|
Az Olvasó írja Adjuk tovább!Nagyon szeretem az Új Embert, sok-sok éve megveszem. Sok fontos olvasnivalót találok benne. Az a gondolatom, hogy jó lenne megszervezni, hogy a kiolvasott újságok eljuthassanak azokhoz is, akik nem tudnak elmenni a templomba (sajnos már én sem). Talán a hittanosok, a cserkészek a maguk körében elvinnék azokhoz, akik szívesen olvasnák, ha hozzájutnának. Úgy gondolom ez is egyfajta missziós munka, amit a gyermekek is szívesen csinálnának. Sok templomban öszsze lehetne gyűjteni és továbbadni. Eleinte lehet nem sok lenne a sikere, de később már szinte várnák azok, akik csak így juthatnak hozzá. Megyeri Józsefné
Érthetően! Nemrégiben önök közöltek egy cikket, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a szentmise olvasmányainak felolvasására — azaz a szép és értendő beszédre — tanítani kellene a fiatalokat. Sajnos alig-alig érthetők az olvasmányok és a könyörgések. Az olvasmányoknak ugyan a Szentírásban még utánanézhet az ember, de hogy miért is könyörgünk, az többnyire „titokban marad”. Hasonló a helyzet a hirdetésekkel is, amelyek szintén fontos információk volnának, ha érthetnénk őket. Hálás lennék, ha erre felhívnák az egyházközségek figyelmét. B. F.
A zsinat kívánsága Minden vasárnap elmaradhatatlan az Új Ember és szinte az elejétől a végéig elolvasom és nagyon örülök a színvonal emelkedésének. De nagyon örültem hogy közölték Nemeshegyi Péter jezsuita atya cikkét a Szentmise és áldozás címmel! Nagyon kellene, hogy ezt minden érintett olvassa és követné nemcsak az ősrégi szokást, hanem a II. vatikáni zsinat kifejezett kívánságát, hogy a szentmisében konszekrált ostyával áldoztassák a híveket. Húsz éve járok egy faluba, ahol a két bejáratnál ott áll a kis asztal és mindenki, aki áldozni akar, ráteszi a paténára cukorfogóval az ostyát. És nagyon hálás vagyok a Bosnyák-téri plébános úrnak. Az asztal az áldoztató korlát előtt áll, rajta arany színű tálkában a már elkészített kis ostya, és felajánláskor egy házaspár viszi az oltárhoz és én mindig a szentmisében átváltoztatott ostyával áldozhatok. Miért nem csinálják ezt így máshol is? W. Erzsébet Budapest
Katonák zarándoklata Lourdes-ba Nagy örömömre szolgált, hogy a Millennium évében közel kilencven katonatársammal együtt május 17-23. között részt vehettem a 42. Nemzetközi Katonai zarándoklaton Lourdes-ban. Nem az út leírásával kívánok foglalkozni, ami egyébként egy katonaközösséget is formáló, hitünket demonstráló út volt, helyette köszönetemet szeretném kifejezni az utat szervező Katolikus Tábori Püspökségnek, személyesen a püspök úrnak, illetve az utat ajánló, minket elkísérő atyáknak, személy szerint Németh László őrnagy úrnak Hódmezővásárhely, Urbán Imre alezredes úrnak Cegléd, Mák Ferenc alezredes úrnak Budapest, Juhász Imre úrnak Nyíregyháza, hogy a zarándoklatról sok-sok barátra lelve és természetesen lelkiekben gazdagon térhettem haza. Fekete Imre
Honnét a név? A 2000. május 28-i szám 12. oldalán megjelent „Konferencia a magyar mártírokról Rómában” című cikkel kapcsolatban javaslom, hogy egyértelműség és tiszteletadás érdekében jövőben a Fraknói Történeti Intézet elnevezést Fraknói Vilmos Történeti Intézet formában használják, szükség esetén az illetékeseknél névkiegészítést kezdeményezzenek. Feltételezem ugyanis, hogy a fenti intézmény — jogelődjének alapítójáról — Fraknói (Frankl) Vilmosról kapta nevét, nem pedig Fraknó (Forchtenau) községről, és ez ma már sajnos, nem mindenkinek egyértelmű. L. F.
Csak pénzért? Családommal együtt nagy tisztelői vagyunk Mindszenty József hercegprímás úrnak, akit a XX. század kiemelkedő magyar személyiségének tartunk. Halála után Sopronból, az útlevél adta lehetőség szerint, majd évente, többször is vittünk virágot sírjára Mariazellbe. Hazahozatala után Esztergomban jártunk sírjánál és megyünk évente többször is. Megdöbbentő, hogy fizetni kell, ha tisztelegni és imádkozni akar valaki a sírnál. Ez Mariazellben ingyen volt annak ellenére, hogy pénzügyi nehézséggel küzdöttek a dóm renoválása miatt. Furcsa, hogy Mindszenty József sírjánál pénzért lehet imádkozni érte és a hazáért. Metz Rezső
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|