Haydn-vasárnapok

Délelőtt tizenegy után megszólal a rádióban A teremtés, Joseph Haydn oratóriuma. Boldogan hallgatom. Egyszeriben ünnepebb ünnep lett ez a vasárnap.

Kedvem volna megállítani a csodás percet, amikor a káosz sok komor hangzása után egyszer csak megszólal a nagy C-dúr akkord, kivilágosodik minden: "És lőn világosság!"

Lehetetlen nem arra gondolnom, hogy 1808 tavaszán a bécsi egyetem dísztermében, a már nagybeteg, hetvenhat esztendős mester jelenlétében is előadták A teremtést, és amikor ez az akkord fölhangzott, a publikum hatalmas tapsban tört ki. Ekkor Haydn így szólt hozzájuk:

- Onnan föntről jön minden, nem tőlem! - S karját az ég felé emelte....

A fölvétel, amelyet most hallgatok, 2001 nyarán készült, a müncheni filharmonikusokkal, Lorin Maazel vezényel. A három arkangyal egyikét, Gábrielt Rost Andrea énekli. Lám csak, az angyalok karával együtt éppen az alkotást csodálja és az Alkotót magasztalja! Gyönyörűen zeng az annyira ismert szopránhang. Majd: füvekről, virágokról; később sasról, pacsirtáról, vadgalambról, csalogányról énekel.

Eszembe jut: akkor is (hány éve?) vasárnap volt, Bécsújhelyen, vagy ha tetszik: Wiener Neustadtban. Azóta örökre eltávozott drága barátunk, Herbert vitt el minket a Neuklosterbe, lelkesen mondva: amatőr muzsikusok adják elő a templomban Haydn Nelson-miséjét, s ezt okvetlenül meg kell hallgatnunk.

Oda is értünk, jó korán; megcsodáltuk Jakob Lindner főoltárát, Andreas Schellauf nemes-szép szobrait: Szent Erzsébetet, Szent Pétert, Szent Pált. A kolostor kerengőjét jártuk, figyeltük a hangszerükkel érkező fiatal zenészeket, amint egymás után föltűnnek, majd a templom kórusfeljárójában eltűnnek.

Azután: a szép megszólaltatás, az ujjongó trombiták. Egy ismeretlen fiatal lány csodálatos szopránja! És ahogyan a kar és a zenekar zengett. A Benedictus! (Amikor Haydn ennél a résznél tartott, érkezett meg Nelson abukiri győzelmének híre.)

Ugyanaznap délután, a kismartoni, vagy ha úgy tetszik: eisenstadti Haydn-házban. (Oda is Herbert vitt el minket kocsin. "Haydn-vasárnapunk van" - mondta, és mosolyogott.)

Egyemeletes családi ház; hangulatos, virágos kis udvar; muskátlik, leanderek - van ilyen ház Sopronban is, Budán is. A kapualjban, a falon, emléktábla: "Haydn József háza. 1766-1778. A halhatatlan polgárnak, kit daltermő lelke e szűk falak közül emelt a világ nagyjai közé. - A kismartoni férfidalárda. 1898." Éppen kétszáz évvel ezelőtt mutatták be A teremtést Bécsben.

Az emeleti szobákban eleinte nagy volt a csönd, csak mi matattunk az üvegtárlók között. Kották, kották, kották, közöttük - sokféle kiadásban - A teremtés is. Egyszer csak rejtett hangszórókból Haydn-muzsika szólalt meg, az Ötödik szonáta (Allegro con brio.)

Később elsétáltunk a Bergkirchéhez, a mester mauzóleumához, amely 1820 óta a végső nyughelye. Mélyen fejet hajtottunk....

Úgy látszik, a vasárnapok összefüggnek: nemrég egy héten át, vasárnaptól vasárnapig olvastam Szentkuthy Miklós Doktor Haydn című, hatszáznál is több oldalas regényét. Benne főként a zeneszerző két londoni útjáról esik szó. A teremtés szövegkönyvét is az angol fővárosnak köszönheti a burgenlandi mester. (A Milton nyomán írott librettó eredetileg Händelnek készült.)

Szentkuthy regényének borítóján az egyik ismert Haydn-portré.

Most, miközben hallgatom a rádiót, ismét elő kell vennem a kötetet, belelapozok. "Tegez-hosszú álla, baloldalt kiugró álkapocs-csontja, kissé felszaladó bal szeme volt..." - írja az író a komponistáról. Ez a szokatlan jelző - "tegez-hosszú" - különösen tetszik, igazi Szentkuthy-szólelemény. Mint az is, hogy a mester Londonban - "koponya-gömbölyű utcaköveken járt....

Nekünk "családi" zeneköltőnk Joseph Haydn, legszívesebben úgy emlegetjük, ahogyan a kismartoni tábla: Haydn József. Nekem minden hangja, dallama, ritmusa a szívem szerint való. Az a vágyam, hogy valamennyi elérhető Haydn-felvételt megszerezzem magamnak; legelőbb is összes szimfóniájának arra a kiadására gondolok, amelyet Doráti Antal a Philharmonica Hungaricával vett föl. Istenem, a száznégy szimfónia! Úgy osztanám be őket, hogy az év minden vasárnapjára jusson egy! Ötvenkét meg ötvenkét Haydn-vasárnap, az: száznégy. Az két csudaszép esztendő!

Közben, a hét többi napján, a hétköznapokon? Leforgatnám valamennyi vonósnégyesét. Azután a versenyműveket; mind az öt gordonkaversenyt, kiváltképp a kedvenc D-dúrt. A divertimentókat, az operákat. A teremtést, a Szent Antal-korált, a Tóbiás hazatérését. Nem sorolom tovább, pedig megtehetném. Az én életkoromban Haydn zenéjéből sohasem lenne sok. Gyönyörű ábránd egy ilyen CD-, kazetta- meg lemezgyűjtemény....

Hallgatom A teremtést, már a harmadik rész szól, Ádám és Éva boldogan sugárzó kettőse: "Mit dir! Mit dir!" Úgy érzem e nélkül nem született volna meg - de legalább is nem volna olyan, amilyen - Beethoven Fideliójának Leonóra-Florestan duettje, a börtönből szabadulás perceinek örömujjongása.

Haydn hatvanhárom éves volt, amikor komponálni kezdte ezt a remekművet; lassan rótta a kottafejeket, három éven át. A mester ezeket írja valahol: "Nem voltam soha olyan jámbor, mint az idő alatt, amikor A teremtésen dolgoztam. Mindennap térdre estem, úgy kértem az Istent, adjon erőt munkám szerencsés befejezéséhez."

Dalos László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu