|
Magyar kopjafák német iskolában Gödi piarista diákok nemzetközi kapcsolatai Hosszú előkészületek után utazott Németországba a gödi Piarista Szakmunkásképző Iskola tizennyolc főből álló csoportja. A koblenzi partneriskolánkban a német fiatalokkal együtt egy EU-s programot valósítottak meg. Az iskola műhelyeiben magyar és német népművészeti elemek felhasználásával fafaragásokat készítettek a diákok. Az utolsó napon az ökumenikus istentisztelettel egybekötött ünnepségen magyar emlékparkot avattunk fel a koblenzi szakmunkásképző iskola belső kertjében, ahol a tanulók által készített kopjafák kerültek kiállításra. A Rajna és a Mosel folyók völgyeiben több középkori várat tekinthettünk meg. Az eltzi várban látható több száz éves grófi szék másolata is elkészült a diákjaink keze által. Közös európaiságunkra emlékeztetnek bennünket azok az órák, melyeket az Európai Unió zászlójának színeivel festettek be a lakatosmunkák elvégzése után a fiúk. A Socrates Lingua E az Európai Unió közös oktatási projektje, amely a fiatalok képzési igényeihez alkalmazkodik, és szorosan kapcsolódik a képzésünkhöz. A projekt elsődleges célja a tanulók idegen nyelvi kommunikációjának a fejlesztése. A program csúcspontja a diákcsere. Tanulóink koblenzi tartózkodását később a német diákok tizennégy napos gödi tartózkodása követi. Az itteni műhelyekben hagyományos népi hangszereket, orgonasípokat fognak faragni. A gödi szakmunkásképző a piarista rend Magyarországon egyetlen szakoktatással foglalkozó intézménye. Az iskola mindössze kilencéves múltra tekint vissza. A következő öt szakmát tanulhatják diákjaink: díszműlakatos, kőfaragó, kőműves, ács és asztalos. A gyakorlati oktatást az iskola saját tanműhelyeiben biztosítjuk. A közismereti tantárgyak tanításánál is figyelembe vesszük korunk elvárásait. A szakmunkásképzésben szereplő hagyományos tantárgyak mellé felsorakozik a művészettörténet, a környezetvédelem, a számítástechnika, a német és az angol nyelv is. Egy jó mesternek szakmailag és erkölcsileg egyaránt kifogástalannak kell lennie, ezért iskolánk tanulóink lelki és erkölcsi nevelésére is nagy súlyt helyez. Ami a szakmát illeti, a koblenzi partneriskola mellett második éve dolgozunk német, ír és cseh iskolákkal közösen a Leonardo da Vinci program keretében egy műemlékvédelmi témán. Tanítási egységekben dolgozzuk fel a régi tetőszerkezetek felújítására vonatkozó oktatási feladatokat. A külföldi partnerekkel közösen olyan multimédiás tananyagok kidolgozását is megkezdtük, amelyek önálló tanulásban is használhatóak, de úgynevezett videokonferencia segítségével a tanuló összeköttetésbe kerülhet egy mesterrel vagy szaktanárral is. A bútorrestaurálás szakágban igyekszünk a dán partnerrel egy önálló ismeretszerzésre alkalmas CD-t elkészíteni. A nemzetközi együttműködés sikerességéhez hozzájárul az iskolánk fenntartójának, a piarista rend tartományfőnökének, Kállay Emilnek, Jelenits István piarista szerzetestanárnak és iskolánk igazgatójának, Golda Gábornak nagy mértékű támogatása. Reméljük, hogy ezek az európai együttműködéssel végzett munkák is komolyan hozzájárulnak iskolánk fejlődéséhez. Ballagó Kornél tanár
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|