|
A cigándi egyházközség A Bodrog-köz legnagyobb települése Cigánd, de a katolikusok száma mindössze száznyolcvan fő. A régi iskola-kápolna titulusa az Angyali üdvözlet volt, később azonban a szomszédos Erzsébet-tanyáról beköltözöttek, Szent Erzsébet tiszteletét is magukkal hozták. Így ennek a kis egyházközségnek két hatalmas pártfogója van a mennyben, ezért még inkább bizakodva nézünk a jövőbe. Ez a vidék, minden tekintetben háttérbe szorul: munkalehetőségek hiánya, fiatalok elköltözése, munkanélküliség és ehhez még a tiszai árvíz okozta nehézségek is hozzájönnek. Régi vágyunk, hogy templomunk legyen, de mindez ideig az elhatározáson túl nem sok minden valósult meg. Az önkormányzat jóvoltából öt éve kaptunk egy házat, ami rövid „történelme” során már nagyon sok funkciót betöltött. Az elmúlt esztendőben tettünk nagyobb lépéseket a kápolna kialakítására, így most ott tartunk, hogy a kész és elfogadott terveket elkezdhetjük kivitelezni. Legnagyobb mértékben az egri érsekség finanszírozza a munkálatokat, nagy részt vállalat a helyi önkormányzat, segít a görög katolikus püspökség is, mivel mindkét felekezet ezt a kápolnát használja. Jelentős összeggel támogatott bennünket a helyi református gyülekezet, és természetesen erejükhöz mérten a katolikus hívek is. Mindez azonban még kevés, hogy a kápolnát teljes egészében föl tudjuk építeni, ezért számítunk az Új Ember olvasóinak segítségére. A legkisebb adomány is nagy segítség ennek a kis egyházközségnek.
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|