Hősök kora

Ki ne szeretett volna gyermekkorában rettenthetetlen vitéz, legyőzhetetlen bajnok vagy legalább az iskola hőse lenni? Ki ne ábrándozott volna arról, hogy móresre tanítja a nála erősebbeket? Ki ne nézte volna sóvárogva Robin Hood, Zorro, s a későbbi igazság-bajnokok - Batman, Pókember vagy épp Michael Knight ("vaú, pajti...") - kalandjait?

Hölgyeim és Uraim, csüggedésre semmi ok: ma már bárki hőssé válhat. Ezt mutatják a körülöttünk nyüzsgő héroszok. Méghozzá milyenek! Az imént felsorolt nyamvadt hősöcskék a nyomukba sem érnek. Hol is kezdjem a felsorolást...

Itt van példának okáért korunk egyes számú hőse: a közszolgák legközszolgábbja, akit a nép zivataros századaiból itt maradt, könnyen megtéveszthető gondolkodás segített pozíciójába. Róla ugyebár kiderült, hogy James Bondot megszégyenítő hősiességgel végezte talpig becsületes feladatát. Hős a javából: bátor, ravasz, tettre kész, erkölcsös rétor, aki az ügyefogyottság álarca mögé rejtőzik. "Nadrágom bár rongyos, de nemes szívet takar" - mondja Karinthyval. Ő "a hős, ki csak népének élt" - és él...

Aztán itt van kettes számú hősünk: szintén közszolga, csak kicsit kis(s)ebb, mint előbb említett főnöke. Ő más miatt hős. A külső, netán rosszindulatú szemlélő ugyan azt mondhatná, hogy csibész, hiszen saját irodájának adott zsíros kormánymegbízásokat, de ne dőljünk be a demagóg gyanúsításnak. Ő igenis hős. Hiszen visszavonult. Bizony. Ezzel pedig mindnyájunk példaképévé magasztosult. Képes volt megtenni, ami legelemibb erkölcsi (az igazi hősök nem használják ezt a fordulatot, ők a jogi kifejezés mellett törnek lándzsát) kötelessége, s ez manapság bőven elég a hőssé váláshoz.

S végül itt a hármas számú, legújabb hős: a jogásznő - kinek neve mértékegységgé vált -, aki hét évet szenvedett, hogy visszakaphassa több száz milliós vagyonát. Hős, mert az imént említett finom különbségtétel jog és erkölcs között nála perdöntő súllyal bírt. Ő a jog hőse, s ezzel minden ellenvéleményt okafogyottá tett. Abszolút példakép: ezentúl honorárium helyett én is sikerdíjat kérek...

Hát így állunk húsvét előtt. S töprengünk. Vajon miért az örök vesztes, keresztre feszített prófétát tekintjük példaképünknek? Hiszen ott lenne a hatalmas, jogi győzelmet arató Pilátus. Vagy a kiváló, ravasz Júdás. Esetleg a bátran köpködő katonák. Mind megannyi hős. S nekünk mégis a megalázott Jézus Krisztus kell.

Érthetetlen? Igen... egészen húsvétvasárnap hajnaláig.

Balázs István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu