(ezerötszáz gyors)

Elképesztő, de nem meglepő

Két iskolás gyerek megölte a társát.

Ne ölj! — olvasta le sok ezer éve Mózes és népe az isteni parancsok egyikét a kőtábláról. Azóta sok embert öltek meg a földön, gyanítom, az embertársra kezet emelők többsége tudott a tilalomról.

A „Ne ölj!” paranccsal Isten ki akarta venni a földi értelemben végső és visszavonhatatlan ítélet jogát az ember kezéből. A bölcs isteni szándék azonban kevés visszhangot vert az emberi lelkekben. Öltek hitbeli különbözőségért, ellenségesnek kikiáltott fajhoz vagy osztályhoz való tartozás miatt is. A gyilkosok tántoríthatatlanul hitték, az elv fontosabb, mint az élet (az ő elvük a mások életénél). Öltek persze bosszúból és nyereségvágyból is, de ezek a gyilkolók is magyarázták a tettüket. Ahogy az a két (12 és 14 éves) gyerek is, aki azért ölte meg iskolatársát, mert az piszkálta egyikük mobiltelefonját.

Elképesztő magyarázat, de mégsem meglepő. Ne firtassuk, jó-e, hogy iskolás gyerekeknek mobiltelefonjuk van. Bár félek, a tárgy mellékszereplő: aki mobiltelefon miatt kész lánccal megfojtani iskolatársát, az talán más birtoktárgya „piszkálása” esetén sem viselkedne egészen másként. Mert ezt látja mindenfelé: a gyerekeknek szóló rajzfilmekben, az általuk is nézett akciófilmekben, a legkülönfélébb számítógépes játékok többségében az erőszak a problémák megoldási módja. Amit ott látnak, az magatartási mintává válik. Íme. Ha más magatartásformákat is látnának vonzó tálalásban, talán volna esélyünk. Így fájdalmasan félve kell tudomásul vennünk, hogy ezek a gyerekek nem fenevadak, csupán követik azt a mintát, amelynek követésére — tudatosan vagy tudatlanul: egyik rosszabb mint a másik — ösztönzik őket.

És ettől egyre borzalmasabb lesz az életünk.

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu