 |
 |
 |
 |
2002.03.31
|
|
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||
|
|
|
IV. Károly - úton a boldoggá avatás felé Milyen ember volt a nagyapám?
A királyi család Magyarországon élő tagja, Habsburg György, a Magyar Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete még nincs negyven esztendős. Természetesen személyesen nem ismerte királyi nagyapját, és édesapja, Ottó is mindössze tízesztendős volt, amikor IV. Károly meghalt. A családi emlékezetben azonban természetesen elevenen él alakja. Az ifjú Habsburggal pesti irodájában beszélgettünk nagyapjáról, édesapjáról és a saját életéről. - Amit tudok, szüleimtől tudom. Édesapám azalatt a tíz esztendő alatt sem tudott túl sok időt apjával tölteni, mert háború volt, és a katona, majd uralkodó sok időt töltött a fronton. Így nem volt köztük közeli kapcsolat. Madeira szigetén aztán nagyapám sokat beszélgetett apámmal, ami igen hasznos volt. Nagyapám nagyon vallásos ember volt. A vallás nagyon sok erőt adott számára e nehéz időkben. Mindig igyekezett példát mutatni. Tudta, hogy a béke a legfontosabb. Ezt azonban a politikai okok miatt nagyon nehéz volt megteremteni. Túl későn került ő hatalomra ahhoz, hogy meg tudja valósítani elképzeléseit.
- Pontosan. Mik azok a momentumok, amelyek következtében IV. Károly boldoggáavatási eljárását kezdeményezték? - Nagyapám ügye elég régen elkezdődött. Példamutató élete a kiinduló ok. Közelről figyelemmel tudom kísérni a boldoggá avatási folyamatot. Nagyon érdekes, hogy milyen hosszan és mélyen vizsgálják az életét. Minden levelét, minden róla szóló írást átvizsgáltak, nagyon sok tanút meghallgattak. Ez így van rendjén. A Vatikán ezzel is megmutatja, hogy milyen szigorú előírások szabályozzák a boldoggá vagy szentté avatásokat. A nagyapám boldoggá avatását szorgalmazó szervezet legutóbbi éves jelentése továbbra is kéri az ügyet támogatók segítségét: imákat és az oltárra emelést szorgalmazó nyilatkozatokat. Történt-e csoda, ami nem vértanúk esetében elengedhetetlen az eljárás sikeréhez? - Igen, történtek csodák. Az egyiket kétségkívül bizonyítottnak tekinthetjük: Brazíliában egy szerzetesnővér halálos beteg volt. IV. Károly boldoggá avatásáért imádkozva, természetes ésszel megmagyarázhatatlanul meggyógyult, amit egymástól függetlenül három orvosi szakvélemény is tanúsít. Ez a hetvenes években történt. Ez nagy lendületet adott az ügynek. Sok imameghallgatást is számon tartanak. Miben bízik a család? - Rendszeres tájékoztatást kapunk a Vatikánból, de nem próbálunk nyomást gyakorolni, sürgetően fellépni, mert az nagyon visszás volna, és amúgy is csak ártana. Segítünk viszont, amiben tudunk, hogy haladjon az ügy. Természetesen azt reméljük, hogy hamarosan sor kerül a boldoggá avatásra, talán a következő években. Amikor a Szentatya gondolja, hogy ez a pillanat elérkezett, bizonyosan intézkedni fog. A család tagjai között a történelem folyamán volt-e olyan személy, akit az egyház oltárra emelt? - Úgy tudom, hogy nagyapám lenne az első. Legalábbis a szűk családból, vagyis a Habsburgok közül. Zita királynénak is elindult a boldoggáavatási ügye? - Nem, még nem kezdődött el, de vannak, akik ezt szorgalmazzák. Ha ön visszatekint családjára, őseire, tud-e rangsort felállítani közöttük aszerint, hogy kik példaképek az ön számára? Kik azok, akiknek példája segítségére van életében? - Nagyapám természetesen közéjük tartozik. De aki nagyon közel áll hozzám, s minden szempontból a példaképem, az az édesapám. Idén lesz kilencvenéves. Ha belegondolunk, mi minden történt az ő életében, attól kezdve, hogy ő még trónörökös volt a világ akkor egyik legfontosabb országában, s gyermekként szinte mindent elveszített, száműzetésben, örökös vándorlásban teltek ifjú évei, és a II. világháború idején menekülnie kellett Amerikába, és így tovább... S minden megpróbáltatás ellenére azt tapasztalom - és mások is érzik ezt -, hogy ő mindig optimista volt. S ez valami nagyszerű. Mert amikor valaki fiatal, és még kevés a tapasztalata az életről, könnyű bizakodónak lenni. De az élet igenlését kilencvenéves korig töretlenül megőrizni, átélve és megtapasztalva mindazt, amit ő, az bizony példaértékű. Meglátni a legnehezebb körülmények között is, hogy milyen sok pozitív dolog történik az életben - erre tanít engem az ő élete. Habsburg Ottó nemcsak a saját személyes életét tekintve optimista. Optimizmusa erőt és önbizalmat tud adni a magyar nemzetnek is, amire mi tagadás, szükségünk van. - S számunkra, gyermekeinek az volt a legfontosabb, hogy sohasem volt különbség aközött, amit ő nekünk mondott, és ahogyan élt. Ha az édesapját kérdezném az ő édesapjáról, vajon mit mondana róla? Ugyanezt, mint ön? - Bizonyosan. De neki sajnos nem volt ideje igazán megismerni az ő apját. Egy tízéves gyermek egész más témáról beszél az édesapjával, mint aki húsz-, harminc- vagy negyvenéves. Nagyapám tudta, hogy milyen nehéz időben élt, tudta, milyen szörnyű szenvedéseket okoz a háború, és minden erejével azon fáradozott, hogy minél előbb véget vessen az ellenségeskedésnek. Ez nagyon nehéz feladat volt. Fogolyként távozott az országból
A "Károly király imaegylet a népek közötti barátságért" nevű mozgalom az Osztrák-Magyar Monarchia volt országaiban és területein és számos tengerentúli országban tevékenykedik, és sokat tett és tesz a boldoggá avatás előmozdításáért. Az ő indoklásuk szerint az utolsó osztrák császár és magyar király hősies fokon gyakorolta az erényeket, mély vallásosság és nagyon erős Mária-tisztelet jellemezte. A boldoggáavatási ügy 1949-ben indult el, és 1954-ben az aktákat már át is adták az illetékes szentszéki kongregációnak. Most nyolcvan esztendeje, hogy 1922. április 1-jén az Atlanti-óceán egy kis szigetén, Madeirán, száműzetésben meghalt az utolsó magyar király, és egyben az utolsó Habsburg uralkodó. Mindössze két esztendeig uralkodott, és sok öröme nem volt benne. Nem is uralkodás volt ez, hanem keserves szolgálat. Majdnem teljesen reménytelen küzdelem a békéért és az Osztrák-Magyar Monarchia egyben tartásáért. IV. Károly 1887-ben született, Ottó főherceg és Mária Jozefa szász hercegnő gyermekeként. Születésekor senki nem gondolhatta, hogy 27 éves korában a trón várományosa, és két évvel később uralkodó lesz. Magyarul korán megtanult, gyermekkorában családjával néhány évig Sopronban élt, mert apját az itt állomásozó huszárezred parancsnokává nevezték ki. A bécsi bencés gimnáziumban, majd a prágai egyetem jogi karán tanult. A diploma megszerzése után bevonult katonának, és kapitányi rangban, századparancsnoki beosztásban szolgált. Tanulmányait és katonai szolgálatát is nagyon lelkiismeretesen végezte. Trónra lépése azonban olyan gyorsan és váratlanul történt, hogy nem volt kellő ideje megfelelő államvezetési tapasztalatokat szerezni. Az uralkodó családon belüli sorozatos tragikus halálesetek következtében vált trónörökössé. Nagyapja, Károly Lajos főherceg Ferenc József király és császár testvére volt. Rudolf trónörökös halála után Ferenc Ferdinándra szállt az öröklési jog, az ő meggyilkolása után (1914) pedig a család öröklési szabályai szerint Károlyra, mert édesapja akkor már halott volt. Ferenc József császár és király halála után, az első világháború utolsó időszakában állt a Monarchia élén. A magyar koronáról nem mondott le, és kétszer is (sikertelenül) megkísérelte visszaszerezni a magyar trónt. Előbb 1921 húsvétján, mikor váratlanul Svájcból Budára utazott, és Horthy Miklós kormányzóval tárgyalt, majd pedig katonai erővel, ugyanez év októberében - ez volt a "budaörsi csata". A királyi pár ezt követően néhány napot a tihanyi apátságban töltött, majd Bajára vitték őket, ahonnan egy angol hajó utasaiként - gyakorlatilag fogolyként - elhagyta Magyarországot. Konstantinápolyon át így kerültek a Portugáliához tartozó Madeira szigetére, ahol élete hátralevő részét töltötte. A magyar nemzetgyűlés ezt követően külföldi nyomásra 1921. december 21-én kimondta, hogy IV. Károly uralkodói jogai megszűntek, s a Habsburg-ház trónöröklési jogát hatálytalanította, a királyválasztás joga ezzel visszaszállt a nemzetre. Az ország államformája továbbra is királyság maradt, egészen 1946-ig. "Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be" - olvasható a Sopron közelében, Cirák határában lévő kápolna homlokzatán (latinul). 1931-ben emelték, azon a helyen, ahol tíz évvel korábban IV. Károly Svájcból induló repülőgépe leszállt, hogy megpróbálja visszaszerezni a trónt. Itt minden év októberében szentmisére gyűlnek össze IV. Károly tisztelői, szentmisét mutatnak be az utolsó magyar király lelki üdvéért, és boldoggá avatásáért imádkoznak. A helybeli plébános, Jász László is az ügy támogatói közé tartozik, mert az elhunyt uralkodó "példamutató családi életet élt".
Tihanyban búcsúzott el Magyarországtól
A trón visszaszerzésére irányuló második kísérletének meghiúsulása után, a Bethlen-kormány kénytelen volt Károly királyt a nyugati hatalmaknak kiszolgáltatni. Ezt megelőzően azonban a királyi pár még néhány napot Magyarországon töltött, a tihanyi bencés apátságban. Budörsről először Tatára, majd vonattal Aszófőre szállították őket, és onnan az apátság fogatával tették meg az utat Tihanyba. Itt a kormány rá akarta venni a királyt, hogy mondjon le a trónról, ő azonban ismételten megerősítette, hogy sohasem mond le, jóllehet tisztában volt vele, hogy hamarosan detronizálják: "Összes, a magyar alkotmány szerint engem, Szent István koronájával megkoronázott magyar Apostoli Királyt megillető jogaimat ezentúl is fenntartom" - idézte a király szavait az uralkodót meglátogató Csernoch János hercegprímás a Szentszéknek küldött beszámolójában. 1921. október 31-én véget ért a királyi pár tihanyi tartózkodása. Tihanytól és Magyarországtól az apátság kápolnájában búcsúzott el örökre az utolsó magyar király, az "Itinerarium", vagyis az úton lévők ájtatosságának elimádkozásával. Az aszófői állomásról vonattal vitték Bajára, ahol már várta az angol hajó. "Megrázó és csodálatos volt" IV. Károlyt 1916. december 30-án, a budai Mátyás, más néven koronázó templomban koronázták meg. A magyar történelem utolsó ilyen szertartása a hagyományoknak megfelelően történt: a király felkenése, Szent István palástjának felvétele, az eskü szövegének elmondása, a koronázási karddal való háromirányú keresztvágás, a koronának a király fejére helyezése, amit Csernoch János hercegprímás és Tisza István nádorhelyettes végeztek, az országalma és a jogar kézbe adása, s végül, a templomon kívül, a Szentháromság-szobor előtt újabb eskütétel, és a koronázási dombon a négy világtáj felé végzett kardvágás. Zita királyné visszaemlékezése szerint a koronázási ünnepség megrázó és csodálatos volt. Szerdahelyi Csongor
|
|
|
|
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||
