Ullmann Pál

A jég fogságában

Dübörögve rohant le a lépcsőn. A lépcsőházban még mindig visszhangzott a becsapott ajtó döngése.

- Már megint az asszony! - mormogta magában dühösen. Tudhatná jól, hogy minden évben, húsvét táján túrára indul a hegyekbe.

Nagyon idegesítette az asszony sírásra görbült szája. Még az ajtóig is elkísérte, és még ott is rimánkodott, hogy töltsék együtt a nagyhét utolsó napjait. Felesége még mindig a gyermekkori vallásos nevelés megszállottja. Még jó, hogy csak idehaza csinálja ezeket a jeleneteket. Nagyon kellemetlen helyzetbe kerülhet, ha feljebbvalói megtudnák, hogy felesége ilyen buzgó keresztény.

Na, majd a hegyekben jobb lesz! Kiszellőzteti a fejét. Némileg megnyugodva, de azért a kelleténél nagyobb erővel rántotta be a kocsi ajtaját.

A motor megszokott duruzsoló hangja azonban újra feleségének szomorú és némán vádló tekintetét juttatta eszébe.

Visszatérése után feltétlenül beszélnie kell vele. Megmondja neki, hogy sürgősen változzon meg, mert a végén még kénytelen lesz elválni tőle. Nem veszélyeztetheti a karrierjét. Az emelkedőn a kocsi váratlanul megcsúszott, de az utolsó pillanatban sikerült megállítania. Az első kerék így is az árokban volt. Hátramenetbe kapcsolt, de a kerekek egyhelyben forogtak. Kénytelen volt kiszállni. Ennek is az asszony az oka, ha nem bosszantja fel, akkor nem kalandoznak el a gondolatai. Körülnézett, sehol egy autó, sehol egy ember, akitől segítséget kérhetne. A takaró is otthon maradt, nem tette vissza a kocsiba. Tehetetlenségében az anorákját gyűrte az úton maradt kerék alá. Próbálkozása sikerrel járt. Az anorák piszkos lett, nem baj, úgyis újat kell már venni, mormolta.

Némi diadalérzéssel állapította meg, hogy nem könnyű őt az útjában megakadályozni.

A menedékházban két odaadó beosztottja várta.

- Főnök - mondja az egyik -, nem lenne célszerű most elindulnunk. Az előrejelzések szerint változik az idő, nagy viharra és hófúvásra lehet számítani.

Máskor talán mérlegelte volna az ilyen információt, de most megint úgy érezte, hogy el akarják téríteni szándékától.

Hangosan rákiáltott az embereire, mintha magát is meg akarta volna győzni.

- Ne huhogjatok, vészmadarak! Azonnal indulunk!

Munkatársai még egyszer, szinte bocsánatkérően megpróbálták jobb belátásra bírni, de hiába.

- Gyáva kutyák vagytok! Tőlem maradhattok is!

Munkatársai megijedtek, nem volna jó maguk ellen hangolni a főnököt, persze hogy nem maradtak... Kezdetben jól is ment minden. Hűvös, kissé fátyolos napsütésben haladtak felfelé. Később felhők takarták el a napot. Már csak kétszáz méterre voltak a csúcstól, amikor hirtelen feltámadt a szél, fújta a szemükbe a havat.

- Na, kapkodjátok magatokat! Mindjárt fent leszünk... - hallották a hangját a zúgó hófúvásban. Az erősödő viharban botladozva haladtak.

Józan esze azt súgta, hogy vissza kellene fordulni. De a tekintélyét mindenáron meg akarta őrizni. Tovább botorkált hát a csúszós hóban.

- Forduljunk vissza! - hallotta a háta mögül.

- Elég volt a nyöszörgéseitekből - mormolta maga elé, és még nagyobb dühvel kapaszkodott fölfelé.

Hirtelen megcsúszott, és megnyílt alatta egy vékony, jéggel takart kürtő. Zuhant, egyre gyorsabban zuhant, kétségbeesetten próbált megkapaszkodni, de hiába. Összezúzottan, eszméletlenül, dermedten hevert a verem mélyén. Munkatársai döbbenten bámultak a mélységbe. A hó egyre sűrűbben hullott, hamarosan beborította a baleset színhelyét. Ők meg kis jelzőzászlókat tűztek le maguk elé, és igyekeztek vissza a menedékházba. Egymásba kapaszkodva, többször elesve, csapzottan érkeztek vissza a tomboló hóesésben el-eltűnő faházhoz. Mobiltelefonjaikon próbálták hívni főnöküket, de nem kaptak választ. A hegyi mentőállomás sem válaszolt. Később vezetékes telefonon sikerült kapcsolatba kerülniük velük, akik tárgyilagos hangon közölték, hogy csak a vihar elcsendesedése után tudják a mentést megkezdeni.

Némán meredtek egymásra, odakint pedig a tomboló szél hordta a havat, és lassan betakarta a menedékház kis ablakait. A helyiségben lassan teljesen besötétedett.

A férfi lassan magához tért a hideg, sötét verem mélyén. Süket csend vette körül. Megpróbálta előkotorni a lámpáját az anorákja zsebéből. Jobb karja nagyon fájt, de azért sikerült. Felkattintotta, és látta, hogy az üreg falát körös-körül jég borítja. Fogoly volt. Tisztában volt vele, hogy az üreg levegője előbb-utóbb elfogy, és akkor megfullad.

Hallgatnia kellett volna a kollégáira és a saját megérzésére - villant át az agyán. Belátta, kicsi, nagyon kicsi a valószínűsége, hogy megtalálják, s akkor még életben lesz.

Eszébe jutott a mobiltelefonja is, amely hátsó zsebében lapult. Sokáig kínlódott, míg nagy nehezen hozzáfért. A kis készülék azonban esés közben összetört. Egyedül volt, teljesen egyedül.

Imádkozni kellene!

Valamikor nagyon régen hittel tudott imádkozni. Szerzetesi iskolába járt. Az atyák hite hatott rá, fontolgatta, hogy belép a rendbe, és tanítani fog. Kitűnő tanuló volt, az atyák nagyon szerették, és leendő társukat látták benne.

Azután jött az egyházi iskolák államosítása. Mivel kitűnő tanuló volt, számos országos tanulmányi versenyt nyert, új, ateista tanárai mindent megtettek, hogy megnyerjék. Sikerült meggyőzniük róla, hogy segítségükkel fényes karriert csinálhat.

Vallásossága miatt nem zaklatták, bíztak benne, hogy idővel magától rájön: felvilágosult, tanult ember nem lehet vallásos. Ezt csak a naiv, tanulatlan emberek számára találták ki a papok, hogy kedvük szerint irányíthassák őket. És ő lassan el is fogadta ezt. El akarta fogadni.

Felvételi nélkül vették fel a műszaki egyetemre. Tanulócsoportot bíztak rá. Kiváló műszaki adottságai voltak, szerkezetelméletére még külföldön is felfigyeltek. A diploma megszerzése után az egyetemen maradt mint oktató. Hamarosan újabb diplomát szerzett, sőt a Magyar Tudományos Akadémia is tagjává fogadta.

A párt, amely folyamatosan figyelemmel kísérte életútját, elérkezettnek látta az időt arra, hogy tagjai közé felvegye. Mindenféle beszélgetésekre hívták, és kiemelkedő lehetőséget kínáltak számára. A párttagság vállalása szinte magától értetődő dologgá vált számára. Politikai szempontból is fontos beosztást kapott, szakmailag is sikeres volt, a politikai vezetés nem csalódott benne, további nagy terveik voltak vele kapcsolatban. Idővel ő maga is fontosnak tartotta politikai karrierjét. De miért tartotta ennyire fontosnak? Nem tudott rá válaszolni.

Sikert sikerre halmozott, mindent megkapott, amit csak akart. Kapcsolatai azonban érdekeken alapultak. Nem szerette senki, és ő sem szeretett senkit.

Egyvalaki szerette őt önzetlenül, de azt sem becsülte.

- Ha talán újrakezdhetném az életet, biztosan másként élném.

- Persze, jókor gondolok erre - mormogta magában.

A kis lámpa pislogott még egyet-kettőt, aztán végleg kialudt.

Bágyadt meleg öntötte el.

- Uram, bocsáss meg nekem, és segítsd meg szegény feleségemet!

Felesége mosolygós, kedves arca jelent meg előtte, azután elvesztette eszméletét.

Hajnalban meleg szél támadt. A hatalmas hótömeg nagy robajjal zúdult alá a völgybe, egy hatalmas jégtömböt sodorva magával.

A mentőcsapat kora hajnalban a menedékháznál gyülekezett. A helikopter is elindult az eltűnt ember felkutatására. A frissen leomlott jégfal aljában valami vöröslött. Az omlás fölé repültek.

Két napig feküdt kómában a hegyi kórházban.

Amikor kinyitotta a szemét, hangokat hallott:

- Húsvétvasárnap van. Krisztus feltámadt!

Felesége mosolygós arca hajolt föléje.

- Valóban föltámadt! - suttogta bizakodó hangon.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu