|
A
remény intézményei
Tanító szerzetesrendek a hitért
és a hazáért
A
hit és a haza iránti szeretet tartotta meg a magyarságot ezeréves
történelme során, és az úgynevezett szocializmus évtizedeinek
rombolása ellenében is — mondotta a Hit és haza — Tanító szerzetesrendek
az 1000 éves Magyarországon című rendezvény bevezetőjében Szűcs
Ervin, a Piarista diákszövetség elnöke május 28-án a Budapest
Kongresszusi Központban.
|
Menjetek,
tanítsatok..., kereszteljetek meg... minden népet (Mt 28,19)
A Jubileumi Szentév második MISSZIÓS ROVATÁBAN az alábbiakban
BESZÁMOLÓ következik a Népek Evangelizációja (=HITTERJESZTÉS)
KONGREGÁCIÓJÁNAK május 5–12. között tartott évi KONFERENCIÁJÁRÓL.
Ez a vatikáni intézmény a katolikus Egyház missziós tevékenységét
szervezi és irányítja. Adminisztrációs szervezete a római központ
vezetése alatt a világ 130 országban működik és PÁPAI MISSZIÓS
MŰVEK a neve.
|
Türelmet,
megértést
Kaposfő, Kaposmérő, Kiskorpád, Kisasszond, Lipótfa, Szentbenedek
— mind hozzá tartozik. E „százlelkű” fiatal plébánoshoz, akit Somos
Lászlónak hívnak. Kilenc éve pap. Két esztendeje szentelték fel
a „gyöngyszem-házat”, a kisasszondi Magyarok Nagyaszszonya szentélyét.
65 ezer forinttal kezdték. Mosolyogva mondja: aztán a hit fölépítette.
A tervező Domokos Béla Kaposvárról, a képfaragó a kaposfüredi Kling
József. De ez a lelkipásztor nem elégszik meg a „kötelező gyakorlatokkal”.
|
Az
együttjárás harmadik feltétele
Lehet, hogy szívesen járnál valakivel, meglehet, időd is van rá,
de akkor is csak olyan valakivel járjál, aki méltó arra, hogy veled
jár. Vagyis: a harmadik feltétel, hogy legyen alkalmas versenyző.
(Bocsánat, ha a „versenyző” kifejezés bánt valakit, értsd jól!)
Ki az alkalmas versenyző? Hát az, aki megfelel a te elvárásaidnak.
|
Tv-Rádió Műsor
|
A
Vatikáni Rádió magyar műsora
Minden
nap 19.15 órakor kezdődik a 196 méteres középhullámon...
|
Lapszél
|
.
A mártírium százada
Lebilincselően
érdekes könyv jelent meg nemrégiben az olasz Mandadori kiadónál:
Andrea Riccardi történész professzornak, a Szent Egyed Közösség
alapítójának A mártírium százada című (Az ezerkilencszázas évek
keresztényei alcímű), több mint félezer oldalas munkája. A fedőlapon
látható szögesdrót kerítés jelzi a hátunk mögött maradó század
szomorú emlékeit. A vatikáni levéltárban kutató történész püspökkari
jegyzőkönyvekből, titkos jelentésekből és forrásokból dolgozza
fel az 1915-ös örmény keresztény népirtástól az 1999-ben Kelet-Timorban
történt vérengzésekig századunk borzalmait, a kommunizmus, a nácizmus,
a latin-amerikai, afrikai és az iszlám fundamentalista diktatórikus
rezsimek alatt megölt keresztények sorsát. Megközelítő számítások
szerint mintegy három millió ember sorsáról szól a könyv: letartóztatott,
megkínzott, meggyilkolt keresztényekről.
Az
indítást a pápának a Szentévet megelőző apostoli levele adta a
szerzőnek, valamint Roger Etchegaray bíboros felkérése. A tizenegy
fejezet feldolgozza a „szovjet évszázad”, a hitleri rémuralom,
a kelet-európai üldözés (köztük a világon első ateista állam,
Albánia), azután Kína, Korea, Ázsia, Afrika, Amerika üldözött
és megölt keresztényeinek történetét. A tudományosan dokumentált
mű végén táblázatok segítik az eligazodást. Döbbenetes adat: összesen
12.692 fő az úgynevezett „új vértanúk” száma. A névmutatóból kiderül,
hogy a feldolgozásból nem maradtak ki a magyar keresztények sem:
Apor Vilmos püspök háromszor, Mindszenty József bíboros nyolcszor
van megemlítve (több más letartóztatott, megkínzott között). A
könyv nem törekedhetett teljességre, mégis azoknak a férfiaknak
és nőknek a sorsa, akik kereszténységük miatt szenvedtek és haltak
meg, emlékezésre szólítja fel a XXI. századot: hogy jobban megértse
múltját, és legyen bátorsága a kereszténység „erejének” felfedezésére,
folytatólagos megvallására. A keresztény holokauszt a továbbélő
Krisztus hiteles tanúsága.
Pákozdi
István
|
|
|
|
Péter bárkáján
meg kell markolnunk az evezőt
Hétezer újságíró szentévi zarándoklata Rómában
Újságírók
ezrei zarándokoltak Rómába a világ több mint ötven országából
II. János Pál pápa hívó szavára június első hétvégéjén. Az Örök
Város verőfényes idővel, csodálatosan felújított bazilikáival,
megfiatalodott templomaival, pompázó leanderekkel és árnyat adó
ciprusaival, pínea-fáival várta a sajtó munkatársait.
|
Pünkösdvárás
Pilisszentlélekent
Június
11-én, Pünkösd vasárnap reggel 6 órakor a pilisszentléleki Pálos
Kolostor romjainál Beer Miklós esztergomi segédpüspök ünnepi szentmisét
mond és 15 fiatalt bérmál. Az ünnep hagyománya a XIII. század
közepéig nyúlik vissza. Az emlékeket fölidézve sor kerül a szentmise
előtt a Lélek-várás áhítatára, amikor piros virágszirmokat hintenek
az oltár köré és közben a rózsafüzértimádkozzák: „Ki nekünk a
Szentlelket elküldötte”.
|
Ablak, tárva-nyitva
Vallásos
néphagyományok közül az egyik legegyszerűbb — ezért kifejező — bizonyos
települések korábbi szokása, hogy pünkösd hajnalban kinyitották
az ablakokat, hadd járja át a Lélek a hajlékot. Másutt zöld ágakkal
díszítették fel az háztájékot Noéra emlékezve, akinek galamb-szájában
hajtással — jelentette meg, hogy „megszűnt a vízözön habja”.
|
Csíksomlyói
pünkösd
Csángó
magyarok kereszttel és templomi zászlókkal a Somlyó hegy lábánál.
|
Pünkösd piros rózsája
A
pünkösdirózsa — vagy bazsarózsa — neve ellenére nem tartozik
a rózsafélék családjába, ám illatos, sok szirmú virágának
szépsége a rózsáéval vetekszik.
90
éves Grexa Sándor
Az évelő, piros pünkösdi rózsa az egyik legkedveltebb falusi
virág volt mindig is, és szerencsére most már a városi kertekben
is egyre gyakrabban találkozhatunk vele.
Az
ének ünnepe Pilismaróton
Immár negyedszer rendezték
meg az idén június 3-án a pilismaróti plébániatemplomban
az ének ünnepét.
Szent
Cecília a Városmajorban
Hatvanhét évvel ezelőtt,
1933. június 4-dikén — Pünkösd napján szentelte fel Serédi
Jusztinián bíboros, hercegprímás Budán, a Városmajorban
a fekvő és álló geometriai elemekből építkező, a vasbeton
szerkezet és hatalmas üvegfelületek ötvözeteként addig példa
nélkül álló, mára különleges műemlékké szelídült Nagytemplomot.
A
cigándi egyházközség segítséget remél
A Bodrog-köz legnagyobb
települése Cigánd, de a katolikusok száma mindössze száznyolcvan
fő. A régi iskola-kápolna titulusa az Angyali üdvözlet volt,
később azonban a szomszédos Erzsébet-tanyáról beköltözöttek,
Szent Erzsébet tiszteletét is magukkal hozták..
.
|
|
|
|
"Bababolygó"
Csángókról
Boldog
Apor Vilmos
Hitről
és tudásról
A
Vatikán közelről
Szent
Orbán-napi
Egyházközségi
zsinatot
A
székesfehérvári
Új
általános helynök
Száz
éve született
|
|
|
|
|
|
Az
olasz püspökök megnyilatkozásaiból
Tar Pál szentszéki nagykövet nyitotta meg a toszkán fővárosban,
Firenzében a „Magyarország történelme a címereken” című
kiállítást. Megnyitó beszédében utalt Göncz Árpád köztársasági
elnök februári római útjára, amelynek során bemutatta a
magyar történelem egyik kincsét, II. András király 1222-ből
származó híres Aranybullájának hiteles másolatát.
Katolikus
cigyánypasztoráció
Az
európai országok karitász szervezetei május 15-17. között
Pozsonyban megtartott konferenciájukon kicserélték a roma
kisebbség körében végzett munka tapasztalatait.
Tudósok
szentévi zarándoklata
Az
Örök Városban három napon át tartott a tudomány világának
szentévi zarándoklata. A különböző tudományágak 350 neves
képviselője jött el Rómába, a világ számos országából, még
a Fülöp-szigetekről, Új-Zélandról, Oroszországból és Kínából
is.
|
|
|
MAGYAROSZÁG
|
|
|
A
zánkai ifjúsági tábor elé
A
zánkai ifjúsági evangelizációs tábor előkészítésén hónapok
óta sok atya és világi munkatárs fáradozik. Elmondhatjuk,
hogy remek program készült a 17 és 30 év közötti ifjúságnak,
akik június 26-30-ig eljönnek Zánkára. Olyanok dolgoztak
mindezért, akik már hosszú idők óta sokat tettek a magyar
ifjúságért. Nem néhány megalomániás ifjúsági referens
és társai, hanem akik szívükön hordozzák a „találkozást”
és az idei Nagy Jubileumot.
Zánka
üzenetét így foglalhatnánk össze: „Istenhez tartozunk.
Jézus Egyházaként élünk. Magyarként felelünk egymásért.”
A tábor nagykatekézisei mellett naponta több mint tízféle
választható kulturális programon, előadáson és sportversenyen
szeretnénk ezt együtt megélni. Az együtt töltött öt nap
beletorkollik a Katolikus Nagygyűlésbe, ami szintén nem
csupán egy rendezvény, hanem A MI ÜNNEPI ESEMÉNYÜNK. A
kettős Nagy Jubileumot csak mi élhetjük át, helyettünk
senki más nem ünnepli meg.
A helyi atyák és csoportvezetők tudnak legtöbbet tenni
a zánkai táborért. Hogyan? Az atya lehetőleg maga személyesen
jöjjön és hozza a fiataljait! Az egész csoportot hívja:
„Mi megyünk.” Esélytelen a kérdés feltevése, ha így szól:
„Ki akar menni közületek?” Merjenek lemondani megszokott
és betervezett saját programjukról Zánka és az Egyház
ünnepének kedvéért. Lehetőség szerint a plébánia anyagilag
is támogassa a részvételt! (7.000,- Ft fejenként) Ne várjunk
azonnali eredményeket a tábortól, tekintsük az evangelizációt
„hosszú távú befektetésnek”.
Jelentkezés:
KIM iroda: 1053 Budapest Veres Pálné u. 10. I. em.
Postacím: 1364 Budapest Pf. 341. Tel.: 484-0734
E-mail: kim@katolikus.hu
Internet: http://kim.katolikus.hu
Várnai Péter ifjúsági referens
|
|
|
|
|
Kíváncsi
az Új Ember honlapján eddig megjelent írásainkra?
Tekintse
meg archívumunkat!
írja meg észrevételeit.
|
|
KAPCSOLATOK
|
Látogasson meg más kereszteny web oldalakat is!
. |
|
NAGY JUBILEUM -
Zánka 2000. júni. 26-30.
Magyar Katolikus
Püspöki Kar
Katolikus Ifjúsági Mozgalom
|