Az előző részben arról írtam, hogy három feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy egyáltalán legyen értelme bárkivel is együtt járni. Az első az volt, hogy valóban szívesen tegyed, legyen hozzá kedved. A második feltétel az, hogy legyen rá időd és energiád, mert ha teljes emberségedet igénybe vevő feladatod van, akkor azt kell végezni, és közben bajos dolog együtt is járni valakivel. Most pedig következzék a talán legfontosabb:

Az együttjárás
harmadik feltétele

Lehet, hogy szívesen járnál valakivel, meglehet, időd is van rá, de akkor is csak olyan valakivel járjál, aki méltó arra, hogy veled jár. Vagyis: a harmadik feltétel, hogy legyen alkalmas versenyző. (Bocsánat, ha a „versenyző” kifejezés bánt valakit, értsd jól!) Ki az alkalmas versenyző? Hát az, aki megfelel a te elvárásaidnak. Feltéve persze, hogy vannak komolyabb elvárásaid. Ha neked szinte már mindegy, csak legyen már végre valaki, akivel járhatsz, akkor könnyen teljesülhet ez a harmadik feltétel. Ha csak ennyi az elvárásod, hogy legyen két keze, két lába, két szeme, egy orra, két füle — és ebből még adsz engedményt, akkor elég hamar találhatsz „alkalmas” partnert. De ha vannak elvárásaid emberségben, egyéniségben, elvekben, életvitelben — akkor bizony már jobban körül kell nézni.

Tépelődés (Szűcs Édua rajza)

El kell ballagni a párválasztási piacra. Viszed az árut, ami te magad vagy. Ne valami bóvlival menjél! Emlékszel, biztattalak már, hogy a felnőtté válás során Valakivé váljál, ne „tömegcikk” legyél! Ha jó árut viszel a piacra, jobbat is kaphatsz. Szét kell aztán nézni, milyen a felhozatal, és ha akad valaki, aki megéri az árát, rajta!

Gondolom, az érzékenyebb, finomabb, romantikusabb lelkűek egy csöppet kiakadtak a fenti néhány soron. Elnézést kérek, nem akarok senkit botránkoztatni, de néha nem árt egy kicsit szigorúbban szembenézni a tényekkel. Belátom, nem valami szívderítő dolog a párválasztást a piachoz hasonlítani. Ráadásul ez a piachasonlat borzasztóan sántít bizonyos szempontból. Szó sincs arról, hogy ha kialakul egy komolyabb kapcsolat, aztán akár házasságot köttök, akkor az olyan, mintha megvettél volna egy árut, és ezután már a tiéd. Nem, nem és nem! A házasságban sem vagyunk egymás tulajdonai, senki sem lehet egy másik ember „tulajdona”. Minden ember egyértelműen az Istené, hiszen mindannyiunkat ő teremtett. A gyerek sem a szülő tulajdona, a szülőnek „csak” az a dolga, hogy meghozzon a gyermekeiért minden szükséges áldozatot, és hozzásegítse nevelésével ahhoz őket, hogy kiegyensúlyozott, egészséges felnőtté válhassanak, és így szolgálhassák az Urat.

A hasonlatot azért használom mégis, mert más szempontból nagyon találó, és — néha — fájdalmasan igaz. Ha belemész egy komolyabb kapcsolatba, főleg egy házasságba, az bizony olyan jellegű dolog, mintha megvettél volna egy árut, abból a szempontból, hogy meg kell fizetni az árát! Meg kell fizetni alkalmazkodásban, tulajdonságainak, jellemének, viselkedésének elfogadásában, stb. A későbbiekben majd érthetőbbé válik, hogy konkrétan hogyan néz ki ez az „ár-dolog”.

Az alkalmas versenyző kiválasztása azonban nem egy könnyű dolog. Ahhoz ugyanis, hogy el tudjad dönteni, valóban érdemes-e az adott Kis Tündérrel vagy Nemes Lovaggal együtt járni, bizony alaposan ismerni kellene. Csak azért elkezdeni rögtön járni valakivel, mert tetszik neked, eléggé kockázatos vállalkozás. Lekötni magad valaki mellett — legalábbis együtt járás szintjén — anélkül, hogy ismernéd? Nem túl okos dolog. Igen ám, de hogyan lehet megismerni a versenyzőt, ha még nem jártál vele? Ahhoz, hogy megismerhesd, legalább néhányszor már kettesben kellene lennetek. Ezt viszont nem könnyű megoldani. Kellene valami olyan kapcsolatforma, ami lehetővé tenné, hogy lányok-fiúk kettesben legyenek, kétszemélyes programokat bonyolítsanak, miközben ismerkednek, de ehhez ne legyen szükséges rögtön együtt is járni.

A probléma csak ott van, hogy bár van még egy fajta kapcsolat, ami egy fiú és egy lány között kialakulhat, de az igazából még nincs. Van, persze, hogy van, de nincs. Pedig nagyon jó, hogy van, sőt igazából éppen ezzel kellene indulnia minden kapcsolatnak, csak ez a rejtélyes kapcsolat mégsem az, aminek mondják. Talán teljesen megzavarodtam, hogy ilyen zagyvaságokat írok? Szerencsére nem. Azért írtam csak a fenti összevisszaságot, mert amivel legközelebb folytatom a „Gondolát”, azzal — tapasztalataim alapján gondolom — elsőre sokan nem fognak egyetérteni.

A következő folytatásig jó nyarat kívánok, szeretettel:

Varga Péter

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu