Holtomiglan-holtodiglan

Skrabski Árpád családszociológus a hűségről

Az idén is időről időre feltűnő óriásplakátok, színes levelezőlapok, kulturális és tudományos programok hordozzák a püspöki konferencia előevangelizációs üzenetét a házastársi hűségről: holtomiglan, holtodiglan. A téma kapcsán Skrabski Árpáddal, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola főigazgató-helyettesével, a családszociológia tantárgy oktatójával beszélgettünk, azt kutatva: "megéri-e" házasságban élni és hűségesnek lenni.

Mindenekelőtt meg kell határoznunk, hogy mit jelent a házasság és a család - kezdi Skrabski Árpád. Sokan ugyanis - még egyes szakemberek és tankönyvek szerzői is - nem rendelkeznek ezen a téren tiszta fogalmakkal. Többnyire valamiféle paktumnak képzelik el a házasságot, amelyben a felek megállapodnak, hogy az egyik ennyit ad a másiknak, a másik meg annyit az egyiknek, és így mind a ketten jól járnak. Az alku alapján megkötött házasság azonban majdnem biztosan felbomlik. Semmi más nem kell a váláshoz, csak jelenjen meg egy újabb személy, akivel - úgy tűnik - az előzőnél jobb alkut lehet kötni.

Mi tehát a házasság, ha nem alku?

- A házasság értéke, miként sok más dolog is, az emberi önazonosságra, azaz identitásra vezethető vissza. Az önazonosság úgy kell a léleknek, mint a testnek a kenyér. A krisztusi tanítás is azt célozza, hogy az ember megtalálja helyét a világmindenségben. A házasságban két ember arra szövetkezik, hogy segítik egymásban a magukra találást, az önmaguk közös kiteljesítésére irányuló vágyat. Vácz Jenő jezsuita atya határozta meg így a szeretetet: Örülök, hogy vagy, ha nem volnál, ki kellene Téged találni! Szeretném, hogy még inkább legyél! A szeretet tehát, amely alapvetően nemcsak érzelem, bár az érzelmi oldala is nagyon fontos, elsősorban azt jelenti, hogy két személy kölcsönösen akarja, hogy a másik minél inkább legyen!

A szeretet, mint lélektani kategória?

- Carl Gustav Jung az emberi személyt egy megvilágított gömbbel szimbolizálja. Ahova a fény esik, az a fényfolt szimbolizálja a személy tudatos részét, a "tudatot", ahova nem esik fény, az a nem tudatos rész, ez az "árnyék". A tudat külvilág felé mutatott képe az álarc, a "persona". A férfiak férfi álarcot mutatnak magukról, a nőies tulajdonságaik viszont még saját tudatuk számára sem közelíthetőek meg, ez egy árnyékban lévő női kép, a nőknél pedig egy férfi kép. Amikor egy férfi vagy nő partnert keres, a saját öntudatlan női, másik felét szeretné megtalálni. Ugyancsak "árnyékban", azaz a tudat által kontrollálatlanul létezik személyiségünknek az a része, amelyet Jung Selbst-nek "önmagunk"-nak nevez. A hívő ember számára ez lehet az a "belső lelki várkastély", amelyről Avilai Szent Teréz ír, amelyben Isten él bennünk. Így a Selbst a tökéletességet, az ember számára egyelőre el nem ért tökéletességet szimbolizálja. A házasságban két különböző nemű ember a belső kiteljesedésre, mondhatjuk úgy is, hogy a Selbst-ben rejlő tökéletesség megközelítésére szövetkezik. Könnyíti mindezt, hogy Jung szerint az "árnyékban" lévő női, illetve férfi képünkre találhatunk a társunkban.

Nagyon filozofikus mindez. Elfelejtkezünk az összetartozás szépségéről.

- Éppen az benne a szépség, hogy egymás által kerülünk közelebb a sajátmagunkhoz, személyiségünk kiteljesedéséhez, harmóniájához.

Nem önző gondolat ez?

- Az volna, ha az önazonosságot nem a közösségben határoznánk meg. Egyszerűen tény, hogy nem tudok másképp kitörni a saját zárt világomból, csak másokkal, házasember lévén elsősorban a házastársammal együtt.

A közös azonosságtudat kiteljesítése is igényelhet alkukat...

- Az ilyen kapcsolat folyamatait az látja alkunak, akinek fogalma sincs arról, hogy mi a házasság. Az alku mindig kompromisszummal jár: én uszodába akarok menni, te meg moziba. Mind a ketten eleget teszünk a másik kívánságának, és legalább felerészben rosszul érzzük magunkat. A helyesen értelmezett házasságban ehelyett mindketten közös célként törekszenek személyiségük folytonos alakítására, fejlődésére. A jó házasságban is vannak természetesen konfliktusok, de ezekből új emberként, megújult párként tudnak kiemelkedni, jó értelemben véve.

Hogyan gondolkoznak a házasságról a felnőtt fiatalok?

- Ha hallgatóim között a házasságot sikerül közösen a fentiek szerint meghatározni, szavazni szoktunk, ki ért egyet azzal, hogy ilyen kapcsolatban szeretne élni. A legtöbben igennel válaszolnak, bár kételkednek afelől, hogy meg tudják-e valósítani. Az együtt, egymást kiteljesítő kapcsolatnak nélkülözhetetlen alapeleme a feltétlen bizalom és őszinteség. Az őszinteségre vonatkozik a következő kérdésem, amit rendszerint leszavaznak a hallgatók. Értelmezni kell, hogy mit értünk őszinteségen. Nem őszinteség ugyanis az, hogy lelki szemetesládának használom a másikat, és mindig, mindent rázúdítok, ami a szívemet nyomja. Akkor vagyok őszinte, ha úgy tudok kommunikálni, hogy a másik megértsen engem, fölfogja a mondanivalómat. Az őszinteség célja azonban elsősorban a kölcsönös feltétel nélküli bizalom. Ilyen értelmezés után legtöbben hajlandók megszavazni az őszinteség fontosságát is.

Hűségesek a mai fiatalok?

- Saját felméréseim is igazolják, hogy a magyar ifjúság lényegében esetenként ismétlődő monogám kapcsolatokban él, és csak nagyon kevesen váltogatják a partnerüket (egy-két százalék). Azt lehet mondani, hogy valóban vágynak holtomiglan-holtodiglan tartós kapcsolatra. Úgy tűnik föl nekem, szoktam is nekik mondani, hogy száz évvel ezelőtt erkölcstelenebbek voltak az emberek, mint a mostani fiatalok. Házasságban éltek ugyan, de a házasságban a férfinak a társadalom megengedte, hogy bordélyházba járjon, és sok esetben hideg, formális kapcsolathoz voltak hűek. Ma viszont a kapcsolatok önkéntesek, és lelkileg sokkal fontosabb támaszt jelentenek, mint egy tradicionális, nagyon sokféle közösséget nyújtó társadalomban. Az elmagányosodott világban a feltétlen bizalmon alapuló kapcsolat rendkívüli erőforrást jelent, ez az oka, hogy ma Magyarországon a házasemberek lényegesen tovább élnek és egészségesebbek, mint az elváltak. Érdekes módon, a férfiak számára sokkal súlyosabb egészségi következményekkel jár a válás, mint a nők esetében.

A "holtomiglan-holtodiglan" eszmény elfogadása tehát nem nehéz a mostani ifjúság számára?

- Szerintem ez tökéletes eszmény, sőt, magam úgy gondolom, hogy még a holton túl is... De egy lélekben létre sem jött kapcsolathoz nem lesznek hűségesek a mai fiatalok csak azért, mert egy formális szertartás "szentesítette" azt. Nagyon fontos, hogy helyes képet lássanak a házasságról, ma ugyanis sokan túlzottan kockázatosnak gondolják. A nő fél, hogy a férjének kiszolgáltatott lesz a házasságban, a férfi amiatt aggódik, hogy neki kell fenntartani a családot... Az aggodalom lehet jogos, hiszen tudjuk, milyen elrettentő példákat láthatnak maguk előtt a fiatalok. Csakhogy ezek a példák távol állnak egy valódi házasságtól. "Holtomiglan-holtodiglan" kapcsolatra akkor vágyik valaki, ha a másik személyisége lenyűgözi, ha képes a másikat Vácz Jenő értelmezése szerint szeretni.

Hogyan készüljünk hát az "igazi" házasságra?

- Legfontosabb tanácsként azt mondhatom, hogy csak akkor szabad belevágni egy kapcsolatba, ha azt gondolom a másikról, hogy ő a házastársam lehetne. Hogy lesz-e, majd kiderül, de a kapcsolat egy bizonyos fokán világosan látnunk kell, hogy csak "szórakozunk", vagy komolyan gondoljuk. Aki csak "szórakozik", alkalmi, esetleg testi kapcsolatokat létesít, távlatos gondolkodás nélkül, annak egyre kisebb az esélye arra, hogy igazi, holtig tartó kapcsolatra alkalmas párt találjon magának. Vallási elkötelezettségtől függetlenül azt javaslom mindenkinek, hogy vegye komolyan a partnerét, már az első pillanatban!

Szikora József

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu