|
Anyagyógyászat „...van-e olyan ember, aki számára egy hódolat övezte tisztség vagy szerep ne jelentene kísértést is, amellyel ismételten meg kell küzdenie? Mert az hasonló erejű lehet, mint a hatalommal is járó megbízatás magasztossága.” Elmúlt május, amely magában foglalja egyik legszebb ünnepünket: anyák napját. Szándékkal ajánlunk csak most, az ünnep után egy anyaságról szóló könyvet, amely korántsem kellemes, viszont annál szükségesebb, mondhatni „életbevágó” olvasmány. Azért teszünk így, nehogy bárki azt gondolja: az anyai hivatás beszennyezése volna a célunk. Ahogyan Bodrog Miklós: Anyagyógyászat című kis kötetének sem. A szerző — aki evangélikus lelkész és gyakorló pszichológus — kettős hivatásbeli tapasztalatai, a szak- és a szépirodalom e tekintetben is rendkívül gazdag tárházából merítve tárja elénk az anyai hivatás veszélyeinek témáját. A könyv megírásának lelkületét híven tükrözi a zárómondat: „Adassék nekik s magzataiknak bölcsesség, bátorság és testi-lelki erő, amely a legmélyebb gyökerekből táplálkozik.” Életünk időrendben és jelentőségében egyaránt első élményét anyánk személye jelenti számunkra. — „Az anya és a gyermek meghitt uniója kezdetben létfontosságú, de idővel fokozatosan oldódnia kell, mert ha a túlszeretés gátolja az önállósulást, e késés miatt a ’gyerek’ egyben-másban lemarad az életről.” A kis könyv az életből vett példákkal illusztrálva sorra veszi a kényeztetés, a túlzott kötődés, az elengedésre való képtelenség, „a fészekben tartás” fenyegető lehetőségét és tapasztalatát. Mindezt az „életápolás”, a jobbra segítés szándékával. További ajánlás helyett lássunk még néhány bekezdést a könyvből, amelyet leendő és gyakorló anyáknak, gyermekeknek, nevelőknek egyaránt ajánlunk. „A legkönnyebben azt adjuk tovább, amit belénk plántált a gyerekkor, életünk hajnalának a légköre. Ezért is rendkívül fontos, hogy ne túl későn ébredjünk rá: hol van bennünk valami ’lélekritkulás’, beépült hamis modell, téves le- vagy fölértékelés, romboló hiedelem, milyen szemüveget bűvöltek elénk zsenge korunk élményei, apai s főleg anyai hatások, hiányok, túladagolások, s így milyen alapnézetek fészkeltek meg bennünk. (De önvádlásra hajlamos/ított/ak új meg új önrémisztgetése se legyen ebből.) „Ha valaki úgy érzi, hogy ijesztgetően falra festjük az ördögöt, vegye úgy: azért tesszük, hogy a valóságban ne jelenjék meg, azaz elejét vegyük a bajnak. Számos esetben azonban a való helyzet már olyan, mint amikor tűzoltó ébreszt: ezt nemigen kezdheti halk kopogással, suttogó célzással.” „Teljesen világos, tudatos ellenállásra van szükség, eltökéltségre: Márpedig én nem láncolom magamhoz a gyermekemet, még ha erre van is kísértés! — mert ebben csak az nem véthet, akinek nincs fia-lánya. Ennek érdekében gondosan ügyelek arra, hogy ne szűküljön egycsatornásra az életem! ’Anya egyetlen örömének’ lenni roskasztó súly, kivált hosszabb távon. S a bálvány előbb-utóbb rádől ’mártír’ imádójára. Más életcél is kell, tartós és tiszteletreméltó.” „A nagy próbatétel: mennyire kész az anya, ’az Úr szolgáló leányaként’ gyermekét nem önmagának szeretni, hanem ráigazítani őt saját küldetésének útjára.” – szilás – (Szent Gellért — Kairosz Kiadó. A könyv megvásárolható az Új Ember könyvesboltban.)
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|