|
In memoriam
Angyal járt köztünk — mondta Beer Miklós püspök az engesztelő szentmisében Gabi nénitől búcsúzva. Mindannyian így éreztük: az a nagy tömeg, amely a Szent Gellért templomot megtöltötte, az egész országból, sőt, a határokon túlról összejött KALÁSZ-asszonyok és lányok, a tizenhat koncelebráló pap az oltár körül. Gabi néni okleveles tanítónő volt, s a harmincas években sokáig keresgélt, mire végre talált állást. Néhány nap múlva mégis lemondott róla, és a világ megdöbbenésére fizetség nélkül a falusi lányok szolgálatába állt. A KALÁSZ mozgalomba lépett, hogy hitükben erős, tiszta erkölcsű, nemzeti értékeiket ápoló, hivatásukra jól felkészült asszonyokat, édesanyákat neveljen a lányokból. Hamarosan az Esztergomi Főegyházmegye KALÁSZ titkáraként járt faluról falura, s vette gondjába a megalakuló csoportokat. Vezetői tanfolyamokat, menyasszonyképzőket szervezett, tanította a lányokat, immár nem a betűvetésre, hanem arra, hogy hétköznapjaikat és ünnepeiket Krisztus iránti szeretetből Istennek tetsző módon éljék. 1950-ben a KALÁSZ-t is betiltották a többi egyházi mozgalommal és a szerzetesrendekkel együtt. Gabi néni gépíróként egy irodában meghúzódva csendesen végezte mindennapi munkáját. Isten kegyelméből ez a munkahely épp az Esztergomi Érseki Hivatal volt, ahol ő a meghagyott egyház maroknyi szolgáját segítette gondos ügyintézésével, segítőkészségével. A kispapok őrangyala volt. Később ezek az egykori papnövendékek segítették a KALÁSZ-t negyvenévi tetszhalál után az újjáéledésben. Ekkor Gabi néni, már túl a hetvenedik évén, újra vezető lett: a KALÁSZ elnöke. Tíz évig végezte ezt a munkát mindenki bizalmával és szeretetével körülvéve. Köszönjük a Jóistennek ezt a gyümölcsöket bőven termő életet. Köszönjük Gabi néninek egy élet szolgáló szeretetét. N. G.-né
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|