Az új élet első tanúja

Húsvétvasárnap

Magdalai Mária, akit Jézus megszabadított (Lk 8,2), szíve egész szeretetével ragaszkodott Mesteréhez, követte útján, egészen a keresztig (Mt 27,55; Jn 19,25), gyászolta halálát, és - mind a négy evangélium szerint - feltámadásának tanúja volt. (A hagyomány azonosította őt a Lk 7,37-50-ben szereplő bűnbánó asszonnyal.)

Giotto: Krisztus feltámadása

Szent János evangélista részletesen leírja Mária Magdolna találkozását a Feltámadottal, mintegy lépésről lépésre követve azt a belső, lelki folyamatot, ahogy Mária Magdolna megnyílik, alkalmassá válik a Feltámadottal való találkozásra.

Találkozásuk alapja az a tántoríthatatlan szeretet, amellyel Mária Magdolna szerette Jézust, amely a csalódást, a kétségbeesést és a félelmet is legyőzve kiviszi őt a sírhoz. Az elvesztése miatt érzett fájdalom mágnesként vonzza, hogy legalább a holttesthez közel legyen, ami a legdrágábból megmaradt. Magától értetődő, hogy Mária Magdolna számára nem létezik másik, csak a halott Jézus. Mária Magdolna józan realista, tele nagy-nagy szeretettel és szomorúsággal, és a nyitott sír láttán természetesen nem is gondolhat egyébre, mint hogy a holttestet ellopták.

Az is természetes, hogy a panasszal azokhoz fut, akik legközelebb álltak az Úrhoz. Aztán újra visszatér a sírhoz, nem tud megválni tőle, az elmúlásba kapaszkodik, egész figyelmével a halál felé fordul, amit a sír szimbolizál. A "kinn állt a sírboltnál és sírt" (Jn 20,11) nemcsak helymegjelölés akar lenni, hanem azt is szimbolizálja, hogy Mária Magdolna nemcsak a síron "kívül" van, hanem egy új felismerés megtapasztalásának lehetőségén kívül is. Bár látását a vigasztalanság éjszakája elhomályosítja, szeretetének hűsége ott tartja a sír mellett, ő nem szalad el a kétségbeesés színhelyétől, mint sok tanítvány. Ott marad és sír, egészen átadja magát az éjszakának, a fájdalomnak, a szeretetnek, a halálnak.

És a halott Jézusért ejtett könnyei a dermedést és a keménységet feloldva megmunkálják lelkét. Átalakulási folyamatot indítanak el benne: kezd megnyílni egy új valóság felé. Mindez csak ekkor következett be, amikor "lehajolt a sírboltba". Teljes szívével a halál megtapasztalása felé fordul, és ekkor történik vele valami: egészen váratlant lát (angyalok), hírt kap szavak nélkül. De még nem érti meg, mit jelent a jel, fogva tartja még a halál sötétsége és az értetlenség vaksága. Ezért az angyalok nem is jelentik ki neki a húsvéti evangéliumot. Csak azt kérdezik meg tőle: "Asszony, miért sírsz?"

Válasza szinte szó szerint megegyezik azzal, ahogy az apostolokkal közölte, hogy mi történt. Egyetlen apró eltérés van a kettő között: míg első alkalommal többes szám első személyben, mintegy a közösség nevében hangzik el a kijelentés, most egyes szám első személyben, mint az ő egyéni, személyes panasza. És csak most történik meg az, hogy hátrafordul, visszafordul, el a sírtól: az élet felé - és lát. Persze csak azt és ahogy pillanatnyilag értelmezni képes: a kertet, a kertésznek vélt valakit, aki újra rákérdez fájdalmára. Magdolna válasza emlékeztet az Énekek énekének menyasszonyára, aki jegyesét keresi:

Kerestem, akit szeret a lelkem. Kerestem, de nem találtam. Láttátok-e, akit lelkem szeret? (Én 3,1.3)

De még mindig a halott az, akit vissza akar kapni, akihez ragaszkodik. Még mindig teljesen visszafelé irányul, a múltat szeretné visszahozni, a holttestet megőrizni. Csak amikor Jézus közvetlen módon a nevén szólítja, akkor hagy fel a halott keresésével. Akkor "fordul meg" (16.v.), akkor fordul az Élő felé. Most érkezik el húsvéti hitvallásáig: "Mester".

De még nincs a célnál. Újra feltámad benne a ragaszkodás: új hite és boldogsága a találkozást a korábbi, a Jézussal való földi együttlét szintjére akarja csökkenteni. Az Élő azonban nem hagyja birtokolni magát, hanem kivezeti Mária Magdolnát egy tág, új valóságba - és a testvéreihez. Ő pedig engedi magát erre az új útra irányítani. Így lesz a közösség számára az első követe és jele az új életnek.

János evangélista elbeszélése a sorozatos megfordulások története. Mária Magdolna a halál tapasztalatából teljesen visszafordul, s így nyitottá válik az új élet megtapasztalására. Történetét összehasonlíthatjuk a magunk történetével - a szeretetről és a szomorúságról, a halálról és az életről.

Tarjányi Béla

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu