|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
"Most nézzen körül..." Földi föltámadás Beregben Három helyen törte át a Tisza a gátat Tarpánál tavaly március hatodikán. Egyeseknek aranyvíz volt ez, mondja Erzsi néni az új épületek felé tekintve, s mutatja, merre volt az ő régi háza is, amelyet ellenállhatatlanul sodort magával, döntött romba szinte percek alatt a vadul rohanó víz. Petőfi félrevert harangzúgása valóban megelevenedett ezen az egy esztendővel ezelőtti tavaszi napon: "jön az árvíz, jön az árvíz, hangzék, s tengert láttam, ahogy kitekinték." 140 millió köbméter víz tört rá a beregi térség negyvenhat településére. Elképzelhetetlen vízmennyiség. Erzsi néni sem tudja, mennyi, azt azonban nem feledheti, hogy "csak annyi időm volt, hogy az inzulint magamhoz vegyem".
Ma új ház áll a helyreállított, megmagasított gát tövében, de ilyen az emberi természet, lakója mégsem elégedett: "mozog a WC-csésze, szivárog a víztartály". Aranyvíznek pedig azért nevezi a romboló árhullámot, mert állítja, egyeseknek, akiknek a háza nem kapott vizet, mégis új épületet emeltek, sőt, a biztosító is fizetett nekik.
Ilyen viszonylagos az emberi igazság. Talán nem is erről a panaszáról szeretne beszélni Erzsi néni sem, hanem sokkal inkább arról, hogy a betegség... és már nehezebben megy a mozgás... az elmúlt fiatalság, de ezekbe aligha lehet belekapaszkodni. Makovecz Imre tervezőirodájának mérnökei rajzolták-álmodták meg azokat a házakat, amelyek stílusukban, tornáccal, oszlopokkal illenek a táj építészetébe, a falusi életkörnyezetbe. Tarpán is azonnal föltűnnek és kitűnnek az utcasorban ezek az épületek.
Innen jött a víz - nézünk a folyó felé, s a térképen bogarásszuk: Tákos, a negyvenhat elöntött település egyike, ahová igyekszünk, légvonalban is több mint tíz kilométernyi távolságban fekszik. S a többi falu is távol. A látóhatár szélén sem tűnnek még föl. Talán ekkor kezdjük megérteni - ha felfogni nem is -, mennyi száznegyvenmillió köbméter. És a többi adat is előtolakodik, ameddig elérjük a negyvenegyes utat, amely a Tarpa felől rohanó vizet fölfogta, és visszafordította a falvakra. Ekkor döntöttek úgy a hatóságok, hogy az út-gátat két helyütt, éppen Tákos két oldalán, átvágják: rombolni kellett, hogy menteni lehessen.
1999 tavasza óta egymást érték az országot sújtó elemi csapások: árvíz, belvíz, hatalmas esőzések. Tizennyolc megyében 2021 településen keletkeztek károk: 3159 önkormányzati épület ment tönkre és 6206 magánház - ez száz magyar falunak felel meg. A kormány 44 milliárd 558 millió forintot fordított védekezésre, 70 milliárd 98 millió 900 ezret pedig helyreállításra és újjáépítésre. Mintha száz új falut építettek volna föl. Gondolatunk - pedig az elmúlt évek valóságemléke ez - mintha elsikkadna eme országépítő erőfeszítés mellett. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője emlékeztet arra, hogy 2000-ben Szolnok fölött, ahol a víz nyomása alatt megcsúszott a gát, ha átszakad, 280 ezer ember került volna veszélybe, a becsült kár pedig 1800 milliárd forintot tett volna ki. Emlékszem, éppen akkor érkeztünk a helyszínre, amikor megkezdődött az ottani falvak kitelepítése, s a honvédség a levegőben szállított sok tízezer homokzsákkal fogta meg a csúszást.
S ezután jött a beregi árvíz: házak sokasága omlott össze. Közel tíz kilométeres szakaszon sérült meg a gát. Műemlékek, egyházi létesítmények károsodtak, s a temetők, dögkutak, vegyi raktárak, szemétlerakók víz alá kerülésével az egész térséget súlyos környezeti kár érte... 30 000 ember életét fenyegette a víz, közülük 15 ezrüket ki kellett telepíteni. A visszatértek közül több mint hatezren nem költözhettek be házukba: vagy összedőlt vagy életveszélyessé vált. "Mellénk állt a kormány, köszönjük is neki" - mondja a néhány száz fős Tákoson Kun Béla bácsi, aki mosolyogva azonnal hozzáteszi: semmi köze ahhoz a másik hasonló nevűhöz... Házukat két oldalról szorította be a víz, s bár nem bukott át a küszöbön, a vályogház alól kimosta a homokot, a sártéglák pedig megszívták magukat. Nem maradt más, mint a bontás. Előkerül a napló: bontás június 19-20. Elkészült: 2001. október 15. Az idős házaspár büszkén mondja: nézzünk körül, ez az ő otthonuk. A tornác fából készült könyöklője rusztikus hangulatot áraszt. Odabenn minden világos, egészséges, új szagú, csempézve a konyha, fürdőszoba. "Sokkal világosabb, mint a régi volt." "Nemcsak házat kaptunk - magyarázza Béla bácsi -, mert kaptuk, nem vitás, hanem a konyhabútort, a szobaberendezést, de még a csillárokat is úgy adták. Megint tegyük össze a kezünket: ha az állam ezt nem csinálja, a falu felének semmije nem lenne. Isten áldja meg, aki ezt a jót tette velünk!" S azután halkan hozzásóhajtja: "Csak ne kellene gyógyszerre költeni a pénzt, semmi bajunk nem lenne." Emlékszem, tavaly június végén, amikor teherautók, munkagépek dübörögtek, verték a port: bontottak, szállítottak, építettek. Szép türelemmel voltak az emberek, mert bizalmuk lehetett: az ország közpénzéből fedél kerül a fejük fölé. Az egyik néni így mondta romhalom háza előtt: szerencsénk van ezzel a kormánnyal. S most, egy esztendővel később hív: nézzük meg, milyen szép minden. A bútort a szeretetszolgálat adta, emeli föl az ujját figyelmeztetésképpen, mintha jelezné: számon tartja, kinek miért tartozik hálával. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az elmúlt év végéig az árvíz sújtotta térségben minden óvodás és általános iskolás korú gyermek étkezési térítési díját átvállalta. Ezt nevezték el "Támasz a családnak" programnak, s a Magyar Vöröskereszttel közösen vettek részt a "Legyen a ház újra otthon" akcióban. Ennek keretében 1173 család kapott 140 millió forint értékben bútort és konyhafelszerelést. Tákoson több mint száz házat kellett újjáépíteni, tíz-tizenötöt pedig felújítani. Csupán két épület maradt régi: az italbolt és a vele szemközti ház, amelyben az ÁFÉSZ-üzlet, a posta és az önkormányzat szorong. De a térségfejlesztési program keretében mellette már épül a faluház, amely az önkormányzatnak, orvosi rendelőnek, a postának és a művelődési teremnek ad helyet. "Öreg település, ilyen szép faluház nem is kellene ide" - mondják többen, de azért titkon - vagy nem is annyira leplezetten - büszkék, hogy még ezt is kapják. A református többségű faluban közpénzeken parókia és gyülekezeti terem is épül hamarosan, az egyetlen meghagyott romos épületből pedig falumúzeumot alakítanak ki. A híres tákosi templom, a paraszt Notre Dame felé vezető utcán pedig, ahol több mint száz méterre egymástól vonulnak az új épületek, a közbülső területet föltöltik és parkosítják. Pelikán Istvánt dicsérik mindenütt, az újjáépítést végző építőipari vállalat egyik vezetőjét. Molnár Jánosné pedig ma már nevetve meséli: "Mélyebben fekszik a házunk, nézzék csak, az ól falán látni, meddig állt a víz. Biztosításunk nem volt, kitelepítettek bennünket Gemzsére, mindenünk odaveszett. Harminc mázsa terményt vitt el a víz, az állatokat meg szabadjára kellett ereszteni, hátha akkor megmaradnak. Amikor visszatérhettünk, minden rom volt. Sírtam, nagyon sírtam, de akkor jött valaki, és azt mondta: ne sírjon néni, a Bakondi úr üzeni, hogy vigasztalódjanak, lesz maguknak is házuk. Ki az a Bakondi úr, hogy enynyi pénze van, kérdeztem - és mosoly-szégyenkezve teszi hozzá: akkor még nem tudtam, hogy ő a kormánybiztos, aki ha mond valamit... és úgy is lett." Az újjáépítésen július-augusztusban több mint tízezren dolgoztak Beregben. Több ezer munkanélküli kapcsolódott be közhasznú munkákba. A térségben huszonkét százalékkal csökkent a munkanélküliség. A biztosítók által kifizetett 2,8 milliárdot nem vonták be az újjáépítésbe. Ezenkívül kamatmentes, kedvező hitelt vehetnek föl a lakók melléképületek, ólak építésére. 33 milliárdot fordított az ország újjáépítésre és helyreállításra. 10 milliárdba került a védekezés és kitelepítés. A mezőgazdasági károkra 1,3 milliárdot fizettek ki. 30 millióért új felszerelést kaptak az iskolák. 1,3 milliárd pedig karitatív adományként érkezett. Mint ahogyan a víz-tenger, úgy ezek a számok is fölfoghatatlanok. Az emberek arcáról azonban leolvasható. "Az állam mindenkinek palotát épített" - mondja Molnár János bácsi, és mindvégig ott bujkál tekintetében a nyugodt mosoly. De a félsz is. Az idei tavaszon, mert a gondolat mélyén nem hagyja nyugodni, mi lesz, ha újra jön a víz, a takarmánynak padot ácsolt, arra rakta föl a zsákokat. Molnár Béláéknál éppen hazafelé tartanak a gyerekek. A nagyleány nyolcadikos - a szomszédos Csarodára jár öccsével együtt, Tákosnak nincs saját iskolája, igaz, hogy fiatalok, gyerekek is alig vannak -, és Mátészalkán tanul tovább. "A városban jobb lesz." De hiszen itt a gyönyörű ház, vetem közbe, mire az édesanya veszi át a szót: "Megértem, hogy a fiataloknak unalmas itt az élet."
Lám, így van ez. Munkaalkalom alig, az élet is unalmas a fiataloknak. Elvágyódnak, ahová pedig ma visszavágyódni érdemes. "Üdülőfalu lesz ez - mondja Józsi bácsi a szemközti soron - gyermekeink, unokáink ide járnak majd vissza jó levegőt szívni, csendet hallgatni. Az öregek maradnak. A faluból - mert a kártalanítással erre is volt lehetőség - mindössze negyvenen költöztek el. Kacsora Béla a fiatalabb maradók közé tartozik: éppen a ház előtti részt gereblyézi: "Tizenöt éve jó, ha egy-két új ház épült a faluban. És most nézzen körül..." Az új házak - ezt ma még csak remélni lehet, de nyomokban már tetten érhető - arra ösztönzik az embereket, hogy körülötte is szép rendet teremtsenek. Az udvarokban több helyütt fűmagot szórnak, parkosítanak. Kacsora Béla pedig folytatja az imént megkezdett gondolatot: "Mondják egyesek, hogy más párt is felépítette volna a falut - de ki tudja ezt? Egy biztos: a Fidesz felépítette." Elmer István Fényképezte: Cser István
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|