Az elmúlt századokban a természeti rend felborulása, a fák, az erdőségek vészes fogyatkozása, a talaj, a vizek és a levegő elszennyezése következtében az egész emberiség, együtt a Föld összes élőlényével rohamosan fokozódó bajba jutott. A bajt az ember hozta önmagára is és az egész élővilágra is. Ezért az eredendő ok felkutatása és a megfelelő gyógymód kimunkálása is kizárólag az ember feladata, sürgető feladata. Az eredendő ok felkutatása nélkülözhetetlen, mert ismerete nélkül nincs, nem lehet teljes gyógyulás semmilyen betegségből, semmilyen bajból. Az elmondottakból következik, hogy az eredendő ok keresése kizárólag a hozzánk, emberekhez tartozó tulajdonságok, cselekedetek számbavételével kezdődhet. Ezért nyilvánvalóan mindenekelőtt a tudás és a tudomány számbavételével. Tennünk kell ezt akkor is, ha már a kezdetnél hajlamosak vagyunk megtorpanni és kétségbe vonni, hogy a tudomány egyáltalán „tetemre hívható-e”, feltehető-e egyáltalán a következő lényegi kérdés: „Lehet-e hogy a Földön eluralkodott életellenességnek, az élő fajok rohamos pusztulásának, a fák vészes megkevesbedésének, az erdők pusztulásának, az egész emberiség nagy bajának eredendő oka a modern tudomány, a különböző érdekek szolgálatába szegődött tudás?” Ha erőt veszünk magunkon és feltesszük ezt a kérdést, a válaszhoz a tények ismeretére van mindenekelőtt szükség. Az első és legfontosabb ide vonatkozó tény, hogy a XX. század végére éppen a tudományos felfedezések erősítették meg, tették kétségtelenné, hogy a Föld a világmindenségnek valóban egyedi, valóban kitüntetett értéket hordozó helye. Hasonló élővilág létének valószínűsége más égitesten oly kicsi, hogy gyakorlatilag nullának tekinthető. A más égitestek élővilágára vonatkozó találgatások nélkülöznek minden tudományosságot, de nem ártatlanok, mert megtévesztők, mert értékrombolók. Az élővilággal kapcsolatos lényegi felismerést ma a tudomány nyelvén „második kopernikuszi fordulatnak” nevezik. Kifejezve ezzel, hogy Kopernikusz tanai („első kopernikuszi fordulat”) látszólag ugyan megingatták a „Föld a világmindenség központja” „bibliainak” ítélt tételt, mostanra azonban éppen a tudomány által vált újra megerősítetté, hogy a Föld igenis központ, a világmindenség sajátos értékközpontja.

Az élővilág teszi a Földet a világmindenség sajátos értékközpontjává! Az ötmilliárd éves Földünkön úgy négymilliárd évvel ezelőtt valahogy létrejött egyetlen egy sejt, az első élő sejt, az „őssejt”. Ebből az első élő sejtből népesedett be a Föld az élőlények csodálatos milliárdjaival. Darwin második könyvének megjelenése, 1871 óta ezt a benépesedési folyamatot evolúciónak (fejlődésnek) nevezi a tudomány. (Darwin első eredeti művében az 1859-ben kiadott „The origin of species” — „A fajok eredete” című műben az evolúció szó, fogalom, nem szerepel!) Az evolúció (fejlődés), ahogyan ezt a fogalmat ma használjuk értékteremtést, a Földnek a világmindenség sajátos értékközpontjává válási folyamatát jelzi. Amikor a Föld különös értéke, az élővilág a tudomány vezérelte emberi tevékenység által kerül veszélybe, egy párhuzamosan létező, másik evolúcióról, a tudomány fejlődéséről beszélni, nyilvánvalóan abszurditás! Ha teszszük, s mivel sajnos tesszük, sajátos skizofrén világot teremtünk. A tudományos felismerések, közlemények, technikai vívmányok áradata, a tudomány látható, kézzelfogható, pénzben kifejezhető eredményei nyilvánvalóak, tagadhatatlan tények. Más megfogalmazásban a tudományos vívmányok tömege és az élővilág veszélyeztetettsége közt tagadhatatlan ellentmondás van! Ezt az ellentmondást nem elhallgatni, hanem teljes mélységében vizsgálni kell! Erre kötelez a Föld igazi értékének, az élővilágnak egyre rohamosabban fokozódó bajbajutottsága.

Az ellentmondás mélységekig hatoló vizsgálatának már a legkezdetén szembeötlik, hogy az elmúlt századokban a tudomány kettőzötté vált. Az „ismerd meg”, az igazi, a „szent” mag parányira zsugorodott. Ugyanakkor óriásira duzzadt a „technológia”, a foglalkozássá vált, a sikert, a pénzt, a tőkefelhalmozást szolgáló oldal. Túl ezen az is szembeötlő, hogy a tudomány nem csak megkettőződött, hanem teljességét is elveszítette. A teljesség elvesztése azért következett be, mert az első élő sejt és az emberi egyed létrejöttének kérdéskörét kiiktatta saját világából. Illetve hamis hipotéziseket tényként kezelve lezártnak, ismertnek hazudta az élet keletkezését is és a minden egyes ember megismételhetetlen egyedi voltának lényegét is. Tette ezt bizonyára azért, mert mindentudást akart színlelni. El akarta kerülni a szembesülést a „nem tudjuk”, sőt még inkább a „soha meg nem ismerhető” határ elismerésével. Úgy tett, mintha a tudomány akár igaz, akár teljes lehetne a soha meg nem ismerhető határ feltárása, igazolása, a tudás és a misztérium szoros kapcsolata nélkül. Végre mindenkinek meg kell értenie, hogy az „egyszer egy” létrejöttének felismerése, bizonyítása egyben elismerése és kinyilvánítása a mérésekkel, a modellezésekkel, a kísérletekkel megerősített, vagyis a tudományos egzaktságú megismerés határának.

Jól nyomon követhető, hogy a tudomány körüli problémák születése az újkor kezdetére esik. Az újkor kezdetekor vált ugyanis szét az istenhit és a tudás, az erkölcs és a tudomány! Ma már egyértelműen kijelenthető, sőt az élővilág veszélyeztetettsége miatt kötelező is fokozott hangsúllyal kijelenteni, hogy a misztériumtól elválasztott tudás, azaz az újkor tudománya, új „bálványimádást” szült. Erre az új „bálványimádásra” nagyon is érvényes az Úr szava: „Akkor majd kimondom ellenük ítéletemet minden gonoszságukért, amiért elhagytak és saját műveiket imádták”. (Jer 1,16). De nem csak imádták, nem csak imádják, hanem, ami még sokkal borzalmasabb, ártatlan gyermekeiket ezek imádatára nevelik, fondorlatos eszközökkel (l. média) ezek imádatára kényszerítik. A gyermekek ma nem a hangyákat, a méheket, a gólyákat, hanem a géppisztolyokat, a lézerfegyvereket, a tankokat, a lopakodó bombázókat stb. csodálják. Az igazi érték helyére aranyat, pénzt, hamis egyezségeket tett az ember, és még arra is sor került, hogy a hamis értékek kényszerét kötelező érvényűnek és a körülötte való ügyködést (l. közgazdaságtan) tudománynak hirdessék.

Észre kell azt is venni, hogy amikor a tudás elveszítette teljességét, a másik oldal, a vallás gyakorlása is sérült, máig tartó darabolódásba, szektásodásba torkollott. „Uradat, Istenedet imádd teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legfőbb: az első parancs”. (Mt 22,37). Ezt a választ adta Jézus a farizeusok kérdésére, s teszi számunkra is egyértelművé, hogy Istent se imádhatjuk az ő elvárásának megfelelően, elménk, tudásunk teljessége, a soha meg nem ismerhető határ felismerése, alázatos megélése, a tudás és a misztérium bennünk való újraegyesítése nélkül. Azt is meg kell értenünk, hogy a tudás és az istenhit újraegyesítése, önnön misztériumunk, teremtett, egyedi voltuk lényegi megélése nélkül az ökumené, az egység sem teremthető meg soha, sem az Istennel, sem egymással.

A bajok eredendő okának felismerése remény a gyógyulásra. Talán az emberiség még időben képes lesz felfogni, hogy a tudás és az istenhit szétválasztása az eredendő oka az élővilág és benne az egész emberiség bajbajutottságának. Talán az emberiség még időben képes lesz felfogni, hogy a tudomány csak a misztériummal kapcsoltan teljes. Talán az emberiség még időben képes lesz felfogni, hogy az élővilág az igazi, az egyedüli érték. Csak ennek az értéknek a megőrzése lehet minden döntésünk, minden tettünk, minden politikánk, az országok és az egész világ politikájának középpontjában. Talán az emberiség még időben képes lesz felfogni, hogy a tudás és az istenhit újraegyesítésében, önmagunk misztériumának megélésében, a Szentlélek közreműködésével működővé tehető megváltói kegyelemben van a Föld kitüntetett értéke, az élővilág, s benne az egész emberiség megmentésének egyedüli záloga.

(A szerző orvos, egyetemi tanár)