Ötven éve halt meg Szeghy Ernő

1952. március 4-én adta vissza lelkét Teremtőjének P. Szeghy Ernő karmelita szerzetes. Egy esztendővel halála előtt írt levelében ezt olvastam: "Ma kaptam a legeslegnagyobb kegyelmet. Sok részre oszlik: egyik például, hogy megszűnt bennem a halálfélelem. Eddig irtóztam a haláltól, és engedtem a természet idegenkedésének, de ezentúl úgy tekintem azt, mint örömnapot, amikor elhagyhatom ezt az árnyékvilágot! - A másik az, hogy hitem annyira megerősödött és annyira eleven lett, hogy szinte látom azokat a Személyeket, akiket hiszek! Az Égiek mintha mindennap társaimmá szegődtek volna!"

Ki volt Szeghy Ernő, ez a nagy műveltségű teológiai tanár, cisztercita, majd 1919-től karmelita szerzetes, aki - csak hogy néhány kedvenc íróját említsük - Goethét, Schillert németül, Dickenst, Mark Twaint angolul, Rostand-t franciául, Dantét és Carduccit olaszul olvasta, s mert a dogmatikát latinul adta elő, stílusát Cicerón, Tacituson és Liviuson csiszolta?

Életéről talán a legtöbbet karmelita elöljárója "parancsára" írt, Kassán 1944-ben kiadott Emlékeim című önéletrajzi kötetéből tudhatjuk meg. A könyv, ha úgy tetszik, élő sodrású érdekes regény, a századforduló és a századelő hamisítatlan társadalomrajza, egy értelmiségi (törvényszéki bíró) család gyermekének, majd később egy szerzetesnek a látószögéből. Ám ha úgy tetszik: tanulságos, hasznos, nem fellegekben járó, őszinte lelki olvasmány. Kirajzolódik egy fölfelé ívelő karrier története, amelynek csúcspontja a ciszterci rend római prokurátorsága, majd a fossa-nuovai apáti méltóság. Aztán egyszerre minden magas hivatalt, tudományos pályát feladva a negyvenhét éves szerzetes pap újoncként a karmelita rendbe kérte felvételét. Feltehetjük a kérdést: mi az oka annak, hogy világot járt (Japánban, Rómában, Svájcban hosszú éveket eltöltött), Innsbruckban doktorált, igen képzett ciszterci szerzetes huszonhét év után - aki mint tanár és apát rendkívül élénk társadalmi és irodalmi tevékenységet folytatott (első komoly irodalmi sikere 1909-ben megjelent A buddhizmus és kereszténység című könyve)- miértlépett át a sarutlan karmeliták rendjébe. Önéletrajzi kötetében erre kereste a választ. Maga így vall erről: "Mikor tehát átjöttem a Kármelbe, saját lelkemnek megmentése volt a célom, s csak lassanként, de azért elég korán eszméltem arra, hogy az Úristen más életfeladatot is tartogat itt számomra. Ez az volt, hogy fordítsam le magyarra a Kármel klasszikusait, Szent Teréziát és Keresztes Szent Jánost." A szentté avatás 300. évfordulójára Budapesten 1921-ben jelent meg a Szent Terézia és a karmeliták című kétkötetes monográfiája, mely az eddigi legteljesebb magyar nyelvű életrajz és rendtörténet. Két évvel később - fordításban - a spanyol kritikai szövegkiadás alapján napvilágot látott Avilai Szent Teréz műve, A tökéletesség útja és A belső várkastély. Valóban nagy szükség volt Szent Teréz magyar megjelentetésére, mikor művei több mint 1200 kiadást értek el. Irodalmunk lényegesen szegényebb lenne, ha anyanyelvünkön nem olvashatnánk Spanyolország patrónájának, a VI. Pál által egyházdoktorrá nyilvánított nagy misztikus lelki olvasmányait. Ernő atya lelkisége és emberi nagysága a régi elvre épült: először a természetes erényeket megszerezni, a becsületkódexet, ami az emberi méltóságból következik, majd azután következzenek a természetfölötti erények, a magasabb imaélet. Ebben csodálatos példaképünk lehet, nagyszerű tanúságot tett az alázatosságról és a testvéri szeretetről. Szavain el kell gondolkoznunk: "A barátságot ápolni kell, mert különben kialszik... A legforróbb ragaszkodás is megszűnik, ha a szeretett személytől hosszú ideig távol vagyunk. Nekünk tehát az Úristennel beszélgetnünk kell, és ez a beszélgetés az ima."

Udvarhelyi Olivér

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu