít a pokolhoz? Mi máshoz hasonlít az a világ, amelyben százmilliók szenvednek, éheznek, üldöztetnek, vigasztalanul nyomorognak, a megkapaszkodás mindenféle esélye s emberi reménye nélkül tengődnek s hullanak el, mert még meghalniuk sem sikerül? Pedig mintegy másodpercenként kezdődik benne egy szentmise, s e sok közül egynek is elegendő megváltó ereje van. Milyen ítélet rejlik ebben a mondatban, s mondatrészben: ma nem misézik senki, "csak Jézus Krisztus." Vagyis még sincs mise nélküli napunk. Sőt, éppen mert nem misézik senki, Krisztus egy és állandó miséje úgy tör elő a nagypéntek sötétjéből, mint felhők közt a nyári, déli nap.

Jézus miséje annyira csöndes, hogy nem hangzik el rajta sem szentlecke, sem evangélium, mert aki bemutatja, ő maga az. Nem mond szentbeszédet, már elmondta. Fölajánlja magát, és megmutatja az üdvözültek és az angyalok oly megszámlálhatatlan tömegében, hogy hozzájuk képest mi, hat és fél milliárdan, akik itt élünk, s akiknek ugyancsak bemutatja magát, maroknyian vagyunk, elenyészők. Viszont elég nagy rémuralmat, irigységet és gyűlöletet tud kelteni ez a talán 0 egész 001 ezrelék. És milyen hangos, melldöngető, minden rosszra találékony, elbizakodott, s mennyire igaza van; kivel szemben van igaza? S hogy árulja a hitét. Milyen fordulattal sütögeti a százféle pecsenyéjét a százféle tűzön. Sima és ravasz közhelyekkel a beszédében ássa alá a másik hitelét, jóhírét, létérdekét, érzületét. S milyen álszeméremmel takargatja a bűnét, indokolja és magyarázza, s persze mindig ő a jó, a jobbik, sőt az áldozat. Jézus pedig fölmutatja magát, s megteheti, mert ő az egyetlen alázatos szívű, az egyetlen igazán szelíd. Csengő nem szól, nincs allelujája, nincs kórusa, nincs zenéje. Csöndje van, lenyűgöző, elhallgattató, hosszú csöndje.... Ilyen csöndben, amelyből nemcsak a megszokott lárma s zaj hiányzott, hanem amelyben a teremtett élő s megkövült világ is befelé, a lényege felé hallgatózott, ilyen csöndben támadt föl.

Egyedül az Atya munkálkodott a Lélekkel a Fiú halott szívében.

Azután újra a megterített asztal köré gyűltünk. Ez a húsvét a fehér ragyogásával elfeledtette velünk az eddigi húsvétok emlékét azzal, hogy színtiszta valóság volt. Krisztus nem tavaly támadt föl, nem a gyermekkoromban, hanem Most. Ezek a megismétlődő Most-ok összefűzve azt jelentik Jézus szavával, hogy mindvégig.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu