Hagyományaink

„A pünkösdnek jelös napja...”

Az 1940-es években mehettek utoljára pünkösdölni a tápai kislányok. Azt követően nem merték elengedni őket a szüleik. És mivel az államosítást követően szinte azonnal érezhető volt az a szinte életveszély, amely a hagyományt tovább gyakorlókra várt, a kislányok éppúgy megértették szüleik aggodalmát, mint ahogyan azok a gyermekek is, akik — szintén a negyvenes évek végétől — már betlehemezni sem jártak.

A szögedi tájon, magában a városban is a Nagyvíz (az 1879. évi szegedi nagy árvíz) előtti években még divatolt a pünkösdi királyság. Városszéli lóversenyen dőlt el, melyik legény élvezhette egy éven keresztül a kiváltságokat, ugyanő egy teljes napon át a királyságot. Aznap ugyanis ehetett és ihatott, szórakozhatott, ami egy vasába sem került, sőt, vendégei és udvartartása sem nélkülözött.

Amíg például Dunaszekcsőn az ötvenes években is választottak pünkösdi királyt, addig Szegeden a nagy árvíz után nem újították föl ezt a szép, legényt próbáló hagyományt.

Ismert legenda (?), hogy valamikor éppen pünkösdvasárnap óhajtották királlyá ütni Ferenc Józsefet. Bölcs öregek azonban figyelmeztették a nagy esemény előkészítőit: „Nono, most ne, mert akkor csak egy napig tart a királysága.”

A kislányok pünkösdölője se sokkal több időt ért meg. Kálmány Lajos jeles szögedi pap-folklorista még hét kislány énekéről ad hírt, miközben énekes Szentlélek-köszöntőjüket is följegyezte. Hasonlóképpen gyűjtötte föl — többek között Szegeden és a szomszédos Tápén — ezt a gyönyörű éneket Kodály Zoltán, és használta föl Pünkösdölő című művében.

Az 1920-as években három kislány járt együtt Tápén pünkösdölni. „Én úgy hatéves vótam — emlékezett édesanyám —, amikor Manci nénémmel és annak lánycimborájával legelőször pünkösdölni möntem. Kicsike vótam, hát én löttem a királynő. Hosszú fehér ruhám vót, a fejemön mezeivirág-koszorú, a karomon mögéntem égy kis veszszőgaraboly. Én karoltam a nénéméket, így möntünk házrul házra. Mindönütt beerisztöttek bennünket, de a többi lánybandát is, ahun nagyot dicsértesséköltünk, azt’ mánis rákezdtünk: ’A pünkösdnek jelös napja, Szentlélök Isten küldöttye, Erősíjje mi szívünket az apostoloknak. …’ A végin táncoltunk is: mögförgattak a nénémek, aztán a gazda pézt, a gazdaasszony apró pünkösdi pogácsákat adott, amiket a garabolyomba töttek. Nem csak a faluban, hanem Szögedében a Fölsővárosban is szívesen fogadtak bennünket — még a kocsmákban is. Föltöttek az asztalra, azt’ ottan éneköltem, csak a táncra vöttek lé. A keresött pézön — amit elosztottunk — anyámék szalagokat, fűsűket, kis rózsafüzért vöttek, a pogácsákat mögéntem vagy mink öttük mög, vagy kivittük az öregtemető kertjibe, azt’ odaadtuk a kúdúsházban lakó szögényöknek.”

Tápén 1944-ben jártak utoljára pünkösdölni a kislányok. A szeged-tanyai lánykák bátrabbak voltak, mert még az 1960-as évek derekán is jártak tanyáról-tanyára.

Nemrég Röszkén, Tápén és Szegeden próbálkoztam a felújítással. Sikerült, de a hagyományt fölújítani már nem lehet, legfeljebb egy-egy emlékidézet erejéig, amíg vannak dédikék, akiknek különösen nagy örömöt jelentenek a pünkösdölő-emlékek.

Ifj. Lele József

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu