Türelmet, megértést

Kaposfő, Kaposmérő, Kiskorpád, Kisasszond, Lipótfa, Szentbenedek — mind hozzá tartozik. E „százlelkű” fiatal plébánoshoz, akit Somos Lászlónak hívnak. Kilenc éve pap. Két esztendeje szentelték fel a „gyöngyszem-házat”, a kisasszondi Magyarok Nagyaszszonya szentélyét. 65 ezer forinttal kezdték. Mosolyogva mondja: aztán a hit fölépítette. A tervező Domokos Béla Kaposvárról, a képfaragó a kaposfüredi Kling József. De ez a lelkipásztor nem elégszik meg a „kötelező gyakorlatokkal”. Most éppen ifjúsági közösségi házat építtet Kaposfőn, a régi plébániai gazdasági épületek tégláiból: — Azokhoz is fordulnom kell, akik a leggondozatlanabbak, s őket a bizalom kegyelmével kell megközelíteni — mondja, és a települések cigány lakóiról beszél. És mennyi szeretettel! Segítője, tanácsadója Takács Éva, a népismeret szakembere, főiskolai tanszékvezető: — A püspök úr két éve megkért, tartsak előadást egy papi továbbképzésen a cigányság életéről, a hitélet velük kapcsolatos kérdéseiről. Somos atya is ott volt, azonnal kereste a kapcsolatot a Magyarországi Cigányokért Közalapítvánnyal: mit tehet ő, a lelkipásztor? — Már a dolgok sűrűjében járunk, tudományos, gyakorlati problémák „hevernek” előttünk, amikor Somos László megjegyzi: — Éva kijött a hat településre, melyek lakosságának tíz százaléka cigány. Nem térítettünk, végigjártuk a putrikat. Egy éve kezdődött, de a tanulságokat máris levonhatom. A legfontosabb a szülők megnyerése. Az egyik fiút sikerült elhelyeznem a három éve Mánfán működő katolikus cigánygondozóban. Már van egyetlen gyerek, aki középiskolába jár, van íróasztala, szobája. A szülők belenyugodtak az új helyzetbe, látván: segíteni akarok. A cigányokat mindig a családban kell elképzelni, ahol elérhetők. Meghívtam családonként valamennyit egyházközségi ebédre, a plébániára.

Ifjúsági csoportom segített. Tavaly nyár végén 60-70 cigány vendégünk volt a legkisebbtől a felnőttekig; jöttek biciklivel, kocsival. Az ebéden nagyszerű hangulat volt; megnézték, hol lakom, ki ez a pap, mit csinál — minden érdekelte őket. Hozták a magnójukat, szólt a zene. Kétszer jártuk végig a falvakat, invitáltuk a cigány lakosokat a „vendégségbe”, amely számunkra a Krisztussal találkozás legelső mozdulatát jelenti, hiszen nagy türelemre, rengeteg időre van szükség, hogy megnyerjük őket. Más mentalitás, más szokásvilág, gondolkodás! Ezt tudomásul kell venni. Misi 1974-ig nomád életet élt, sátorban született, lakott. Nem várhatunk gyors változást... Épülő közösségi házunknál szívesen dolgoznak, Pistire bármikor számíthatok (ő hozza a kávét is, míg beszélgetünk), vannak misére, ájtatosságra járók, a szülők már elengedték a gyerekeket, bíznak a papban. Volt szentmise, ahol minden szentséget kiszolgáltattam — a papság és a betegek szentsége kivételével. A törődést nem szabad abbahagyni, a velük való gyakori találkozást, a templom ugyanis még távol van tőlük.

A tanárnő elmondja: — Fölvetettem a cigánytelepen, nem tanulnák-e meg a Miatyánkot, cigányul? Életünkben nem hallottuk — volt a válasz.

A játszóházak szombati programok — mind a hat faluban, ahol együtt vannak cigányok és nem cigányok. Szépen felöltöznek, a programokon látják, tapasztalják: ki ebben, ki abban ügyes, tehetséges. Összebarátkoznak. Nem kérdezem: járnak-e templomba?

Takács Éva arról szól, hogy a magatartásformák láttán ne legyenek előítéleteink. Találkozott cigánygyerekkel, aki kólával a kezében nézelődött a templomban. Megmagyarázta neki, hol van, mi a templom.

Hogy papjukat elfogadták, a cigánytelepen győződöm meg. Szeretettel, közvetlenséggel emberi hanggal. Mennyire együtt van a plébános a gondozatlanokkal tudva — amikor a földön járt, mit tartott Jézus, aki ismerte, mi lakik az emberben. Szívbe írt törvény ez is.

Tóth Sándor
Fotó: Cser István

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu