|
„...A templomot s az iskolát!” Ezzel a címmel rendezett háromnapos konferenciát a határon túli magyar egyházi iskolafenntartók részvételével az Oktatási Minisztérium, négy hazai történelmi egyház és társadalmi szervezetek támogatásával, május 29-31. között Pilisborosjenőn. Mint Hegyi László, az Oktatási Minisztérium Egyházi Oktatási Ügyek Titkárságának vezetője elmondta, a konferencia célja az érdemi együttműködés lehetőségeinek feltárása, gyakorlatának kidolgozása a hazai állami és egyházi szervezetek, valamint a határon túli egyházi iskolák fenntartói között. A találkozó során alkalom adódott az egyes régiók helyzetének bemutatására, s szóba kerültek a határon túli magyar középiskolások magyarországi beiskolázásának problémái is. Felszólaltak a Kárpát-medencei magyar oktatás ügyét is támogató hazai civil szervezetek képviselői csakúgy, mint a hazai történelmi egyházak iskolaügyi vezetői. A katolikus, református, evangélikus és zsidó felekezeti oktatás határon túli magyar szakemberei saját felekezetük hazai képviselőivel is találkoztak, s meglátogattak egy-egy iskolát. E program keretében fogadta Veres András püspök, a püspöki konferencia titkára a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és a Délvidékről érkezett küldötteket. Részt vett a találkozón Barcsák Mariann, a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet, valamint Hegyi László, az Oktatási Minisztérium képviseletében. A határon túli magyar iskolafenntartók a hitoktatást igazán jelentős, több esetben problémás tényezőként említették. Szlovákiában például csak akkor lehet hitoktatót — államilag támogatott módon — alkalmazni, ha az ottani egyház által elismert, szlovák nyelvű képzésben részesült. A magyar nyelvű képzést nem fogadják el, a pannonhalmi bencések által, a révkomáromi házukban szervezett hitoktatói tanfolyamot sem. A szlovákiai katolikus magyarság problémája, hogy a magyar anyanyelvű kispapok szülőföldjükön csak szlovákul tanulhatnak, azok közül pedig, akik Magyarországon szeminaristák, többen nem térnek már haza. Ezért küzdenek a felvidéki magyar katolikusok magyar püspökért, hogy megoldódjék a magyar papképzés és a hitoktatás ügye. A Pozsony-nagyszombati Egyházmegyében egyébként a kilencvenes évek eleje óta, szülői igény alapján szabadon lehet egyházi oktatási intézményt alapítani. Egyelőre egy magyar óvoda és nyolc alapiskola működik. A kárpátaljaiak ugyancsak hangsúlyozzák a magyar nyelvű hitoktatás fontosságát. Ukrajna törvényei nem teszik lehetővé államilag támogatott egyházi iskola létrehozását, az egyház csak magániskolát alapíthat. Az igény azonban igen nagy az egyházi iskolára, működik is ilyen, alapítványi formában, de igen nagy nehézségekkel. Minden segítséget szívesen fogadnak Magyarországtól és a magyar egyháztól. Veres András püspök és Hegyi László is felvetette: esetleg magyarországi pedagógusok is részt vehetnének a kárpátaljai magyar katolikus iskolák munkájában. A KPSZTI magyarországi pedagógus-továbbképzések lehetőségét helyezte kilátásba. A legkevesebb problémáról a Nagyváradi Egyházmegye küldötte számolt be. Veres András kérdésére azt is elmondták az Erdélyből érkezettek, hogy nem okoz gondot a magyar katolikus iskolában végzettek számára a továbbtanulás, illetve az elhelyezkedés — legalábbis nyelvi szempontból nem, — hiszen az anyanyelvük mellett az ország hivatalos nyelvét is magas szinten tanítják a diákjaiknak. (Ez a probléma inkább azokat érintheti, akik Magyarországon tanulnak.) A Délvidéken, a Szabadkai és Nagybecskereki Egyházmegyében a háború óta nehezebb a helyzet, mint azelőtt. Szabadkán egyetlen katolikus iskola működik, de csak szóbeli engedéllyel. Minden bizonnyal azért csak így, hogy ne legyen hivatalos indok az állami támogatásra. Valójában a szülők tartják fenn az iskolát. Komoly az érdeklődés, bár a fiúk, ha tehetik, inkább magyarországi iskolába mennek. (Szerbia háborúja nem az övék.) A találkozón elhangzottak ismét megerősítik az egyház, az egyházi iskolák fontosságát a magyarság megtartásában. Ez azonban lehetetlen a kisebbségben élő magyarok saját erejéből, szükség van a magyarországi támogatásra, elsősorban tankönyvekre, hitoktatást segítő anyagokra. Sz.J.
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|