Reménységre újjáteremtve

Húsvét 2. vasárnapja

Amikor a hét első napján beesteledett...

Jézus tanítványai szemében ekkor még a szombat a hetente visszatérő ünnepnap; ezért a hét első napjának nincs külön neve. A hétnek ezt az első munkanapját az teszi a régi szombatnál is nagyobb ünneppé; hogy ezen a napon támadt föl halottaiból Jézus, és mutatta meg magát megdicsőült testében az apostoloknak.

Átélted-e valaha is, hogy a vasárnapot ez, és egyedül csak ez teszi vasárnappá? Hogy a szentmisében a föltámadt, de mégis mintegy áldozatként jelen lévő Isten Fiát veszed magadhoz. Lesznek-e a mostani vasárnapon is csendes óráid, amikor az estébe hajló tavaszi napon kezedbe veszed újra az evangélium ezen sorait? Olvasd, addig olvasd, amíg a világosság meg nem jelenik a szívedben, amíg a múlhatatlan és csalhatatlan reménység vigasztalása be nem borítja a szívedet, az életedet, az egész emberi történelmet és a kozmoszt: hiszen Urunk Jézus testében a te tested, emberi természeted jutott be Isten örökkévalóságába - romolhatatlanul és ragyogva. Idő, csönd és lehet, hogy egy tavaszodó kert magánya kell ahhoz, hogy újra és újra olvasva e sorokat a lelked mélyén a keresztség óta előtörni készülő forrás felszakadjon, hogy értelmeden is eláradjék annak tudása, amiről Szent Péter ír első levelében, hogy Isten - Jézus Krisztusnak a halálból való föltámadása által - élő reménységre teremtett újjá minket; hogy a mennyben romolhatatlan, szeplőtelen és el nem hervadó örökség várjon ránk, és hogy ezért már most örülhetünk, még ha egy kicsit szomorkodnunk is kell a különféle kísértések miatt (l. 1Pét 1,3-9).

Ez az első nap a teremtés első napjának a beteljesedése; amikor Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. A teremtményi létezést a nemlétezéstől. Tudjuk, hogy "Krisztusban teremtett mindent". (Kol 1,16) Ő a világ világossága, akit a halálból való föltámadás által most végleg elválasztott a sötétségben és a halál országában ülőktől. De ő mégsem távozott el tőlünk.

Már esteledik: a tavaszi délután hűvösödik. Fonott székedet beviszed a szobádba. A televízió néma tömb, a rádió hallgat. Becsukod az ajtót, mert feltámadt a szél.

Ők is "zárva tartották az ajtót, de ő belépett, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek". Jézus számára nincs többé zárt ajtó. Föltámadott teste szabad ettől a még meg nem dicsőült anyagtól.

Úgy jött el egykor a Szűz méhébe (zárt ajtók mellett) az örökkévalóságból, ahogy most távozott e világból: érintetlenül hagyva a sírlepleket. A Szűz méhében történt fogantatásának értelme a feltámadás fényében lesz áttetsző valóság: ott is és itt is az Atya a Szentlélekben teremtette és teremtette újjá testét az Örök Igének, miközben így szólt : "Az én fiam vagy te, én ma szültelek téged".

"Belépett, és így szólt hozzájuk: ťBékesség nektek!Ť Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát." - A Megfeszítettre, a szobám falán lévő feszületre nézek. A Szent Sebek látása a húsvéti fényben az irgalmasság megrendítő kinyilatkoztatása.

Uram Jézus, add meg nekem Szent Sebeid láttán a megrendülés kegyelmét, amint megadtad Tamásnak, hogy vele kiálthassam: "Én Uram, én Istenem!"

Ez a megrendültség egyszerre foglal magában valami soha nem érzett félelmet, amelyben az értelem is részesül annak felismerése folytán, hogy a teremtő Isten előtt állok. Az előtt, aki az univerzumot a nemlétezés sötétségéből hozta elő, és tartja létben. Az előtt, aki az ember teremtője, de megváltója is. Erre a roppant méretű félelemre ráboltozódik egy kristálytisztán kéklő égboltozat, mert ez az Isten maga a Szeretet és Irgalmasság.

Miért mondják sokan keresztények, hogy könnyű neked, Istenem? Hogy távol vagy, és neked nincsenek sebeid? Egyáltalán hisznek Benned azok, akik ilyeneket mondanak?

Éppen ott vagy, ahol embert igaztalanul gyötörnek testében-lelkében, és Te vagy az az ember.

A békesség, amely mint egy folyam árasztja el a lelkemet, a sebeidből forrásozik, Jézusom.

Vannak-e nekem is olyan sebeim, mint a tieid? Mert hasonlóvá akarok lenni hozzád. A megsértett önérzet karcolásai nem ilyen sebek. A bűneim következményei okozta vágások sem. Az emberi élet nehézségei és kudarcai sem.

Mik ezek a sebek a te kezeidnek közepén?

Azok okozták, akiket szerettem.

Csak azok a sebek hasonlóak a tiedhez, amelyeket azok ütöttek rajtam, akiket szeretek - de csak akkor maradnak hasonlóak, ha tovább szeretem őket. Mert sebeidet nem azért mutatod meg Tamásnak és nekem, hogy vádolj, hanem hogy irgalmasságodat közöljed.

Csak személyed felismerése tesz megrendültté, és indít követésedre. Személyed pedig, az Örök Fiúisten személye láthatatlan, mint ahogy egyetlen ember személyét sem láthatom. Csak megbízhatok benne hittel, és az ő szeretetére építhetem az életemet. Ezért mondod: "Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek."

Hiszek Tebenned, Uram Jézus!

Csendben beteljesedik ez a vasárnap, lassan besötétedik: Szent János evangéliuma is a végéhez ér: "Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne."

Végbement az én újjáteremtésem. Leheletét adta belém Krisztus, vagyis a Szentlelket: most már nemcsak porból vagyok, hanem Szentlélekből is.

Nincs halál! Csak átmenet van ebből a világból az eljövendőbe. Romolhatatlan élet birtokosa vagyok. Ezzel a tudással és húsvéti őrömmel kezdem holnap a hétköznapokat, s kezdem újra olvasni János evangéliumát, mely mindig, elejétől a végéig erről az Életről beszél.

Barsi Balázs OFM

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu