 |
 |
 |
 |
2002.03.31
|
|
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||
|
|
|
Figyeld a jelet, hogy megismerd a lényeget! A keresztségről, a húsvét szentségéről
A keresztség, keresztény életünk alapja, a húsvét szentsége. Szent Pál tanítja, hogy a keresztségben meghalunk a bűnnek, és feltámadunk Krisztusban az örök életre. Krisztus halálát és feltámadását az apostolok korától fogva minden vasárnap, így húsvétkor is, eucharisztikus lakomával ünnepelték. A keresztény életbe való bevezetés két másik szentsége, a keresztség és a bérmálás, a korai századoktól került a húsvét, a "Krisztus-esemény" ünnepléséhez. Azóta van együtt ez a három szentség a húsvét vigíliájának liturgikus cselekményében. Bár a csecsemőkeresztelés elterjedése - ugyancsak a IV-V. század - óta kevésbé jellemző, hogy nagyszombat éjszakáján keresztelnek, a keresztvizet ilyenkor mindig megszentelik. Templomaink közül pedig néhányban, remélhetően majd egyre többen, ekkor kapják meg a beavató szentségeket a hittanulók - katekumenek -, akik a nagyböjt folyamán járták végig a készület útját, amely a keresztény ókorban évekig is tarthatott. Az sem példa nélküli már, hála Istennek, hogy több helyen az akkortájt született csecsemőt is a húsvéti vigília-szertartás keretében keresztelik meg. Keresztség. Valóban, a kereszt jelét is megkapja a szentséget vevő, a magyar szó mégsem Krisztus keresztfájára utal. Arra sem, hogy "aki követni akar, vegye fel keresztjét", hiszen itt a sátortartó rúdról szól Krisztus. Vagyis azt mondja, hogy ne állapodjon meg, ne "sátorozzon le", aki velem akar lenni, hanem kövessen.
A görög eredetű, latin szó - baptizáre, a legtöbb nyelv keresztelést jelentő szava ebből ered - annyit jelent: belemerülni, alámerülni. Az alámerülés a Krisztus halálába való eltemetkezést, majd a vele közös feltámadást, az újjászületést, a megvilágosodást jelképezi. E szentség magyar neve a szláv Krszt - Krisztus szóból ered. Ugyaninnen ered az is, hogy kresztyének, keresztyének, keresztények vagyunk. A keresztség által tehát - az ezt jelölő szavunk értelme szerint is - krisztusivá leszünk, krisztusiasulunk. A krisztusivá tételről, legalapvetőbb szentségünkről Kárpáti Sándor atyával elmélkedtünk, tudva, hogy ezen a helyen éppen csak érinteni tudjuk a témát. Sándor atya a zsidóknál máig ismert tisztulási szertartásokról beszél. Ezek is bemerítkezéssel járnak, mégsincs közük a krisztusi keresztséghez. Mint ahogy Keresztelő Szent János keresztségének sem, bár ő már csak azokat merítette alá, akik vállalták, hogy a tanítványaivá lesznek. Az apostolok cselekedeteiben olvassuk, hogy "János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva (pünkösdkor) Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni." Azaz, amint János alámerített a Jordán vizébe, úgy fogtok belemerülni a Szentlélekbe. Mit jelent ez a Szentlélekbe merülés, mi történik velünk a keresztségben? Sándor atya azt mondja: nem pusztán a háromszori bemerítkezés, vagy az V. század óta a vízzel váló háromszori meghintés, hanem az teszi érvényessé a szentséget, hogy a Szentháromság nevében történik. Úgy is érthetjük, hogy a keresztelés egyrészt a Szentháromság megbízásából, másrészt a Szentháromság nevére történik. A keresztségben Isten a nevére vesz minket. Igazában nem keresztnevet adunk tehát a gyereknek, hanem vezetéknevet. Úgy hívja őt Isten, hogy Atya-Fiú-Szentléleki János, Mária, Olga... Rövidebben úgy, hogy krisztusi, azaz keresztény. Valójában nem Isten gyermekévé leszünk a keresztségben, hiszen Istennek nem gyermeke van, hanem fia: Jézus, és a vele egy egyház. A keresztségben tehát az istengyermekségben részesülünk, helyesebben a fiúságban. A lányok is Isten fiává lesznek a keresztségben: Jézussá! Aki keresztel, az a Szentháromság nevében cselekszik - mondja Sándor atya. Nem én keresztelek tehát, hanem Krisztus. Más nem mondhatja, csak ő, hogy belemerítelek a Szentháromság életébe... Az ember, aki keresztel, valamiképpen Krisztust teszi jelenvalóvá. Mivel pedig ez a legfontosabb szentség, bárki keresztelhet szükség esetén. Még egy hitetlen is, ha azt akarja tenni, amit a keresztények szoktak tenni ilyenkor. A keresztény ókorban csak azok részsültek a keresztségben, akik megtértek, akik felnőttként vállalták a döntést, ami az életük kockára tételét is jelentette. Attól fogva, hogy ilyen tét nincs, megkereszteljük a csecsemőket, de ugyanúgy hangoztatjuk a megtérés szükségességét. Hogyan van ez? Sándor atya szerint külön kell beszélnünk a keresztelés érvényességéről és hatékonyságáról. Ha szabályszerűen járunk el, nem férhet kétség a csecsemőkeresztelés érvényességéhez. De igaz az is, hogy nem lesz hatékony addig, amíg az ember nem "ratifikálja" a megtéréssel. Ezt bizony sokan elmulasztják. Más hasonlattal: a keresztlevél olyan, mint egy takarékkönyv, nem adnak érte kenyeret. Ha nem váltom be, éhen halhatok. Azt mondják: ex opere operato, azaz a cselekmény által megvalósul a szentség. Csakhogy ez a kiszolgáltatóra vonatkozik, nem a fölvevőre! Mit nevezhetünk megtérésnek? Sándor atya szerint a keresztségben megtörtént újjászületés tudatos elfogadását! Ha elfogadom, hogy újjászületett vagyok, ha annak megfelelően kezdek élni, akkor beszélhetek megtérésről. Az újjászületés a keresztség pillanatában megtörtént velem. A megtérés nemcsak azt jelenti, hogy megtartom a törvényeket, hanem annak fölismerését, hogy Jézus a törvény a számomra. Ez nem egy pillanat műve, ez maga az élet. Csecsemőket keresztelünk, de vajon felnőve beváltják-e majd azt a takaréklevelet? Erre nevelik-e őket a szüleik? A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint meg kell keresztelni a gyermeket, ha legalább az egyik szülő kéri és a gyermek keresztény nevelése biztosítottnak látszik. A papok általában elfogadják a gyerek keresztény nevelésére utaló legcsekélyebb jelet is. Ha mégsem, a szülő egyszerűen elviszi egy másik faluba, másik templomba, s ha ott sem, a harmadikban biztosan megkeresztelik. Sándor atya ilyen esetekben, amikor a keresztény nevelés igazában nem valószínűsíthető, inkább csak fölvenné a jelöltet egy jegyzékbe, amelyben a hittanulókat tartják nyilván, emléklapot adna. Valamit, aminek az alapján később, ha valóban komoly a szándék, visszatérhet a szülő, vagy a már felnőtt gyermek.
Az okos pap nem a hit jeleit keresi, hanem a hitetlenségét. Aki kinyilvánítja, hogy nem hisz, nem akarja kereszténynek nevelni a gyerekét, azét nem szabad megkeresztelni. Aki csak gyenge, vagy nem eltökélten hitetlen, azét meg kell keresztelni. Gond a keresztségre való oktatás, a szülők, keresztszülők felkészítése. Nem ritka, hogy a keresztelési szertartásban elhangzó kérdésre: "Mit kértek gyermeketek számára?", azt válaszolják: "Egészséget, boldogságot". Nem volna baj, ha jó értelemben mondanák. De inkább csak a szavak földi jelentésére gondolnak. Van, aki azért keresztelteti meg a gyerekét, hogy ne sírjon. Mások meg nem nagyon hisznek, de azt gondolják, hátha mégis van ebben a dologban valami, aztán mi lesz, ha megharagszik az Isten... A szertartást a templom bejáratánál kellene kezdeni, bevonulás, igeliturgia, majd a keresztkútnál következik a keresztelés szertartása. Helyes és illő volna elmagyarázni az egybegyűlteknek, hogy mi történik, s még egy rövid beszéd, buzdítás is segítené őket abban, hogy komolyan mondják és komolyan vegyék imájukat, ígéretüket. Így persze nem lehet egy negyedóra alatt "megúszni" a keresztelőt, bár sokan ezt szeretnék. Minden szentség azt a kegyelmet közli, amelyet a jel kifejez. Hogy megtudd a lényeget, figyeld a jelet! Sándor atya Aquinói Szent Tamást idézi, aki azt mondja, hogy a víz tizenhat féle dologra való. Ezek között nem szerepel, hogy inni is lehet. (A középkorban inkább csak bort ittak.) A víz élet és halál - meg lehet benne fulladni - s meg is kell hogy haljon Krisztussal a bűnnek, az önzésnek az, aki vele föl akar támadni. A víz megtisztító, közösségteremtő - ott épültek falvak, városok, ahol víz volt. A víz erő, hajókat hord a hátán, malomkereket hajt, erő, mint a Szentlélek. Jézus mondja: Aki bennem hisz, annak örök élete van. Nem lesz, hanem van! - figyelmeztet Sándor atya. A hit és a keresztség által olyan élet ez, amit a halál nem tud elpusztítani. Mert az emberi élet halandó, de Krisztus föltámadt élete örök. Egyetlen szentség sem pótolja a hitet, hanem feltételezi. Szikora József
|
|
|
|
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||
